Ugyanúgy terjed a koronavírus télen, mint nyáron

2020. november 3. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

Nyáron és télen is ugyanúgy terjed a koronavírus, nincs hatással az időjárás a járvány terjedésére, írja a Texasi Egyetem tanulmányára hivatkozva az MTI. A fertőzésveszély nagysága sokkal inkább függ az emberi magatartástól az amerikai kutatók szerint.

Bár a koronavírus-járvány kezdetén még sokan reménykedtek abban, hogy a nyári melegben csökken a fertőzés terjedése, az időjárás enyhülése nem hozott megkönnyebbülést az Egyesült Államokban. A New York Times grafikonján is jól látszik, hogy a legmelegebb időszakban, július-augusztus környékén jóval több esetet jelentettek a hatóságok, mint tavasszal – bár az őszi hullámban még ennél is többen fertőződtek meg.

Az austini székhelyű Texasi Egyetem kutatói pedig egy most megjelent tanulmányukban is kimutatták, hogy a hőmérséklet és a páratartalom nem játszik jelentős szerepet a vírus terjedésében.

„Az időjárás hatása csekély; más tényezőknek, mint a mobilitásnak nagyobb szerepük van. Relatív fontosságot tekintve az időjárás az egyik utolsó befolyásoló tényező”

– mondja Dev Niyogi, az egyetem professzora. Adataik szerint az időjárás hatása a vírus terjedésére statisztikailag 3 százalék. Ezzel szemben az emberek mobilitása jóval fontosabb tényező volt a járvány alakulásában: míg az utazások 34 százalékban, az otthontól való távollét 26 százalékban volt hatással a koronavírus terjedésére. Ezek mellett szintén fontos tényezőnek számít a lakosság (23 százalék) és a városok népsűrűsége is (13 százalék).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!