Kisbusszal segítik Pécsen a karanténba szorult családokat

2020. november 12. – 22:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ingyenes karanténjáratot indított Pécsen egy civil szervezet, a gyerektaxit évek óta működtető Pécsi Család- és Karrierpont. Bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban és a hivatali ügyintézésben segítik az önkéntesek a karanténba került családokat.

„Ezzel azoknak a családoknak szeretnénk segíteni, akik a karantén miatt nem hagyhatják el az otthonukat” – mondta az RTL Klub Híradójának Gellér Nóra, a szervezet vezetője. Az ingyenes kisbuszos szolgáltatást hetente legalább egyszer bárki igénybe veheti, aki telefonon vagy az interneten jelentkezik az egyesületnél.

A járatot az önkormányzat 1,6 millió forinttal támogatja. Tavasszal az iskolabezárások után a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak segítettek, most bővítették a kört.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!