A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozóknak is jár a heti koronavírusteszt
2020. november 17. – 09:57
frissítve
A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozókra is vonatkozik a heti rendszerességű koronavírus-tesztelés – közölte Novák Katalon családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Facebook-oldalán, írja az MTI.
A videó szerint a kormány a pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátó Korai Fejlesztő Központba látogatott el a koraszülöttek világnapja alkalmából, ahol az intézmény igazgatójával, Czeizel Barbarával beszélgetett. Az igazgató elmondta: mivel leginkább 2-3 év alatti gyermekekkel foglalkoznak, a veszélyhelyzet idején, amíg csak lehet, fogadja a gyerekeket a központ. Emiatt mind a szakembereknek, mind a szülőknek megnyugtató lenne, ha a pedagógusokhoz hasonlóan az intézményben dolgozókat is tesztelnék – tette hozzá Czeizel Barbara.
A pedagógiai szakszolgálat a szülő és a pedagógus munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény feladatait segíti többi között a nevelési, gyógypedagógiai tanácsadásban, fejlesztő nevelésben, logopédiai, pszichológiai ellátásban, korai fejlesztésben.