Változik az éjszakai menetrend, sűríti a csúcsidei járatokat a BKK

2020. november 11. – 21:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva



A Budapesti Közlekedési Központ szerda esti közleménye szerint péntektől módosul az éjszakai járatok menetrendje: Budapest belső területén 15 percenként indulnak a buszok, a külsőbb kerületek központja, illetve a nagyobb lakótelepek felé tartó járatok 30 percenként, az ezeken túli külső területek felé közlekedők pedig 60 percenként követik majd egymást.

A BKK azt írja, hogy már szeptember óta maximális kapacitással közlekednek, de mostantól a 15 és 19 óra közötti sávban sűríti a cég a legkihasználtabb járatait a 3-as és a 4-es metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos vonalán, a budai fonódó villamoshálózaton, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszjáratok és további, nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok (így a 9-es, a 23-as, a 31-es, a 32-es, a 85-ös, a 95-ös, a 105-ös, a 151-es, a 159-es busz, valamint a 76-os és a 79M trolibusz) vonalán.

A kormányrendelet értelmében a BKK járatain is díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók. Ehhez az egészségügyi dolgozóknak és az érintett hallgatóknak is be kell mutatniuk egyebek mellett az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított, a kormányrendeletben található igazolást. A cég átmenetileg, november 17-ig elfogadja az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknek kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt, ideértve a szakmai kamarai tagsági kártyákat is.

A BKK pénztárai mindennap egységesen 5:30 és 19 óra között tartanak nyitva, kivéve a Corvin-negyednél található konténerépületben elhelyezett pénztárat, ami hétfőtől péntekig 6 és 18 óra. A cég összes ügyfélközpontja 7 és 19 óra között tart nyitva. A Liszt Ferenc-repülőtéren található ügyfélközpontok viszont átmenetileg bezártak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!