Szlovéniában hétfőtől leállítják a közösségi közlekedést

2020. november 15. – 12:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek száma – derült ki a helyi operatív törzsek vasárnapi jelentéséből. Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 2365 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 84 209-et. Náluk az elmúlt 24 órában 43 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi áldozatainak száma így 1049-re emelkedett.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által vasárnap közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 920-szal nőtt a fertőzöttek száma. Harminckét beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 797-re emelkedett.

Az országban minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt. Még két hétig zárva maradnak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Hétfőtől két hétre leállítják a közösségi közlekedést, a taxik maradnak, de a buszok és vonatok leállnak. Az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével zárva maradnak az üzletek. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!