Angela Merkel százmillió dollárt ígért a szegény országoknak, hogy vakcinához jussanak

2020. szeptember 30. – 16:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Angela Merkel német kancellár szerdán százmillió dollárt ígért a fejlődő országoknak, hogy ezzel segítse a koronavírus elleni vakcinához való hozzáférésüket, írja a Reuters.

A német parlament alsóházában, a Bundestagban tartott beszédében egyúttal felszólította a „a még mindig dohogó embereket”, hogy vállaljanak részt a globális oltás terjesztésének erőfeszítéseiből.

A Világbank elnöke, David Malpass korábban arról beszélt, hogy a vakcinához való széles, gyors és megfizethető hozzáférés lesz a világgazdaság újbóli fellendülésének a kulcsa.

A SARS-CoV-2 járvány kitörése óta a gyógyszergyártók nagy erőkkel dolgoznak különböző vakcinákon. Jelenleg kilenc ilyen szer jár a vizsgálatok harmadik fázisában, ezeket már több tízezer emberen tesztelik. Az USA-ban a kormány a Moderna vakcináját már 2,5 milliárd dollárral támogatta, jelenleg 30 ezer emberen tesztelik az mRNS-alapú szert. A német BioNTech, az amerikai Pfizer és a kínai Fosun közös szere egyszerre áll a második és harmadik fázisban, jelenleg 30 ezer emberen tesztelik, a cél a 43 ezer. Az USA ebből rendelt már 100 millió adagot, decemberig várják a szállítást, míg Japán 120 millió, az EU pedig 100 millió adagot rendelt.

A kínai CanSino Biologics vakcinájának a sereg egy éves rendkívüli engedélyt adott, míg a harmadik fázisban lévő tesztelés Szaúd-Arábiában és Pakisztánban folyik. Az orosz Gamaleja Kutatóintézet Gam-Covid-Vac nevű szerét augusztus elején engedélyezték és átnevezték Sputnik V-re, de pár nappal később tisztázták, hogy az engedély csak feltételes, a harmadik fázis teszteredményeitől függ.

Az Oxfordi Egyetem az AstraZenecával közösen dolgozik egy vakcinán, ami cszimpánzoknál hatékony védelmet épített ki a vírus ellen. Az EU 400 millió adagot rendel, ha jók az eredmények. Először Nagy-Britanniában, Indiában, Braziliában, Dél-Afrikában és az USA-ban tesztelték, de szeptember 6-án leállították a kísérleteket, mert az egyik önkéntesnél súlyos idegrendszeri mellékhatások jelentkeztek, bár még nem tudni, hogy ez a vakcina miatt történt-e. A brit tesztek szeptember 12-én újra elindultak. Jelenleg 3 vakcina kapott valamilyen engedélyt, 9 áll a harmadik fázisban és 14 a másodikban. További adatokat aNew York Times-nál olvashat.

szerző: Világi Máté

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!