Jogosítvánnyal rendelkező medikusokat kell kijelölni az egyetemeknek a teszteléshez

2020. október 29. – 12:55

frissítve

Jogosítvánnyal rendelkező medikusokat kell kijelölni az egyetemeknek a teszteléshez
Koronavírusteszthez vesznek mintát egy férfi orrnyálkahártyájáról a Semmelweis Egyetem egyik mintavételi pontján a salgótarjáni Szerpentin úti orvosi rendelőben 2020. május 13-án – Fotó: Komka Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Jogosítvánnyal és legalább 2 éves autóvezetői gyakorlattal rendelkező orvostanhallgatókat keresnek az orvosi egyetemeken, hogy ők segítsenek be a mentőszolgálatnak a koronavírus tesztek elvégzésében.

Az eszkalálódó járványügyi helyzet kapcsán az Operatív Törzs kéréssel fordult Egyetemünkhöz, melyben ötöd-és hatodéves orvostanhallgatók, valamint negyed-és ötödéves fogorvoshallgatók biztosítását kérik lakossági tesztelés végrehajtására

– írja a Telex birtokába került levélben Gerber Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának dékánja. Mint beszámoltunk róla: a mentőszolgálat segítségre szorul a koronavírus-tesztek elvégzéséhez, az elmúlt napokban ugyanis jelentősen megnőtt a mintavételi megrendelések száma. Napokon belül ezért még 200 új mintavételi egységet állítanak be országszerte, nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője a közmédiának.

A fogorvosi kar dékánjának levele alapján az egyetemistákat nem megkérik, hanem kijelölik a feladatra. Olyan hallgatókat keresnek, akiknek van jogosítványa és legalább kétéves vezetői gyakorlattal rendelkeznek. A karnak 40 negyed- és ötödéves hallgatót kell kiállítania a feladatra. A dékán azt kéri, jelentkezzenek, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek.

A katonásan megfogalmazott levél szerint „a feladat végrehajtása 2020. október 29-én kezdődik”. Az egyetemistáknak kéthetente, péntekenként kell váltaniuk egymást. Az első két hétben (október 29-i és november 6-i kezdet) az ötödéves hallgatók látják el a feladatot, a következő két hétben (november 13-i és november 20-i kezdet) a negyedéves hallgatók következnek. „Amennyiben a feladat ellátása ezt követően is szükséges, a fenti beosztás lesz az irányadó” – írja a dékán.

A levélből kiderül az is, hogy az autókat, járműveket az Országos Rendőr-főkapitányság adja, a mintavételhez szükséges felkészítést az Országos Mentőszolgálat koordinálja.

A hallgatók egy része arra is számíthat, hogy vidékre rendelik ki. Legalábbis erre utal a dékáni levélnek az a mondata, hogy „a feladatba bevont hallgatók részére térítésmentesen biztosításra kerül a szállás és az étkezés.”

A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja

A szintén a Telex birtokába került, Semmelweis Egyetemen kiadott rektori utasításból az derül ki, hogy az egyetem karainak összesen 160 hallgatót kell kijelölniük: 120 orvos hallgatót (60 ötödéves, 60 hatodéves), valamint 40 fogorvos hallgatót (20 negyedéves, 20 ötödéves). A kirendelt hallgatók eljuttatását a mentőszervezetekhez az Operatív Törzs szervezi és hajtja végre.

A hallgatók „igazolt mintavételi tevékenységét” beszámítják a blokkgyakorlatba. Ez a feladat az egészségügyben mostanában sokat emlegetett kirendelésnek minősül. A kirendelés idejére a hallgató mentesül a tanulmányi kötelezettségek alól, de a gyakorlatokat szükség szerint pótolnia kell majd. A rektori utasítás szerint a kirendelés a hallgató tanulmányait hátrányosan nem érintheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!