sütörtökön a hivatalos megnyitóval elkezdődött a 97. Ünnepi Könyvhét, ahol idén a Booker-díjas David Szalay volt a sztárvendég, de beszédet mondott még Karácsony Gergely főpolgármester, illetve némi meglepetésre a programban nem szereplő Tarr Zoltán is. A kultúráért felelős miniszter számos intézkedést jelentett be a megnyitón, és megígérte, garantálni fogják a könyvpiac szabad működését, a szabályozásáról pedig széles körű egyeztetést kezdeményeznek majd minden érintettel – írja az MTI.
Az elhangzottak alapján a Tisza-kormány fel fogja függeszteni például az árkötöttségi törvény alkalmazását, amely alapján a könyvek fogyasztói árát a kiadónak vagy a könyvet elsőként behozó importőrnek kell megállapítania, és aztán ebből egy évig csak 10 százalékot lehet engedni. Ennek visszásságáról ebben a cikkben írtunk. Tarr azt is bejelentette, hogy felülvizsgálják a törvényeket, amelyeket „a Fidesz–KDNP öncélúan, a gyermekvédelemmel hazug módon takarózva hozott”, amivel vélhetően a kegyelmi ügyre válaszul hozott melegellenes rendeletre, és az emiatt lefóliázva árulható, iskoláktól és templomoktól távol tartandó könyvek ügyére utalt a miniszter.
A miniszter elmondta, hogy a kormány megvizsgálja majd az e-könyvek és a hangoskönyvek áfakulcsát, állami könyvvásárlást támogató programot indít pedagógusoknak, könyvtárosoknak, közművelődési dolgozóknak, be fog kapcsolódni az oktatási tárca által indított tankönyvpiac-liberalizálási programba, és terveznek egy fordítástámogatási csomagot is. Tarr az előző vezetést, sőt az azelőttit is kritizálta, és bocsánatot kért az előző miniszter és kormányok helyett a terület elhanyagoltsága miatt. Arról is beszélt, hogy „a diktatúrák gyáván alkalmazzák a cenzúrát, rettegve korlátozzák a sajtót és az irodalmat, mert a könyv, az írás a szabadság forrása is”.
Szerinte közösen helyre lehet hozni a korábbi pusztítást és szabadságmegvonást, a Tisza-kormány pedig a kultúrbékén fog dolgozni, de ez, mint mondta, azt is jelenti, hogy feltárják és néven nevezik a pusztító Gyurcsány–Orbán-rendszer kultúra terén is elkövetett bűneit, lopásait, megnevezik a felelősöket, és a rendelkezésükre álló jogi eszközökkel megpróbálják kezelni azok következményeit. Tarr szerint szomorú, hogy a magyar irodalom nemzetközi jelenlétét a megbuktatott kormány több mint másfél évtized alatt fokozatosan építette le, és a saját politikai nézeteinek megfelelő kánon kialakításán dolgozott. A miniszter végül azt mondta:
„Az ország előző vezetése hatalmas bűnöket követett el a kultúra egész területén, így az irodalom és a könyvkiadás terén is, nem tudott mást, mint befóliázni a könyveinket.”
Tarr bejelentései egyébként nagyjából összhangban vannak azzal, amiket az elmúlt időszakban kiadók vagy őket képviselő szervezetek ajánlottak a kormány figyelmébe. A korábban vitairatban érvelő Open Books könyvkiadó pedig már üdvözölte is az elhangzottakat, szerintük a most bejelentett intézkedések a magyar olvasók, írók, a kiadók és általában a magyar irodalom javára fognak válni.
Cikkünket frissítettük Tarr Zoltán beszédének részleteivel.