Orvosi kamara titkára: Heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló

2020. november 6. – 07:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha a járvány növekedési ütemét nem sikerül a kormánynak szigorú intézkedésekkel lassítania, akkor nem hónapokon, hanem inkább heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló” – erről beszélt a Magyar Orvosi Kamara titkára a Népszavának adott interjújában.

Svéd Tamás szerint „naponta zajlik egyfajta újratervezés arról, hogyan lehet a folyamatosan változó körülmények között és egyre kevesebb emberrel, felszereléssel megbirkózni a növekvő méretű feladattal”.

Ráadásul most párhuzamosan zajlik a járványügyi és a normál ellátás. „Kormányzati és ennek következtében kórházmenedzsmenti elvárás is az, hogy mindenkit lássunk el. Annak ellenére is, hogy közben folyamatosan fogy a személyzet. Apasztják a létszámot az átvezénylések, a megbetegedések vagy épp az, ha egy orvos vagy ápoló kontaktszemély lesz, ezért kénytelen otthon maradni” – mondta.

Svéd úgy véli, hogy „a baj akkora, hogy szerintem záros határidőn belül a kontakttá válás már nem lesz kizáró ok a munkából, és enyhe covidos tünetekkel is elvárják majd az egészségügyiektől, hogy menjenek be dolgozni. Egyszerűen azért, mert különben nem lesz, aki ellátja a betegeket. (…) A baj az, hogy jelenleg még azokban a nagyobb központokban is zajlik a normál, akár elektív, potenciálisan halasztható betegellátás, ahol azokra a covidellátás mellett már nincs elegendő kapacitás.”

Mint mondta, a legnagyobb hiány intenzíves szakápolókból van. Szerinte ha a járvány növekedési ütemét nem sikerül a kormánynak szigorú intézkedésekkel lassítania, „akkor nem hónapokon, hanem inkább heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló”.

Orbán Viktor péntek reggeli – az interjú megjelenése utáni – rádióinterjújában bejelentette: felfüggesztik a halasztható műtéteket is.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!