Sorra mondják le a karácsonyi vásárokat a német városokban

2020. október 26. – 21:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nürnberg városa lemondta a világhírű karácsonyi vására megtartását a koronavírus-fertőzöttek számának gyors növekedése miatt. Korábban Berlinben, Düsseldorfban és Kölnben mondtak le teljesen, vagy részben a karácsonyi vásárok rendezéséről, írja az AFP.

„Hosszas tanácskozás után, a lakosság védelme érdekében arra a következtetésre jutottunk, hogy idén a karácsonyi vásárra nem kerül sor” – mondta Marcus König, Nürnberg polgármestere. Németországban évente mintegy 2500 karácsonyi vásárt tartanak, amelyek körülbelül 160 millió látogatót vonzanak. A nürnbergi Németország egyik legnagyobb, legrégebbi és legismertebb karácsonyi vására.

Németországban az elmúlt héten a fertőzöttek száma jelentősen megugrott, és már rendszeresen több mint tízezer új esetet regisztrálnak naponta. Mivel a tartományi konfliktusok akadályozzák a vírus elleni küzdelmet, Angela Merkel kancellár szerdán találkozik Németország 16 tartományának vezetőivel, hogy megállapodjanak az új, szövetségi szintű intézkedésekről.

Merkel szombaton ismét arra kérte a németeket, hogy korlátozzák kapcsolataikat és kerüljék a felesleges utazásokat a vírus további terjedésének megakadályozása érdekében. Németországban eddig összesen 437 866 esetet és 10 056 halálesetet regisztrált a Robert Koch Intézet.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<