Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Nincs ok a pánikvásárlásra

2020. szeptember 26. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

12:41 Már 589-en vannak kórházban a koronavírus miatt

Alapvető szabálynak nevezte Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy az emberek csakis egészségesen menjenek bárhová, és a közmédiának adott nyilatkozatában arra is kitért az operatív törzs szombati ülése után, hogy már a közösségi terjedés a jellemző. Elmondta azt is: a szabályokra azért van szükség, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni. Müller Cecília kérte az időseket, hogy vigyázzanak magukra is, kerüljék a zsúfolt helyeket.

„Nagyon szeretnénk elkerülni” a szigorításokat – fogalmazott.

Javasolta a szabadban tartózkodást járványidőszakban, illetve a sportolást, de hozzátette, hogy mivel a romló időjárás miatt az emberek fokozottan beszorulnak a szűk terekbe, ezért komolyan kell venni a maszk használatát.

Müller Cecília elmondta azt is, hogy a járvány második hulláma zajlik Magyarországon, amely a pandémia felszálló ágában van. Egyre nő a kórházban ápolt emberek száma: már 589-en szorulnak kezelésre. (MTI)

11:51 Nem kell aggódni, lesz elég élelmiszer a boltokban

Nem várható fennakadás az élelmiszer-ellátásban, nincs ok a pánikvásárlásra, közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Úgy vélik, az első hullámhoz hasonlóan most sem kell aggódni amiatt, hogy hiány lenne az alapvető élelmiszerekből, mivel a magyar élelmiszeripar, a mezőgazdaság folyamatosan, hosszú távon tudja biztosítani a biztonságos élelmiszer-ellátást. Egyben a hazai élelmiszerek biztonságosak is, mivel az előállítás során szigorúan követik az előírásokat.

A kamara kitért arra is, hogy Magyarország jelentős élelmiszer-exportőr is. (Magyar Nemzet)

9:46 Ingyenmaszkot ad a Spar, ha anélkül ment vásárolni

Már nem elég orrot és szájat eltakaró eszközt húzni, az üzletekbe lépve maszkot kell viselni, és hogy ez senkinek ne jelentsen gondot, a Spar térítésmentesen biztosít maszkot minden vásárlójának, aki nem vitt magával. A maszkokat vagy az ügyeletes vezetőtől, vagy a biztonsági őrtől (Spar, City Spar), vagy az információs pultoknál (Interspar) lehet kérni. A cég emellett 8 ezer liter kézfertőtlenítőt is rendelt, és 200 újabb áruházába telepít állványokat, adagolókkal. (Napi.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!