Már 40 ezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg Törökországban

2020. október 15. – 06:08

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány kezdete óta több mint 40 ezer egészségügyi dolgozó kapta el a koronavírust Törökországban, és összesen 107-en bele is haltak, írja az MTI Fahrettin Koca török egészségügyi miniszterre hivatkozva.

A miniszter szerint főleg az utóbbi időben növekedett meg a fertőzések száma egészségügyiek körében.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

Az országban egy nap alatt 1671-en betegedtek meg, és 57-en elhunytak. A tárca összesítése szerint közel 341 ezer az igazolt fertőzések száma, a halálos áldozatoké pedig 9 ezernél is több.

Az elmúlt napban 1396 beteg épült fel a betegségből, a járványból felgyógyultak száma közelít a 300 ezerhez. A betegek 5,9 százalékánál állapítottak meg tüdőgyulladást, a súlyos betegek száma pedig 1418.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!