A nyércek miatt kerül karantén alá Dánia egy része

2020. november 5. – 21:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szigorú karantén alá helyeznek Dániában hét északi közigazgatási egységet (kommune), miután a helyi nyércpopulációban kimutatták a koronavírus egy olyan mutációját, amely embert is fertőz – jelentette be csütörtökön Mette Frederiksen dán miniszterelnök, írja az MTI.

Az érintett területeken bezárják a bárokat, éttermeket, valamint az iskolákat és leállítják a tömegközlekedést. Az embereket pedig felszólították, hogy ne hagyják el a térséget, illetve ne utazzanak oda. Az intézkedés egyelőre december 3-ig lesz érvényben.

Dánia a szőrméjük miatt tenyésztett nyércek levágásáról döntött, hogy elejét vegye az új vírustörzs terjedésének, amely a hatóságok szerint akár ellenállóbb is lehet a jövőbeli vakcinákkal szemben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a nyércek ideális táptalajt nyújthatnak a koronavírusnak, amelynek mutálódott törzse eddig egy tucat embert fertőzött meg Dániában.

Nyércfarm Észak-Dániában, Gjol településen 2020. október 9-én – Fotó: Henning Bagger / Ritzau Scanpix / AFP
Nyércfarm Észak-Dániában, Gjol településen 2020. október 9-én – Fotó: Henning Bagger / Ritzau Scanpix / AFP

„Természetesen van kockázata annak, hogy ez a nyércpopuláció valamilyen módon hozzájárulhat a vírus átterjedéséhez a nyércekről az emberre, majd emberről emberre” – mondta Catherine Smallwood, a WHO koppenhágai irodájának veszélyhelyzeti vezető tisztségviselője. Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója szerint Dánia eltökéltséget és bátorságot mutatott azzal, hogy a 17 milliós nyércállománya levágásáról döntött, aminek hatalmas gazdasági kihatásai vannak.

A dán nyérctenyésztők ipari egyesületének becslései szerint az intézkedés több mint 800 millió dollárba (244 milliárd forint) kerülhet az államnak, és ez lehet a kegyelemdöfés az ország szőrmeiparának is. A dán statisztikai hivatal szerint tavaly mintegy 4000 embert foglalkoztattak az iparágban, amely 800 millió dollár értékben exportált 24,5 millió szőrmét.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!