Muszáj fájnia egy orvosi kezelésnek?

Néhány évvel ezelőtt fogorvost váltottam, és meglepett, amikor a doktornő az érzéstelenítő injekció beadása előtt málnaízű zselét kent az ínyemre. – Ez mire való? – kérdeztem a finom zselét ízlelgetve. – Hát arra, hogy ne fájjon annyira az injekció! – válaszolta.

Azóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mennyit fejlődött ebben a hazai orvoslás, mennyire szempont, hogy ha a betegnek nem is lehet mindig málnaízű élmény a találkozás az orvossal, de legalább ne fájjon, ne legyen kellemetlen és legfőképpen megalázó egy vizsgálat. Én speciel sose féltem a fogorvostól, ellenben a fül-orr-gégészektől máig rettegek. Most is megvan az emlék, ahogy gyerekkoromban a fülembe helyezett fém tölcséren megpendül a Huszár doktor kezében lévő hosszú tű, majd irtózatos fájdalmat érzek és felszúrja a fájdalomtól lüktető dobhártyámat. Van, aki az injekciótól retteg (ez is szerepet játszott annak idején abban, hogy az emberek egy része nem oltatta be magát koronavírus ellen), más érthető okokból nem kedveli, ha csövet dugnak le a torkán vagy vezetnek be a végbelébe, esetleg különböző eszközöket helyeznek a hüvelyébe. Ez a cikk arról szól, milyen új eljárások, eszközök, megoldások vannak arra, hogy a betegnek ne legyen rémálom az orvossal való találkozás. Ígérem, a cikk nem az én traumáimról fog szólni, de az ember mégiscsak a saját élményeiből tud a legjobban dolgozni.

Elsősorban a hatvanas–hetvenes években született generációkban maradtak meg traumaként a fogorvos-látogatások emlékei, ezért ma sokan csak altatásban hajlandók fogászati kezelésen részt venni. A rendelők már szakosodtak erre az igényre, így aneszteziológus szakorvos és szakasszisztens is van, aki az altatásról gondoskodik. Ez egyébként az orvosnak nem a legkényelmesebb megoldás, mert például ilyenkor egy gyökértömés izolálásánál a páciens feje ide-oda nyeklik. A fogorvosi rendelőkben olyan bódítást is tudnak alkalmazni, amelynél a beteg részben a tudatánál van, lehet vele kommunikálni, viszont a félelmeit sikerül elűzni, és a kezelés végső soron pozitív emlékként marad meg számára. Természetesen vannak olyan bonyolult szájsebészeti beavatkozások, amikor alapból érdemes az altatást választani.

A gyerekkori rossz emlékek részben az érzéstelenítés hiányával, vagy az akkor még nem tökéletes érzéstelenítő anyagok nem megfelelő használatával is összefüggnek – magyarázta Joób-Fancsaly Árpád. Abban az időben bizony gyakran előfordult, hogy érzéstelenítés nélkül kezdtek el fúrni egy szuvas fogat. A fájdalomküszöb az embereknél elég személyre szabott: ugyanaz az inger valakinél csak kellemetlen, más számára elviselhetetlen. A fogszakorvos saját tapasztalatai szerint például a nagydarab, sokszor kigyúrt, szeplős, fehér bőrű férfiak többször hajlamosak ájulásra, míg a vékony, gyenge testalkatú nőknek meg se kottyan a másnak „kínzásszámba” menő kezelés.

A betegek 95 százaléka kérni szokott érzéstelenítő injekciót a fogorvosnál, de van, aki ezt nem igényli, mert nem akarja például, hogy utána órákig el legyen zsibbadva a szája. „Előfordult már, hogy egy páciensem a fogeltávolításhoz nem kért érzéstelenítést: patakzott az izzadság a homlokán, de derekasan bírta a beavatkozást.”

Sokan magától az injekció beadásától is félnek. Ezen valamelyest segít az érzéstelenítő zselé, de az csak a felszíni rétegre hat: akár csak a kezelendő fog környezetét érzéstelenítik (terminális érzéstelenítés), akár az egész alsó állcsontot (vezetéses érzéstelenítés), 2-3 centiméter mélyre beszúrják a tűt a szövetek közé, ami azért mindenkinek okoz egy kicsi, de elviselhető fájdalmat.

A fogorvosnál sokan tartanak magától a lidokaintól is, amit ilyenkor befecskendeznek. Az allergiás reakciókról szóló félelmek és hiedelmek is jellemzően a hatvanas–hetvenes évekből származnak, mert az akkor használt érzéstelenítő anyagoknak még jobban volt allergizáló hatásuk. A lidokainérzékenység rendkívül ritka, 2 millió emberből egynél fordul elő – azaz Magyarországon a szakirodalom szerint kb. 5 embernél következhet be allergiás reakció. Joób-Fancsaly Árpád eddigi pályája során alig találkozott ilyennel, de az allergiás reakció kezelésére a fogorvosokat felkészítik. Vannak, akik az injekcióban lévő adrenalintól félnek, amelynek az az szerepe, hogy összehúzza az ereket. Az injekció azonban ezt csak kis dózisban tartalmazza.

– jegyezte meg a szakorvos. Gyakrabban fordul elő az, hogy a páciens az érzéstelenítés közbeni érzéseit egy közelgő rosszullétnek vagy allergiás reakciónak gondolja és pánikba esik. Néhány embernél ez okoz rosszullétet.

A fogászati kezelések 99,9 százaléka egyébként ma már teljesen fájdalommentes.

„Ahogy általában az orvostudomány fejlődését, úgy a fájdalomcsillapítás tökéletesítését is a harctéri sebészetnek köszönhetjük” – magyarázta Forrai Judit. Fejlődtek, finomodtak a műszerek is, és bármilyen kegyetlenül hangzik, a háborúk idején bizony nagymintás kísérletek folyhattak az új technológiákkal és az érzéstelenítő eljárásokkal is, ugyanis sikertelenség esetén az elhalálozott betegekkel a harc hevében általában nem kellett szorosan elszámolni. A harctéren a filmekben gyakran látott módszer is működött: a műtét előtt leitatták a beteget, de az is előfordult bizony, hogy a vodkából a műtét előtt inkább az orvos is ivott a nagy tehertétel, az állandó szolgálat és stressz enyhítése miatt.

A fájdalomcsillapításra kezdetben növényi alapú kábítószereket használtak, cannabist, vagy mákot (ebből lett később a morfium), aztán a biokémia fejlődésével jöttek a különböző vegyi anyagok. Az érzéstelenítés és altatás a 19. század vívmánya: megjelent az altatógáz vagy nevetőgáz (dinitrogén-oxid), az éter, a kloroform. Ezek használatát és adagolását az orvosok sokszor magukon kísérletezték ki, amibe gyakran bele is haltak a nem megfelelő dozírozás miatt. Azóta egyre tökéletesebb altatási és fájdalomcsillapítási eljárásokat ismerünk, és a testbe hatoló vizsgálatoknál már görcsoldókat, izomlazítókat is alkalmaznak, amelyek mind a stresszes beteg, mind az orvos dolgát megkönnyítik.

A betegek szempontjából is sokat számít a műszerek és a műtéti technikák fejlődése. Ehhez elég, ha az egyik legegyszerűbb orvosi eszköz, az injekciós tű fejlődését nézzük meg: ma már hihetetlen vékony, 0,4 milliméter átmérőjű tűkkel is adnak be injekciókat, amelyek jóval kisebb fájdalmat okoznak, mint a régi, bumfordi változataik. Forrai Judit szerint nyilvánvalóan egészen eltérő eredményt lehetett elérni egy vaskorszakbeli műszerrel, mint később egy finom élű szikével, de a beteg számára még jobbak a mai modern eszközök, például a laparoszkópos beavatkozások.

Ezekhez ugyanis már nem kell hosszan és mélyen átvágni a szöveteket, elég az eszközök bevezetéséhez három helyen apró bemetszést ejteni, így sokkal gyorsabb lesz a műtét utáni felépülés. Hasonló a helyzet a császármetszéseknél is. Ezekhez régen hosszabb, függőleges vonalat vágtak a hason, a köldöktől lefelé, aztán rájöttek, mennyivel jobb a betegeknek, ha az izmokat a hasredő alatt egy rövidebb szakaszon az izomrostokkal párhuzamosan és nem keresztbe vágják el, így kevesebb az izomsérülés és hamarabb gyógyul. Néhány évtizeddel ezelőtt a letört vagy betört fogakat még szó szerint vésővel és kalapáccsal kellett eltávolítani, ma a fejlett, mikromotoros eszközökkel jól és gyorsan körbe lehet vágni a betört darabokat, és így jóval könnyebben kiszedhetők, a környező szövetek roncsolódása nélkül.

Szintén a hadi sebészetnek köszönhető az orvosi operáló lézerek elterjedése. Ezek a ma már nemcsak a szemészetben, vagy agyműtéteknél használt eszközök hihetetlen precizitásuk miatt fontosak. Attól függően, hogy milyen szövetet operálnak – bőrt, csontot stb. –, egész más típusú és rezgésszámú lézersugarat használnak. A lézer alkalmazásakor nem maradnak nagy feltárt sebek, mert ezek a vágással együtt a vérzést is képesek azonnal megállítani, így a hegek is jóval kisebbek lesznek, gyorsabb a gyógyulás. Például egy melldaganat eltávolításánál azért is lehet fontos, mert ez a szerv az egyik legvérdúsabb területe az emberi szervezetnek.

Egyetemista koromban ellenőrzési célzattal egy gyomortükrözést kellett végrehajtani rajtam. A kilencvenes évek elején jártunk, és bármilyen kíméletes volt is az orvos, nem mondanám, hogy életem legkellemesebb élményei közé tartozik az akkor még viszonylag vastag cső letuszkolása a nyelőcsövemen, a folyamatos öklendezés és a gyomor levegővel való felfújása. Egy ismerősöm megnyugtatott, hogy ahhoz képest ma már jóval vékonyabbak ezek a csövek, de nem hinném, hogy bárki kérne ilyet magának egy wellnesshétvége alkalmával.

Az aneszteziológia fejlődésének köszönhetően szerencsére ma már a többek mumusának számító gyomortükrözést és/vagy vastagbéltükrözést sok helyen altatásban végzik, készülhet részletes CT a teljes bélszakaszról (CT kolonográfia), sőt már Magyarországon is elérhető a szondát részben kiváltó kapszulaendoszkópia, amikor a beteg által lenyelt kapszula készít és küld felvételeket a belső szervekről. Nyilvánvalóan mindegyik eljárásnak megvannak az előnyei és a hátrányai, és nem mindegyik helyettesíthető a másikkal: a CT-vel vagy a kapszulával például nem lehet szövettani mintát venni a gyomor vagy a bél falából, és nem lehet azonnal eltávolítani egy például egy újonnan felfedezett polipot.

Régen bizonyos betegségeket csak úgy tudtak vizsgálni, ha kis túlzással „tokától bokáig” feltárták a hasüreget, az orvosi vizsgálatokat mostanra jóval elviselhetőbbé tette a betegek számára a képalkotó diagnosztika hihetetlen gyors fejlődése – mondta Forrai Judit. A CT, az MR vagy a PET esetén sok esetben sajnos csak a diagnózis kimondása fájdalmas az embernek, nem maga a vizsgálat.

Ma már a nőgyógyászatban is alapvető elvárás, hogy a vizsgálat a páciensnek a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon. A hüvelybe vezetett eszközök használatánál így ma már elengedhetetlen a megfelelő síkosítás (lubrikálás), de ez nem volt mindig így. „Fiatal orvos koromban a gyakorlatvezetőnk az egyik eszközt síkosítás gyanánt bevizezte, és úgy vágta be szó szerint az egyik páciens hüvelyébe – mai értelemben ez nem nevezném hatékony lubrikálásnak – emlékezett vissza pályája elejére Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center vezérigazgatója. – Amikor kezdő voltam, még nem tanították azt, hogyan viselkedjen az orvos a pácienssel, akkoriban egymástól tanultak a kollégák: sokszor jót, sokszor rosszat. Ma ezt már szerencsére az egyetemeken és a továbbképzéseken is oktatják.”

Azt talán nem kell ecsetelni, érzésre milyen különbséget jelent, hogy a hüvely szétnyitásához használt kacsa nevű eszköz ma már nem fémből, hanem műanyagból van. A nőgyógyászati vizsgálatokat régen a has nyomkodásával végezték, ezt mára nagyrészt felváltotta az ultrahangos vizsgálat. A hüvelyi ultrahang vizsgálófejét szintén megfelelő síkosítás mellett vezetik be, ami így nem sokkal kellemetlenebb, mint egy tampon felhelyezése – már ha nincs valamilyen fájdalom a kismedencében, ebben az esetben viszont ez fontos információ lehet az orvos számára – jegyezte meg a szülész-nőgyógyász szakorvos.

A rendelőkben ma már olyan apróságokra is figyelnek, hogy a hasi ultrahangvizsgálathoz használt gél ne legyen túl hideg. Fontos szabály, hogy az endometriózissal érkező nők eleve nagy fájdalmakat élnek át, így esetükben még kíméletesebben kell végezni a vizsgálatokat. A gyerekeknél a nőgyógyászati rendelőkben is használnak már érzéstelenítő gélt egy branül bevezetése előtt, és már vannak olyan vékony endoszkópok, amelyekkel a még szűz nőknél, kislányoknál a szűzhártya épségét is meg lehet őrizni.

A gyerekkel foglalkozó orvosoknak különösen nagy felelősségük van abban, hogy a későbbi felnőtteknek ne álljon fel a szőr a hátán, ha meglátnak egy fehér köpenyes embert. „A fehér köpenytől, az orvosi vizsgálattól való félelmet több tapasztalat együttese alapozza meg: a fizikai fájdalom emléke mellett ott van az az érzés, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, és lehet, hogy korábban keményen, bunkón beszéltek velünk. Szerencsére több fronton fejlődött az orvostudomány és az orvoslás is, de legalább ilyen fontos az orvos hozzáállásának javítása a beteghez. Gyakran beszélünk az információhiány szerepéről, de ez tényleg meghatározó. Gondoljunk csak bele abba, hogy amiről nem tudunk eleget, attól félünk legjobban: az ismeretlentől rettegünk igazán – ezt már Novák Hunor csecsemő- és gyermekgyógyász mondta nekem.

– A gyerekek biztonságérzete szempontjából ezért nagyon fontos a szülő jelenléte. A legtöbb orvosi beavatkozást lehet úgy csinálni, hogy a gyerek a szülő ölében ül. Micsoda különbség ez ahhoz képest, amikor, mondjuk, az orvosi rendelőben síró gyereket azzal fenyegetik: ha nem fejezi be, akkor kiküldik az anyukáját” – említett egy példát Novák Hunor.

A gyerekek egyik legnagyobb félelme kétségkívül az injekció beadása vagy a vérvétel. Novák Hunor szerint az igazán kicsiknél az egyik legjobb fájdalomcsillapító a szoptatás, eközben is be lehet adni egy védőoltást vagy el lehet végezni egy vérvételt. Ha ez nem megoldható, akkor kétéves korig a kisbabáknál már alkalmazzák a szukrózoldatot, ami egy egyszerű, otthon is elkészíthető cukros oldat. Ezt a gyerekek szájába csepegtetik, amitől enyhén mámoros állapotba kerülnek, és könnyebben elvégezhető a szúrás. A nagyobb gyerekek is félnek a „szuritól”, náluk az injekció beadása előtt lidokain-prilokain tartalmú krémet kennek a bőrre, így már egyáltalán nem vagy csak alig érzik a tűszúrás okozta fájdalmat. Néha egyébként elegendő a rutinos figyelemelterelés és az orvos gyorsasága is: elég egy képernyőn vagy mobiltelefonon mutatott meserészlet, ami leköti a gyerek figyelmét, miközben különösebb probléma nélkül beadható az injekció.

Az előbb említett szukrózoldatról tudományos vizsgálatok is igazolták, hogy az valóban megnyugtató és fájdalomcsillapító hatású. „Koraszülött osztályokon mai napig úgy végeznek szemészeti vizsgálatokat a pici babákon, hogy egy fémeszközzel szétfeszítik a szemhéjukat. A fájdalmukat nemcsak a szoptatás, hanem a cukros oldat is enyhítheti: ingyenes vagy filléres megoldás, csak akarni kell” – mondja Novák Hunor.

A gyermekorvosi rendelőben is elég hangsúlyosan mutatkozik meg a szülői minták hatása a gyerekre. Novák Hunor tapasztalatai szerint ha az orvosi vizsgálat miatt a szülő is görcsöl, akkor a gyerek is rettegni fog. A másik véglet az, amikor a szülő azt sulykolja: ez katonadolog, hadd szokja a gyerek a fájdalmat, az élet kemény, ezért nem kér neki fájdalomcsillapítót a vérvétel előtt.

„A fájdalomküszöb személyre szabott, van, aki nagy szenvedésként éli meg azt, ami másnak meg sem kottyan, de melyik szülő mondana le szívesen a lidokainos érzéstelenítésről egy komoly fogászati beavatkozásnál, ha saját magáról van szó?”

– jegyezte meg ehhez Novák Hunor. A gyermekkori orvosi rendelői traumák megalapozásában a szülőknek néha abban is felelősségük van, ha egyik orvostól a másikig hurcolják a gyerekeket, és háromhavonta kérnek teljesen felesleges laborvizsgálatokat.

Számos mára elavult és fájdalmas módszer sajnos csak nagyon nehezen kopik ki a gyermekorvosi gyakorlatból. Novák Hunor szerint a kisajkak összenövését sajnos sokszor még ma is egyszerűen az összenőtt bőrfelületek fájdalmas széttépésével oldják meg, mint ahogy a kisfiúknál a fitymaletapadást is egy hirtelen hátrarántással kezelik. „Akivel ilyen történt, annak én már hiába próbálok a rendelőben szappanbuborékokat fújni, azt a gyereket ezután esélytelen megvizsgálni, mert ő sír, toporzékol, szabályosan az életéért küzd, retteg, hogy újból fájdalmat okoznak neki” – mondta Novák Hunor. Pedig ma már a kisajkak összenövése egy recept nélkül kapható, hormontartalmú kenőccsel kezelhető, és a fitymaproblémáknak is van hasonló, gyerekbarát megoldásuk.

Abban minden megkérdezett orvos egyetért, hogy a betegközpontú orvosi ellátás egyáltalán nem csak a modern eszközökön múlik. A tudomány, a műszerek, a fájdalomcsillapítás fejlődése mellett nem szabad elfeledkezni arról, hogy a betegek számára legalább ilyen fontos az orvos humánus hozzáállása, együttérzése, megfelelő kommunikációja, amiből sajnos néha nagyobb hiány van, mint a modern eszközökből és az egyre hatékonyabb fájdalomcsillapítókból.

Csermely Gyula nőgyógyász szerint „ez egy kétszereplős dolog. Ha a páciens és az orvos is feszült, az a vizsgálatnak sem tesz jót. Mindenkinek sokkal jobb, ha a páciens relaxált állapotban tudja fogadni a vizsgálatot.” Az orvosnak segítenie kell ebben – főleg azoknak, akik először vesznek részt ilyen vizsgálaton. Elmondhatja például, hogy a páciensnek is kényelmesebb, és a vizsgálat is kevésbé kellemetlen, ha a bokájához képest a térdei kijjebb vannak a vizsgálóasztalon, mert így nem rándul össze a hüvelye az eszköz bevezetésekor. „A lényeg az, hogy a páciensnek mindig előre elmondjuk, mi fog történni vele: mi az, ami nem fog fájni, de őszintén megmondjuk előre azt is, ha kisebb fájdalomra számíthat.”

Joób-Fancsaly Árpád szerint nagyon sok múlik az orvoson, hogy a rendelőbe belépő páciensen felmérje a stresszt, és igyekezzen azt oldani. A kommunikáció fontos része, hogy a beteget folyamatosan tájékoztatni kell arról, mi fog történni vele, mit fog érezni. A cikkben idézett fül-orr-gégésznek igencsak nagy tapasztalata van síró és ellenkező gyerekek meggyőzésében, de mindig tartja magát egy fontos alapszabályhoz: nem szabad átverni a gyereket. Nem szabad azt mondani neki, hogy nem fog fájni, de aztán mégis nagy fájdalmat érez, mert örökre elveszíti a bizalmát az orvosokban.