Eltemették Nádasdy Ádámot

Több százan, köztük családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára csütörtökön Nádasdy Ádám tanárt, nyelvészt, költőt, műfordítót a budapesti Farkasréti temetőben. Nádasdy Ádám 79 éves korában halt meg. „A Dantét és Shakespeare-t is fordító nyelvész emberi tulajdonságokkal ruházta fel a nyelvet, romantikus műalkotáshoz hasonlította, egész életében gyönyörködve figyelte meg, és úgy gondolta, kár benne keresni a logikát” – írtuk róla nekrológunkban.

„Ádám a pontosság megszállottja volt, a nyelv napszámosa és nagybirtokosa, ura egyben” – emlékezett barátjára Grecsó Krisztián költő, író. Felidézte, hogy Nádasdy Ádám négy nyelven írt és beszélt, és az, hogy magyarról magyarra is mert fordítani, „önfeledt pimaszságát és a valódi konzervativizmusából gyökeredző folytonos lázadását, örökös útkeresését mutatja”. „Minden porcikájában Nádasdy volt, osztrák-olasz, olasz-magyar nagypolgár, ő volt maga a megtestesült monarchia. Ha létezett Közép-Európa, hát ő volt az” – fogalmazott.

Felidézte, hogy a nyelvész fiatalon beatzenét játszott, később Vilma lányával magyar nótákat énekelt, otthon szeretett barátoknak kuplékat énekelni, miközben zongorán kísérte magát „olyan önfeledten, amit szintén csak egy Nádasdy engedhet meg magának”, egy olyan világpolgár, akinek az apja európai rangú rendező, karnagy, operaház-igazgató volt.

Rajongott a termékeny vitákért, provokatív, úgynevezett liberális nyelvészeti cikkei, dolgozatai, esszéi gyakran kiborították a nyelvvédőket, de műfordítóként is „ugyanilyen tiszteletlen volt”, nem érdekelte a klasszikus tekintély. „A tisztaság, az egyszerűség és a megértés megszállottja volt, a működő mondat szakija, mestere, karmestere” – fogalmazott Grecsó Krisztián.

„Később lett költő, mert meleg volt. És ahogy ő mondta, még a magyarban, nemek nélkül sem lehet szerelmes verset írni, ha a vágy büntetendő” – idézte egykori barátját.

Amikor Nádasdy Ádám be merte magának vallani, hogy a férfiakhoz vonzódik, a homoszexualitást még büntette Magyarországon a törvény, így csak a rendszer enyhülésekor, harmincas évei második felében, az 1980-as évek közepén kezdett publikálni, és hatvanéves kora után írta legjobb verseit – hangsúlyozta Grecsó. Hozzátette: Nádasdy nem tartotta magát prózaíró alkatnak, és otthonosabban is mozgott az esszé műfajában, éppen ezért tudott igazán emlékezetes, megrendítő novellákat, esszé-tárcákat írni. „Kevés olyan népszerű és izgalmas sorozat futott az Élet és Irodalom tárca-tárában, mint az ő melegség tematikájú írásai. Szórakoztató volt, pimasz, másfelől érzékeny, empatikus, megértő, konzervatív” – mondta.

Grecsó Krisztián megjegyezte: Nádasdy Ádám nagyon boldog lett volna most, a választások után, és „édes finomkodással fejtette volna ki dolgozatban, miért nagy dolog, hogy az ország új, nagy többséggel megválasztott miniszterelnöke a győzelmi beszédében utalt a melegekre”. „Azt hiszem Esterházy Péter halála óta nem rázta meg ennyire egy alkotó értelmiség elvesztése a magyar társadalmat” – hangsúlyozta Grecsó Krisztián.

Nádasdy nem akart nyelvész lenni, pontosabban nem nyelvész, hanem tanár akart lenni – emlékezett rá pályatársa, Kenesei István nyelvész. „Benne volt a katedrai krédójában az az elv, miszerint a tanárnak legalább tízszer annyit kell tudnia, mint amennyit elmond a diákjainak, hogy bármelyik kérdésre biztonsággal legyen képes válaszolni” – mondta.

Kiemelte, hogy Nádasdy tudományos fantáziáját a modern kori amerikai nyelvészet indította be, felfedezte magában – és mások is benne – a nemzetközi nyelvészet eredményeit a magyar nyelvre alkalmazó tudóst. „Nem nyelvművelő volt, hanem megértő és engedékeny pedagógus, néptanító, de mellette komoly és megkerülhetetlen nyelvtudós is lett” – emelte ki.

Felidézte, hogy miután nyilvánosan felvállalta meleg identitását, ami a magyar közéletben radikális tett volt, bevezette az olvasókat esszéin és novelláin keresztül a melegek nyelvi szokásaiba is. „Elsőként avatta be az olvasóit a melegek szókincsébe, szóhasználatába, mellékesen toleranciára nevelve mindannyiunkat” – mondta. Kiemelte: „Ádám a nyelvészet Esterházy Pétere volt, és legalább akkora űrt hagyott maga után”.

Nádasdy Ádám életét pályája közepén eltérítette a versírás, a fordítás, de a tudomány és a tanítás mellett is kitartott – emlékezett barátjára Török András művelődéstörténész. Kifejtette, hogy miután Nádasdy fél életét egyetemi szintű tanítással töltötte, rájött, hogy micsoda öröm számára „egész népét középiskolai fokon tanítani a felszabadult nyelvhasználatra”, vagy arra, hogy kik is a melegek, „akik egyáltalán nem harapnak”, valamint arra, hogy milyen polgárnak, és szabadnak lenni. „A gondviselés két hét híján nem engedte, hogy a minapi választáson Ádám leadja szavazatát, és belépjen az általa annyira áhított ígéret földjére. Itt már a mi vicces, képromboló hajlamú Mózesünk nélkül kell arra vigyáznunk, hogy az ígéret be is teljesedjen” – zárta gondolatait.

A búcsúzók között jelen volt mások mellett Rudolf Péter, Rezes Judit és Csákányi Eszter színművészek, Kepes András újságíró, Nyáry Krisztián író, Tóth Krisztina költő és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. Nádasdy Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Könyvkiadó szerzője március 29-én, vasárnap 79 éves korában hunyt el. (MTI)