Müller Cecília: 50 százalékos a felgyógyulási arány a Szent László Kórházban lélegeztetőgépre kerülőknél

2020. október 19. – 12:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szent László Kórházban lélegeztetőgépre kerülőknél nagyjából 50 százalékos a felgyógyulási arány, a gépre kerülő betegek körülbelül fele egy idő után lekerül róla, és felgyógyul – erről beszélt az Infostart kérdésére az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Müller Cecília azt mondta, erről a kórház vezetője, Szlávik János tájékoztatta, aki szerint ez az arány nemzetközileg is jónak számít.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Az RTL Klub azzal kapcsolatban kérdezte a tisztifőorvost, hogy a csatorna szerint a második hullámban lakosságarányosan az egyik legrosszabbul teljesítő ország vagyunk. Müller szerint ez nem igaz, azt mondta, hogy bár a statisztikai adatgyűjtés minden országnál más, a WHO a fertőzöttek és az elhunytak egymillió lakosra vonatkoztatott arányát tartja mérvadónak, és ez alapján mindkettő tekintetében a középmezőnyben vagyunk. (Itt az nem volt világos, hogy ezt a tisztifőorvos a járvány kezdetet óta mért adatokra vonatkozóan értette-e, vagy csak a második hullám idején mértekre, tehát amelyre az RTL kérdése vonatkozott.)

Az Operatív törzs sajtótájékoztatója 2020. október 19-én
Az Operatív törzs sajtótájékoztatója 2020. október 19-én

Müller Cecília beszélt arról is, hogy már Magyarországon is egyre gyakrabban alkalmazzák az új fejlesztésű antigén teszteket, sok esetben már a mentőben végeznek ilyen gyorstesztet a betegen, így a kórházba érve már rögtön a koronavírus részlegre kerül az illető, ha pozitív lett az eredmény.

Azért nem kell a gyerekeknek maszkot viselni az iskolában, mert „rendkívüli többletterhelést jelentene nekik” – mondta a tisztifőorvos, szintén újságírói kérdésre reagálva. Ezenkívül beszélt arról is, hogy az idősek és más veszélyeztetett csoportba tartozók esetében a szabadtéren is ajánlja a maszk viselését, ha olyan helyre mennek, ahol nehezen tartható a másfél méteres távolság az emberek között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!