Magyarországról is átmentek vírustesztelni a határ menti szlovák falvakba

2020. november 5. – 12:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A helyi lakosok mellett legalább további ötszáz plusz embert teszteltek két határ menti szlovák településen az országos koronavírus-tesztelés alatt, pár százan Magyarországról is átmentek – írja az Új Szó helyi polgármesterek beszámolójára hivatkozva.

A lap a Kassához közeli, a szlovák–magyar határtól mindössze néhány kilométerre fekvő Kenyhec és Miglécnémeti településeken tapasztaltakról számolt be. Az 1200 helyi lakos mellett legalább 150 Magyarországon élőt, és a közeli ipari parkban dolgozók miatt németeket, franciákat és olaszokat is teszteltek Kenyhecen – közölte az Új Szóval Konkoly József polgármester. Hasonlóról számolt be Miglécnémeti vezetője, Nagy István: a településnek nagyjából 400 lakosa van, a tesztelésen még 200-an sem vettek részt, viszont a 183 teszteltből 120 helyi lakos, 63 pedig határon túli, illetve a környékbeli települések lakosai voltak. Mint mondta, a plusz tesztelés sem kapacitásbeli, sem egyéb problémát nem okozott.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!