Krasznahorkai László: Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet, ahonnan az orvosok már elmentek

„Messzire kerültem a magyar világtól, a butaságtól szennyezett magyar létezés fogalmától. Minden populizmusnak kitett államban szörnyű dolgok történnek, de semmi sem hasonlítható intenzitásában és brutalitásában ahhoz, ami Magyarországon történik. Ez a manipulációs képesség fertőző” – mondja Krasznahorkai László a La Repubblicának adott nagyinterjúban. A Hvg.hu által szemlézett beszélgetésre Barcelonában került sor, ahol a Nobel-díjas író a Kortárs Kulturális Központban vendégeskedett.

Az interjú elején a könyvei hatásáról kérdezik Krasznahorkait. „Az én könyveim nyilvánvalóan nem receptkönyvek. Nem lehet belőlük jó ételt főzni. Olyanok, mint egy paella, amit egyszer készítettem. Rosszul sikerült, minden hozzávaló megvolt, de az eredmény nem sikerült, még rosszul is lettem tőle. De ha valaki ennek ellenére úgy dönt, hogy elolvassa a könyveimet, azt tanácsolom, hogy ne higgyen el semmit abból, amit róluk mondanak” – válaszolja az író, aki a rá jellemző hosszú mondatokat a történetek iránti szenvedélyével magyarázza.

Az interjú jelentős része Krasznahorkai magyar nyelvhez és magyarsághoz fűződő viszonyáról szól. Mint fogalmaz, az ő Magyarországa a nyelvé, nem a huszároké. „Magyarnak születtem, az anyanyelvem a magyar. De magyarnak lenni – ez ellen minden erőmmel küzdök. Miért cserélném el a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek? A viszonyom a magyarságomhoz olyan, mint az embernek egy folyóparton fekvő kőhöz. Nem tudom, miért nem albánnak vagy szlováknak születtem” – fogalmaz az író, aki szerencsésnek tartja magát, hogy az anyanyelvén képes finom árnyalatokat kifejezni, de más nyelveket is ugyanúgy tisztel.

Krasznahorkai összességében rendkívül lesújtó képet fest a magyarországi viszonyokról: „Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet, ahonnan az orvosok már elmentek, és ahol a betegek hétfőn, szerdán és pénteken orvososdit játszanak.”

Az interjúban ezenkívül szó esik arról, hogy Krasznahorkai hogyan fogadta a Nobel-díjat, és hogy azóta sikerült-e feldolgoznia a legnagyobb irodalmi elismerést. „Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy olyan nevek mellé soroltak, akiket csodálok, mint például Faulkner! Még mindig nem tudom, mit kezdjek a Nobel-díjjal. Ez olyan, mintha oxigén nélküli magasságba repítene, és a tüdőmnek oxigénre van szüksége. De nagy megtiszteltetés számomra. Bátor döntés volt, hogy engem választottak, mert a könyveimben mindig kudarcokról írtam.”