Magyarországon minden negyedik koronavírus-fertőzött huszonéves

2020. szeptember 26. – 19:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elhunyt kilenc beteg, köztük heten 70 év felettiek.

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 25-én.)

Az elmúlt 24 órában 927 fővel nőtt Magyarországon a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, közülük heten 70 év felettiek voltak. 16 464 az aktív fertőzöttek száma, 577 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen.

Az eddig lélegeztetőgépre tett betegek csaknem 90 százaléka volt túlsúlyos, az elhízás és a mozgás hiánya fokozza a betegség kockázatát – mondta az InfoRádiónak Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes. Közben világszerte már több mint 32 millió ember fertőződött meg a járványban, a halálos áldozatok száma 981 ezer felett van.


Mentőcsomagot dob a főváros vezetése a turisztikai cégeknek, a vendéglátósoknak és a taxisoknak. A jövő heti közgyűlésre készített előterjesztés szerint 70 százalékkal csökkentenék a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját, 90 százalékkal a teraszok után fizetendő díjat szeptember és március között, és elengednék a taxisok jövő évi drosztdíjának 70 százalékát is.


Magyarországon minden negyedik koronavírus-fertőzött huszonéves

– erről beszélt az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos. Elemzők szerint nehéz megbecsülni, hogy jelenleg mennyi fertőzött lehet az országban. Az első hullám idején még lehetett tudni, hogy nagyjából minden 15. esetet sikerült azonosítani, most viszont tovább romolhatott a detektálási arány, mivel a fiatalok körében nagyobb a tünetmentesek aránya, és most leginkább közöttük terjed a vírus.


A kormány valamivel több mint kétmillió koronavírustesztet vett az elmúlt hónapokban, ezért összesen nagyjából 9,5 milliárd forintot fizettek, darabja átlagosan 4689 forintba került. Ez azt jelenti, hogy a múlt héten rögzített 19 500 forintos tesztelési hatósági ár negyedét sem teszi ki az anyagköltség. Müller Cecília ugyanakkor azt mondta: Magyarországon a PCR-teszt mindenkinek ingyenes, akinél a háziorvos, a járványügy vagy a kórház indokoltnak tartja.


A tisztifőorvost megkérdezték arról is, hogy nincs-e kockázat akkor, ha valaki esetleg koronavírusosan kapja meg a szezonális influenza elleni védőoltást, Müller Cecília azt mondta, az olthatóságról mindig a kezelőorvos dönt a páciens vizsgálata után, de 65 év felettieknek mindenképpen javasolt az influenza elleni védőoltás. Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos attól tart, hogy az influenza a koronavírussal együtt halálos ikerpandémia kialakulásához vezethet, ezért az Európai Bizottság azonnali szigorúbb intézkedések bevezetésére szólította fel a tagállamokat.

Elérhetetlenné váltak a legnagyobb hazai vírusszkeptikus közösségi oldalak. A Facebook lelőtte Lenkei Gábor 100 ezer követővel rendelkező oldalát és a Gődény György-féle „Normális élethez ragaszkodók” oldalt is, aminek szintén több mint százezres követőtábora volt. A Facebook eddig nem igazán tett semmit, most azonban úgy tűnik, az angol nyelvű oldalakhoz hasonlóan a hazai vírusszkeptikusok között is razziák indultak.


Ezen a linken elérhető a hazai adatokat bemutató infografika, amelyen megfelelőek a párosítások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!