Lengyel Tamás szerint az Eszenyi-ügyben pontosan úgy viselkedett a főváros, mint a Fidesz
„A főváros pontosan úgy viselkedett velünk, mint a NER bárkivel, aki kritikát fogalmazott meg. Az Eszenyi-ügyben a főváros és a Fidesz között nincs különbség.” – mondta Lengyel Tamás színész Bóta Gábor műsorában, illetve az erről szóló Facebook-posztban.
Lengyel azt mondta, hogy a főváros azt állítja, megsemmisítette a vizsgálóbizottság anyagát az Eszenyi-ügyben, személyiségi jogokra hivatkozva pedig kisatírozta a következtetéseket a kiadott anyagokból. „Vagyis teljesen feleslegesen ment el 70 ember a meghallgatásokra, és vállalta a kockázatot, mert a történteknek végül nem lett következménye.” – írta.
Lengyel szerint ez nem a megtisztulást szolgálja, és egy tiszás képviselő megígérte neki, hogy utánajár, mi történt, mire jutott a bizottság: „Ha pedig az iratokat tényleg megsemmisítették, akkor feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, hogy kiderüljön, ki tüntette el jogtalanul.”
2021-ben írtuk meg többek között, hogy Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy senki nem vállalta fel nyilvánosan, amit Eszenyi Enikőről mondott a volt színházigazgatót érintő vizsgálat során, ezért nem tudták nyilvánosságra hozni a megállapításaik egy részét. Aztán több színész jelentkezett, hogy ők nem kértek névtelenséget.
2020-ban többen is felszólaltak a Vígszínház akkori igazgatója, Eszenyi Enikő ellen, megaláztatásokról, abúzusról, agresszióról számoltak be a színház dolgozói Eszenyivel kapcsolatban. Ezután indult vizsgálat ellene, Rudolf Péter, aki megkapta az eredményeket, kitiltotta Eszenyit a Vígszínház próbáiról. Azt viszont már akkor többen kifogásolták, hogy a vizsgálatot nem ismertette a főváros.