Akár 28 napig is fertőzőképes maradhat a koronavírus a telefonok kijelzőin és a bankjegyeken

2020. október 11. – 19:53

frissítve

Akár 28 napig is fertőzőképes maradhat a koronavírus a telefonok kijelzőin és a bankjegyeken

Másolás

Vágólapra másolva

Az ausztrál nemzeti tudományos intézet (CSIRO) kutatói szerint a koronavírus akár 28 napig fertőzőképes maradhat bizonyos felületeken, például a bankjegyeken, mobiltelefonok képernyőin és rozsdamentes acélon, olvasható az MTI hírében. Korábbi laboratóriumi kutatások már kimutatták, hogy a SARS-Cov-2 vírus két-három napig marad életképes bankjegyeken és üvegen és közel hat napig műanyagon vagy rozsdamentes acélon. Miközben az influenzavírus 17 napig képes életben maradni 20 Celsius-fokon, azaz szobahőmérsékleten sima felületeken, az új koronavírus a kutatás szerint rendkívül erőteljes, 28 napig életképes lehet ugyanilyen körülmények között – írták a Virology Journal című tudomány folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók.

A BBC cikkéből viszont az is kiderül, hogy a kutatást laboratóriumi körülmények között, sötétben végezték, ami azért is fontos tényező, mert az UV-fény bizonyítottan végez a vírussal.

„A vírus életképessége idejének megállapítása segít minket abban, hogy pontosabban előrejelezzük és csökkentsük terjedését, és jobban megvédjük az embereket” – idézte Larry Marshallt, a CSIRO vezérigazgatóját a BBC News. A kutatás szerint a magasabb hőmérsékleteken a vírus kevesebb ideig él, 40 Celsius-fokon 24 órán belül elveszti fertőzőképességét bizonyos felületeken.

Kitérnek arra is, hogy a vírus azon képessége, hogy életben marad a rozsdamentes acélon hűvösebb körülmények között, megmagyarázhatja a tömeges megbetegedés kitörését húsüzemekben, hideg tárolólétesítményekben. Világszerte több ezer dolgozó koronavírus-tesztje lett pozitív vágóhidakon és húsfeldolgozókban. Korábban feltételezték a kutatók azt is, hogy a dolgozók egymáshoz való közelsége, a nedves, párás környezet és a hangos gépek miatt az egymás közötti kiabálás szükségessége okozza a tömeges fertőzést ezeken a munkahelyeken. A kutatók szerint a vizsgálatuk alátámasztotta azt a korábbi kutatást, hogy a vírus képes életben maradni friss vagy fagyasztott élelmiszeren.

(Borítókép: Oli SCARFF / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!