Visszavonja black friday-kampányát az Amazon Franciaországban

2020. november 1. – 08:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus okozta gazdasági válságnak különös hatásai is vannak.

Az Amazon visszavonta a fekete péntekre hangoló, leárazásokat hirdető reklámjait Franciaországban, miután a párizsi kormány tisztességtelennek nevezte a kampányt a karantén miatt bezárni kényszerülő boltokkal szemben, jelentette be az amerikai vállalat egyik szóvivője. A világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata felfüggesztette rádiós reklámjait, ugyanakkor francia honlapján szombaton még mindig szerepeltek a fekete pénteki kedvezmények.

Agnes Pannier-Runacher gazdasági államtitkár az Europe 1 francia rádióadónak még szombaton azt mondta: megkérte az Amazont a kampány felfüggesztésére, mert az egyáltalán nem lett volna tisztességes egy olyan időszakban, amikor 200 ezer üzletnek kell bezárnia. Franciaországban immár másodszor hirdettek országos vesztegzárat a koronavírus-járvány alatt a fertőzések visszaszorítása érdekében. Az általános karantén idejére a nem létszükségletű áruk kereskedelmével foglalkozó boltoknak be is kell zárniuk.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A fekete péntek (Black Friday) a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelzi, amelyre világszerte jelentős leárazásokkal készülnek a cégek. A fekete péntek általában az Egyesült Államokban ünnepelt hálaadási hétvége péntekjére esik. Az Amazon elő fekete pénteki kampányára idén október 26-a és november 19-e között került volna sor Franciaországban. A cég több franciaországi raktárát bezárta a tavaszi országos karantén alatt, miután a higiéniai körülmények miatt összeütközésbe került helyi szakszervezetekkel.

Pannier-Runacher nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy sor kerülhet-e az Amazon fekete pénteki kampányára. Megjegyezte: ez további egyeztetések függvénye.

Franciaországban péntektől legalább két hétre bezártak az éttermek, a kávézók és a nem létfontosságú áruk kereskedelmével foglalkozó üzletek. A korlátozások országszerte felzúdulást váltottak ki, különösen a könyvesboltok körében, amelyek nyitva maradását ellenzéki politikusok és értelmiségiek is követelték.

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!