Háromszáz helyett nyolc főig engedélyezik a gyülekezést Svédországban

2020. november 16. – 17:59

Másolás

Vágólapra másolva

Stefan Lofven svéd miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az eddigi háromszáz helyett nyolc főbn maximalizálják a gyülekezés mértékét, hogy gátat szabjanak a koronavírus terjedésének – írja a Guardian.

A kormányfő elmondta, a döntés hátterében az áll, hogy a járvánnyal eddig is unortodox módon dacoló, az emberek szabálykövetésére építkező megközelítésük egyre kevésbé hatékony, mert az emberek nem tartják be a szabályokat. Lofven elmondta, hogy mindenkire vonatkozóan ez az új szabály, és kiemelte, hogy senki ne menjen edzőterembe, vagy könyvtárba, és vacsorákat se szervezzen.