Krasznahorkai László: Méltánytalanok a magyarok a Tisza-kormánnyal

Kétórás életútinterjút adott a Partizánnak Krasznahorkai László Nobel-díjas író, többek között a Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője, amiben szóba kerültek katonaévei, a Nobel utáni reakciók, Orbán Viktor neki írt levele, Magyar Péter váteszjellege, a magyarok kompromisszumai, eddigi műveinek közös vonása, a posztkapitalizmus és még megannyi más téma.

„Szinte semmit sem fejezek be, úgyhogy próbálj meg figyelni, mert én elkalandozom, mintha egy talponállóban lennénk”

– mondta a beszélgetés egy adott pontján az író, aminél erősebb tételmondatot újságíró sem tudna mondani a beszélgetésre, amit itt lehet megnézni:

Szóba kerültek az ügynökakták és az október 23-i tervezett nyilvánosságra hozataluk. Krasznahorkai azt mondta, hogy amikor először el akarta hagyni Magyarországot, akkor egy rendőrségi kihallgatásból kiderült, hogy vannak ismerősei, akik jelentettek rá. Egy gyulai barátja volt az, akivel azután sem szakította meg a kapcsolatot, miután megtudta, hogy besúgó volt. Soha nem is szembesítette vele. Ha ki is derül bármi majd az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után, őt nem fogja érdekelni.

Krasznahorkai beszélt arról is, hogy a pályája közepén rettegni kezdett attól, hogy amiről ír, az be fog következni. Most már gyerekes dolognak tartja, de arra gondolt, hogy ha bizonyos jeleneteket vagy könyveket nem ír meg, akkor az nem fog a valóságban megtörténni. Volt olyan szöveg, amit ezért meg is semmisített.

Saját bevallása szerint soha nem akart dolgozni, de néha rákényszerült arra, hogy beleolvasson egy korábbi munkájába, amiben mindig látott hibát. Ezek a hibák pedig annyira bosszantották, hogy belekezdett egy másik könyvbe. Az író kifejtette, hogy mire gondolt, amikor azt írta: Nádas Péter halálával egy korszak véget ért. Krasznahorkai szerint ez a korszak az 1945-ig tartó irodalom volt, a konzervatív prózafelfogásnak és az azzal szemben álló avantgárdnak lett vége.

Krasznahorkai szerint Magyar Péter és talán a környezetében pár ember az, aki vátesz. Arra a kérdésre, hogy mit jelent a kifejezés, az író azt mondta, hogy „fáklyás ember a sötétben”. Krasznahorkai elmondta, hogy nem politikai személyként látja Magyar Pétert, de magától nem is mondaná azt, hogy vátesz, szerinte erre most csak a műsorvezető kényszerítette rá. Szerinte Magyarországon olyan közhangulat teremtődött meg, hogy egy hozzá hasonló szikra kellett, és a teljesen elképzelhetetlen elképzelhetővé vált. Elképzelhető lett, hogy azt a „cinikus rendszert” meg lehet változtatni, ráadásul így. Szerinte ami történt, az „népharag volt, nem választás”. Ő Olaszországban szavazott, már a voksolás előtt eufóriát érzett a választókon.

Őt személy szerint bosszantották azok a hangok, amik rögtön április 12. után kritizálni kezdték Magyar Pétert.

„Méltánytalanok a magyarok a Tisza-kormánnyal”

– mondta Krasznahorkai.

Az író beszélt azokról az alkalmakról is, amikor külföldi újságírók interjúztak vele a Nobel-díj után. Az egyik ilyen volt az olasz La Repubblicának adott márciusi interjúja. Svéd újságnak is adott interjút, de ott probléma volt, hogy az újságíró nem értette az utalását Trianonra, ezért az teljes mértékben ki is maradt a megjelent szövegből. Az utalás az volt, hogy egy tüntetésen látott egy „Vissza Trianont!” transzparenst, és azt magyarázta az újságírónak, hogy egy dolog egy ilyen vágy, de azt is sikerült hülyén kifejezni.

Végtelenül sértőnek érezte azt, hogy Orbán Viktor úgy emlékezett meg először a Nobel-díjról, hogy épp úton volt Gyulára, ahol a posztja szerint „az első gyulai Nobel-díjas született”. Elmondta, hogy utána még volt egy levélváltása az akkori miniszterelnökkel, Orbán levele formális volt, Krasznahorkaié emelkedettebb a saját elmondása szerint. Erre még válaszolt a volt miniszterelnök, de az író szerint „már nem volt azon a szellemi magaslaton, amin elképzeljük Orbánt”. Azt nem mondta el az interjúban, hogy mit írt neki.

Krasznahorkai ugyan nem nevezte meg, de reagált arra is, amikor Ókovács Szilveszter arról posztolt, hogy az író Nobel-díját Vörösmartynak kellene adni. Ő ezzel személy szerint egyetért, de

„ez az ember, aki ezt mondta, ha még egyszer a szájára veszi Vörösmarty nevét, akkor összeszedem a lustaságomból összeseperhető maradék akaraterőmet, és elkezdek járni erőnléti edzésre”.

Krasznahorkai szerint mindig abból fakad a keserűsége, hogy a magyarok bizonyos más élethelyzetbe kerülve elkezdenek erkölcsileg romlani, elég ehhez az első gyáva kompromisszum. Hozzátette, hogy ő bevezetné „a szegénységet Magyarországon, legalább tíz évre”.

Az interjúban többször is szóba került Tarr Béla, a Partizán stábjának pedig sikerült egy igazi szenzációt is bemutatnia: egy másfél perces, néma amatőr kisfilmet, amit Tarr rendezett még fiatalkorában. A rendező is felbukkan benne egy dobszerkó mögött, napszemüvegben, tiniként. „Itt van benne minden, amit szeretett: kutya, nő, balhé, film” – mondta az élőben kommentáló Krasznahorkai, aki szintén először látta a felvételt.

Az író elmondta, hogy akkor volt konfliktusos a viszonya a rendezővel, amikor az megmutatta neki az első leforgott jeleneteket A londoni férfiból. Krasznahorkai akkor azt mondta, hogy ezt a filmet és a következőt sem kellene már megcsinálnia, majd amikor ezt közölte, elviharzott. Tarr utolsó filmjének, A torinói lónak a forgatókönyvét már egyedül írta meg a rendező – szerinte az lett az életmű legjobb filmje. „Előbb kellett volna engem kizárni a forgatásokról” – viccelődött.

Muszáj megemlíteni, hogy az interjú első pár percében, amikor művészet lehetséges szakralitásáról és az interjúnak helyet adó Kiscelli Múzeum deszakralizált templomteréről beszélgetett Gulyás Márton és Krasznahorkai, a Nobel-díjas író hirtelen elkezdte Mészáros Lőrincet utánozni: „Andi! Ez csodálatos. Teknőskiállítást kéne tartanunk! Nem gondolod, drágám?”

Erős mondatok a beszélgetésből:

• A Fideszről: „Nem jó látni egy haldoklót. Akkor sem, ha utálod, ha megveted.”
• A Tisza-kormányt érintő kritikákról: „Normálisak vagyunk? Hát miért nem örülünk még mindig?”
• A Nobel-díjról: „Azzal tényleg nagyon sok minden megváltozott. Kivéve én. Én nagyjából ugyanaz vagyok.”
• Szintén a Nobel-díjról: „Ugyanott álltam, ahol William Faulkner. [...] Hogy képzelem én azt, hogy egy vagyok a sorban? Erre képtelen vagyok.”
• A magyar kocsmakultúráról: „Még mindig tartják magukat azok az emberek, akik szeretnének ott ácsorogni és inni.”
• A gonosz emberekről: „Egy villamoson egy gazember elég. Egy villamoson egy jó ember nem elég.”
• A kötelező katonai szolgálatról: „Egy seregben piszkosul nincs magány.”
• A külföldi újságírókról: „Bárcsak a külföldi interjúvolókból találnék az elmúlt egy évben kettőt, aki elolvasta volna a könyveimet, mielőtt bármit kérdez.”
• Általában az újságírókról: „Aki ma egy újságíróval beszél, az áldozat. [...] Tiétek a hatalom. Miénk a gondolat.”
• A magyarokról: „Borzasztóan nincsen meg bennünk az a hajlandóság, hogy először magunkban keressük annak az okát, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek.”
• Még a magyarokról: „Nem gyűlölöm a magyarokat, de nem vagyok büszke rájuk, sőt kifejezetten keserűség tölt el, ha a magyar történelem súlyos [...] vereségeire gondolok.”
• Magyarországról: „Vátesze ennek a honnak az ember nem akar lenni.”
• Arról, amikor a berlini fal lebontása ellen érvelt: „Én mindig úgy éreztem, hogy ez a fal minket véd.”
• A kiégett házának könyvtáráról: „Volt, amit megtartottam égve is.”
• Az árulásról: „Az egy olyan bűn a szememben, aminek semmilyen mélye nincs már tovább.”
• Saját kinézetéről: „Nem a divat miatt hordok kalapot.”
• A hiúságról: „Próbálom olajozottan kikerülni, de nagyon hiú vagyok. Nem tudom elviselni, hogy pocakom van.”
• A sikeres művészekről: „Aki sikert vár, az menjen banktisztviselőnek.”
• A kapitalizmusról: „A kapitalizmusnak befellegzett.”
• A következő életéről: „El tudom képzelni, hogy a következő életemben, ami nyilván lesz, kizárólag kristályokkal fogok foglalkozni, de valahogy belülről szeretném átélni a kristályok világát.”
• A barátságról: „Egy valódi barátság majdnem örök.”
• A halálról: „Én vegyileg látom a halált.”

Ezenkívül még rengeteg mindenről, témáról, személyről, metafizikai eseményről esett szó a beszélgetésben, egy igazán meglepő, a formátumot is megbontó utolsó tíz perccel, amit el se mernék itt spoilerezni.