Keddtől ismét naponta fertőtlenítik a MÁV-csoport összes járművét

2020. november 10. – 13:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A MÁV közlése szerint keddtől ismét naponta fertőtlenítik a vasúttársaság járműparkját a fokozódó járványügyi helyzet miatt, a MÁV-HÉV és a Volánbusz pedig továbbra is fenntartja a tavasz óta bevezetett napi szintű járműfertőtlenítést. A MÁV honlapján elérhető tájékoztatás szerint szeptember óta az elővárosban és a nemzetközi vonatokon már napi emeltszintű fertőtlenítés volt érvényben, keddtől pedig országosan, a MÁV-START a jelenleg forgalomban lévő több mint 1200 járművén végeznek naponta fertőtlenítő padlófelmosást és felületpermetezést.

A Volánbusz is napi szinten, fokozottan takarítja az autóbusz-állomásokat és a buszokat, a vírusölő és fertőtlenítő szerek mellett pedig országszerte 58 ózongenerátor is gondoskodik a járműállomány fertőtlenítéséről. A vasúttársaság heti szinten végez fertőtlenítő takarítást az ország valamennyi utasforgalmi- és közös üzemi helyiségében, a MÁV-HÉV naponta takarítja az utasforgalmi helyeket és a telephelyeket. A MÁV felhívta az utazók figyelmét a közegészségügyi előírások betartására, és emlékeztetett a maszk kötelező használatára, emellett pedig azt javasolja, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket.

Budapesten egy vonat utasterét fertőtlenítik a koronavírus-járvány első hullámának idején a Keleti pályaudvaron – Fotó: Mónus Márton / MTI
Budapesten egy vonat utasterét fertőtlenítik a koronavírus-járvány első hullámának idején a Keleti pályaudvaron – Fotó: Mónus Márton / MTI

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!