Schmied Andi projektje annyira jó volt, hogy el nem tudtam képzelni, hogyan lehet onnan továbbmenni. A Bartlett urbanisztika szakán végzett Schmied még a 2010-es években egy New York-i rezidencia során kitalálta, hogy végignézni a nagyváros luxusingatlan-hirdetéseit, méghozzá úgy, hogy magyar milliárdosnak adja ki magát. Megszületett Schmied Gabriella, akinek régiségekkel kereskedik a férje több kontinensen, akinek a Hugó nevű gyerekéhez állandó dadus kell, és aki Manhattanben, egy felhőkarcoló tetején szeretne élni, minimum egy négy hálószobás luxuslakásban.
Messziről jött ember azt hazudik magáról, amit csak akar, Schmiedet pedig egyszer sem dobták ki, hanem készségesen megnézhette azokat az eladás előtt álló, még sokszor nem is teljesen kész ingatlanokat, amiket valódi milliárdosoknak árulnak. A sorozatból fotók készültek, majd azokból egy könyv, a magyar művész pedig végigturnézhatta ezekkel a világsajtót is, ahol már viszont saját magát adhatta. A Telexen itt írtunk róla korábban.
A projekt lényege viszont abban rejlik, hogy nem az ingatlanosokat verték át, nem a gazdagokat kiszolgáló, jóval kevésbé gazdagokon csattant az ostor, hanem az egész rendszeren. Az ízléstelenül berendezett, nagyon gyakran félig sem kész ingatlanok hiába kerülnek annyi pénzbe, amit már konténerben kell szállítani, gyakran üresen állnak, esetleg befektetések, presztízsvásárlások, igazából egyáltalán nem, vagy csak ritkán látják el a feladatukat, amiért elvileg építették őket.
Amikor Schmied bejárta ezeket az eladó vagy kiadó ingatlanokat, akkor fotókat készített, amiket a Telexen is meg lehetett nézni. A Trafóban rendezett kiállításán számomra az is kiderült, hogy nemcsak fotózott, hanem titokban videókat is készített – egy majdnem fél órás, nagyon jó érzékkel és hangulattal összerakott installációban megnézhetjük azt, hogyan próbálták az ingatlanosok meggyőzni őt. „Biztosan szereti Edith Piafot” – mondja mézes-mázosan egyikőjük, majd amikor Schmied „Gabriella” elmondja, hogy beletrafált, végignézhetjük, ahogy egy manhattani luxuslakás hálószobájában felhúzzák a redőnyt, miközben dübörög a Non, je ne regrette rien. A kilátás mindig gyönyörű, már amennyire New York látképe az, de a beltér mindig harmadkész, építési területhez hasonlít. Az ingatlanosok visszatérő szófordulata, hogy hunyja le a kedves potenciális vevő a szemét, és képzelje el, hogy micsoda bőség várja majd itt. Ha egyszer végre betesznek mindent, ami nem habkarton fal.
A titokban felvett, telefonnal rögzített kandikamerás videókból és az emlegetett látképekből álló videó mellett a Trafóban egy polcon meg lehet nézni Schmied eddigi kiadványait, a felhőkarcoló-lakásokról készített anyagot összegyűjtő Private Views: A High-Rise Panorama of Manhattan (Privát látvány: Manhattani felhőkarcolók panorámái) és a kínai fantomvárost bemutató Jing Jin City is. Schmied a saját munkái fölött egy külön polcokat szentelt azoknak a prospektusoknak, árajánlatoknak és brosúráknak, amiket luxusingatlanok kezelői osztogatnak potenciális vásárlóknak, a prospektusok mellé még befért egy eredeti, fóliázott Trump-márkájú szállodai papucs is. Az üzleti kiadványok érdekes párhuzamot mutatnak Schmied megjelent albumaival, a Private Views, és főleg, az egyetemi doktori disszertációjaként készült Asset Town első blikkre szinte megkülönböztethetetlen ezektől.
Az Asset Town (Vagyonváros) minden értelemben továbbgondolása Schmied eddigi projektjeinek, az alapkérdése pedig a következő: ha Kínában és Manhattanben ilyen mértékben elharapózott a befektetésekre szánt ingatlanok építése és kereskedelme, ha a lakás már elvesztette otthonjellegét, akkor mi lehet a logikus lépés tovább? Asset Town, a város, amit a semmiből teremtettek, ami nincsen térképen, aminek a létezése csak befektetés és esztétika, nem pedig praktikusság vagy létkényszer. A szociális lakások teljes ellentéte, egy képzeletbeli város, ahol lehet ingatlanokat vásárolni, de tilos ott lakni, ami tökéletes állapotban marad, nem veszít az értékéből. A luxuskolónia, ahol sztárépítészek terveztek négy teljesen más hangulat és luxusfajta szerinti berendezkedést. Lenne egy sziget, ami a londoni jéghegyházak mintájára épülne, ahol minden luxus a föld alatt van, lenne egy olyan, ami a szaúdi Neom-projekt mintájára épülne, és így tovább.
Schmied Asset Townt úgy prezentálja, mint ahogy megtapasztalhatta az luxusingatlanokat Manhattanben: a Trafó terében topográfiai domborművek és egy stilizált látképi makett látható, két nagy halom építkezési törmelékben. A központi munka egy bő tíz perces képzeletbeli reklám a városhoz, ami monoton narrációval, zene nélkül, néha a dokumentumfilmes John Wilson stílusához hasonlóan ironikus, utcáról elkapott pillanatokban próbál rábeszélni arra, hogy mindenképpen fektessünk be. A reklám egy függőleges képernyőn megy, miközben mögötte vízszintes vetítés fut, a háttér a természetfilmes látképeivel néha köszönőviszonyban sincsen az előtérrel, ami külön nyugtalanító érzetet kelt. És hát persze, hogy a reklámban előkerül az MI is, hiszen Asset Town kliensei szeretnének Dalí-típusú ingatlanokat is. De ennél mi sem egyszerűbb, ha erre végtelen mennyiségű pénz áll rendelkezésre.
Amikor Schmied 2016-ban elkezdte a manhattani luxuslakásokat járni, a magyar közvélemény még nem tudott a Matolcsy-klán dubaji vagy New York-i ingatlanjairól, nem láttuk Somlai Bálint autóit, nem tudtuk, mi az a Lady MRD. Magyarország viszonya a luxushoz radikálisan megváltozott az utóbbi tíz évben, főleg a politikai szereplők, machinátorok és haszonélvezők életstílusa és kíméletlen lopása miatt. Nemcsak a nemzetközi ismertsége és a külföldi sajtómegjelenések miatt, de azt gondolom, hogy Schmied koncepciója az egyik legizgalmasabb, amit a kortárs magyar művészet összehozott az utóbbi évtizedben, annak ellenére, hogy az elemeiből csak néhány műalkotást lehet kiragadni.
A Trafó Galéria terét nagyon jól összepattintották, de majdnem szerénynek érzem ehhez az egész munkához – ehhez gigantikus makettek, felépített állakások, hatalmas digitális látképek kellenének, egy hatalmas kiállítótérben, a lehető legnagyobb közönségnek. Főleg azért is, mert az Asset Town csak egy spekulatív, sci-fikre emlékeztető elképzelt jövő. De figyelmeztetés is arra, hogy mi várhat az itthon vulgáris luxusélvezőkre – talán ők is Dalí-házat akarnak majd egy sosem létező szigeten, és eltűnnek a szemünk elől.
Az Asset Town megtekinthető a Trafó Galériában június 14-ig, keddtől vasárnapig 16 és 19 óra között. További információk itt.
