Timothée Chalamet beszólt az operára és balettre, elszabadult a kultúrharc

„Nem akarok balettben, operában vagy olyan helyeken dolgozni, ahol azt mondják: »Hé, tartsd életben ezt a dolgot, akkor is, ha már senkit sem érdekel«”

Ezt találta mondani Timothée Chalamet február végén egy texasi egyetemen tartott beszélgetésen.

A Variety és a CNN által szervezett eseményen a beszélgetőtársa Matthew McConaughey volt, akivel korábban együtt játszottak az Csillagok között című filmben. Az egyórás műsorban a két színész a karrierjük fontosabb állomásairól és a mozi jövőjéről is beszélgettek. McConaughey 2013-ban kapott Oscar-díjat a Mielőtt meghaltam főszerepéért. A harminc éves Chalamet-t eddig kétszer jelölték a díjra, a Szólíts a neveden és a Sehol se otthon című filmekért. Idén a Marty Supreme főszerepével újabb jelölést gyűjtött be, és az egyik legnagyobb esélyesként tartották számon a díjra.

Egészen két nappal ezelőttig, amikor a közösségi média egyszer csak felkapta a február 24-i, egyórás beszélgetés másfél perces részletét, amelyben Chalamet éppen arról beszél, senkit nem érdekel már az opera és a balett. De miről is beszélt Chalamet az ominózus rendezvényen, és mi lett a következménye?

A művészetet nem lehet mérlegre tenni

Az egyórás beszélgetésben a két színész több érdekes témát is feszegetett, például, hogy milyen hatással volt a tévés szerepek megítélésére a True Detective, miért döntött úgy McConaughey több évtizedes filmes karrier után, hogy akkor még szokatlan módon egy televíziós produkcióban vállal szerepet, milyen hatással vannak az átalakuló tartalomfogyasztási szokások a filmek szerkezetére és milyen veszélyeket vagy lehetőségeket rejt magában a mesterséges intelligencia a filmipar szempontjából.

A beszélgetés egy pontján szóba került, hogy bár McConaughey filmes karrierje a 2010-es évek elején váratlanul komolyra fordult, halmozta a kritikailag elismert filmszerepeket, 2014-ben mégis úgy döntött, szerepet vállal egy tévésorozatban. Ma már közhelynek számít, hogy a True Detective áttörte az üvegplafont, azóta egyáltalán nem számít furcsa, vagy egyenesen elhibázott karrierlépésnek, ha egy elismert színész a mozifilmek mellett sorozatokban is szerepet vállal. A színész erről Chalamet-nek azt mondta, egy „nagyszerű karaktert” akart eljátszani egy „nagyszerű történetben”, és kicsit sem érdekelte, azt a történetet mekkora képernyőn fogják bemutatni. Az is vonzotta, egy sorozatban sokkal több idő jut egy karakter kibontására, mint a filmekben, ezért a sorozat türelemre tanítja a nézőt is – hiszen neki is több időt kell szánnia a szereplők megismerésére, mielőtt elkezdődne az akció. McConaughey szerint újabban pont ezek a részek vesznek el a filmekből és a sorozatokból is, a stúdiók ugyanis általában ezektől akarnak szabadulni, hogy feszesebbé, akciódúsabbá tegyék a filmet a lankadó figyelmű közönség számára.

Chalamet erre kapcsolódva kezdett el arról beszélni, a Netflix iránymutatása állítólag pont az, hogy az akciójeleneteket minél előbbre hozzák a filmekben, hogy megragadják a nézők figyelmét. Közben azonban egy ezzel teljesen ellentétes irányú fejlődést is lát, szerinte az emberek vágynak a lassabb tempójú alkotásokra is, ráadásul egy olyan felmérésről is olvasott, amely szerint a Z generáció tagjai jobban szeretnek moziba járni, mint az Y generáció. A múlt év nagy mozis sikere, „a Frankenstein sem volt egy akciódús produkció, mégis behúzta a közönséget.” „Miközben vannak olyan emberek, akik gyors szórakoztatásra vágynak” – Chalamet szerint ő a kettő között van.

És itt jött szóba a balett és az opera. „Tisztelem azokat az embereket, sőt, én is csináltam már olyat, hogy elmentem beszélgetős műsorokba és azt mondtam »Hé, életben kell tartanunk a mozit, életben kell tartanunk ezt a műfajt«. Egy másik részem viszont úgy érzi, ha valaki el akar menni megnézni a moziban például a Barbie-t vagy az Oppenheimert, az úgyis el fog menni, és büszkén hirdetni is fogja. És én nem akarok balettben, operában vagy olyan helyeken dolgozni, ahol azt mondják: »Hé, tartsd életben ezt a dolgot, akkor is, ha már senkit sem érdekel«”.

Chalamet maga is konstatálta, hogy lefelé rúgott, rögtön utána nevetve kért elnézést a balettben és operában dolgozóktól, és hozzátette

„ok nélkül osztom a pofonokat”.

Ha zavarosan is fogalmazott, Chalamet a beszélgetésben arra utalt, nem szeretne a mozi védelmezőjeként felszólalni, mert hiába vannak arra mutató jelek, hogy a streaming és a felszínes tartalomfogyasztás a műfaj leáldozását hozhatja, közben az olyan produkciók, mint a Barbie, az Oppenheimer és a Frankenstein mozis sikere is azt bizonyítja, hogy mindig lesz igény a monumentálisabb, nem akcióközpontú produkciókra is, miközben a szórakoztató alkotásoknak is van relevanciája. Mindeközben mára az is bizonyított, hogy a sorozat is lehet ugyanolyan jó, ha nem jobb, mint a film, és egyáltalán nem lehet alacsonyabb vagy magasabb rangúnak tekinteni egyiket a másiknál.

A végtelenségig lehetne arról vitázni, igaza van-e a színésznek abban, hogy a mozival (filmmel, sorozattal) szemben például a balett vagy az opera fennmaradásáért muszáj aktívan kampányolnia a művészeknek.

Az biztos, hogy a film sokkal nagyobb közönséget tud elérni (akár moziban, akár streamingen), mint a balett és az opera. Bár utóbbiakról valóban az él a közvélekedésben, hogy ezek „elitista” rétegműfajok, amelyek erőltetetten próbálnak életben tartani relevanciájukat vesztett tradíciókat, mostanában ez is megdőlni látszik. Tavaly például Rosalía bizonyította be, hogy megfelelő körítéssel az opera ma is tud magának helyet szorítani a mainstreamben. A popénekesnő albuma pont azt mutatta be, van működő módja a több száz éves hagyományok újrakeretezésének: a Luxban az opera és a komolyzene is modern, nincs idejétmúlt szaga és egy percre sem tűnik erőltetettnek a jelenléte.

Jogosság ide vagy oda, Chalamet szavai március elején önálló életre keltek, világszerte balett- és operatársulatok tucatjai reagáltak rá a közösségi médiában, de nem hagyta szó nélkül például Doja Cat és Jamie Lee Curtis sem.

A megosztás a legjobb reklám

Mielőtt rátérnénk a kritikákra, érdemes egy pillantást vetni Chalamet elmúlt hónapjaira. Ezek tükrében ugyanis egyáltalán nem meglepő, hogy a színész szerencsétlenül megfogalmazott mondatai ekkora botránnyá dagadtak a közösségi médiában.

Tavaly karácsonykor mutatták be az Egyesült Államokban a Marty Supreme-et, amelynek főszereplője, Marty Mauser egy dologban biztos: abban, hogy mindenkinél jobb. A Marty Supreme nemcsak azért tudott akkorát szólni, mert az A24 marketingcsapata monumentális kampányt húzott fel köré, hanem azért is, mert a kampány középpontjába rakott Chalamet gyakorlatilag Marty Mauser bőrébe bújva mondogatott bele a nagyvilágba az elmúlt egy évben nagyzoló, a rage bait határait súroló kijelentéseket. Hamar el is terjedt a közvélekedésben, hogy csakúgy mint a karakter, Timothée Chalamet is egy öntelt alak. Valójában nagyon úgy tűnik, hogy ez a karakter is a kampány része, ami néha valóban annyira összeolvad a színész személyével, hogy nehéz különbséget tenni, mi az, amit szándékos polgárpukkasztás céljával tesz vagy mond, és mi az, ami a tettetés résein átcsúszva valósággá válik.

Mostanra odáig jutott a falig tolt marketingkampány, hogy a közösségi média Chalamet aktuális – nem túl szimpatikus, túlzó, nagyzoló – perszónájának minden megjegyzésére ugrik, véresen komolyan veszi, ha a színész azzal élcelődik, hogy talán ő EsdeeKid, és azt is, ha arról beszél, az opera és a balett haldoklik.

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy Chalamet-tól valójában egyáltalán nem áll távol a balett világa.

A színész anyja és nővére is az Amerikai Balettiskolában tanult. A nagyanyja, az anyja és a testvére is táncolt a New York City Balletben. Chalamet nemrég egy interjúban úgy fogalmazott, „a New York-i Koch Színház színpadán nőttem fel, nagy álmokkal a szívemben” – utalva a New York-i Lincoln Center balett- és táncszínházára. A színész tavaly januárban egyébként egy New York City Ballet feliratú sapkában is lencsevégre kapták Párizsban. Nem túlzás azt állítani, hogy a színész táncos családban nőtt fel, ismeri ezt a világot, és talán azt is tudja, miért nem annyira népszerű mostanában. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretné, a beszélgetésben például szóba hozta azt is, nagyon szerette a Wonka című musical főszerepét játszani (a filmben énekelt és táncolt is), és sajnálja, hogy a film nem kapott nagyobb kritikai elismerést.

Kedves Timothée, köszönjük, jól vagyunk

Ha valamire, arra biztosan jó volt Chalamet megjegyzése, hogy remek reklámlehetőséget biztosítson az opera- és balett társulatoknak. A madridi karmester, Alondra de la Parra például ezzel a videóval üzent a színésznek:

De a New York-i Metropolitan Opera is reagált, az Instagramon egy videót tett közzé, amelyben kiemelte az opera előadóművészeinek, tervezőinek és színpadi stábjának munkáját, és a következő szöveget írta hozzá: „Minden tisztelet az opera- és balettművészeknek”, majd a képaláírásban megjelölte a színészt. A Los Angeles-i opera az éppen futó Akhnaten című előadásából osztott meg egy fotót azzal, hogy „Sajnáljuk, @tchalamet. Szívesen adnánk neked ingyenes jegyeket az Akhnaten előadásra, de már szinte az összes elkelt. Ha sietsz, még van néhány, amit megvásárolhatsz”.

Az Egyesült Királyság első számú operája, a londoni Royal Ballet and Opera is lecsapta a labdát. „Minden este a Royal Opera House-ban több ezer ember gyűlik össze balett- és operaelőadásokra. A zene, a történetmesélés és az élő előadás varázsa miatt. Ha meggondolnád magad, @tchalamet, az ajtónk nyitva áll előtted” –írták az Instagramon. A színész megjegyzésének a Angol Nemzeti Balett is külön posztot szentelt, ebben a balett és opera iránti érdeklődést megkérdőjelező „celebeknek” címezve azt írták, a balett „nemcsak él és virul, hanem virágzik is”.

A Seattle Opera ennél is tovább ment, a TIMOTHEE promóciós kóddal 14 százalékos kedvezményt kínált a Carmen című előadására. „Timmy, te is nyugodtan használd” – írták. A Párizsi Opera pedig egy egészen valószínűtlen együttállásra világított rá: a Nixon in China című előadásában feltűnik egy pingpongasztal a színpadon. „Plot twist: az operában is létezik asztalitenisz” – írták.

Persze olyanok is voltak, akik vicceskedés és a promóciós lehetőség kiaknázása helyett sokkal komolyabb hangnemben reagáltak a színész megjegyzésére. A kolumbiai balett-táncos, Fernando Montaño az Instagramon közzétett hosszú levelében például azt írta, „talán az egyik legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet, az, hogy összehasonlítja magát másokkal, vagy egyik kifejezési formát a másikkal. Az összehasonlítás ritkán vezet valódi megértéshez, inkább korlátozza a fejlődést, és megakadályozza az embereket abban, hogy kibontakoztassák saját tehetségüket és perspektívájukat”.

Megan Fairchild, a New York City Ballet vezető táncosa az Instagramon közzétett videóban azt mondta: „Timmy, nem tudtam, hogy világszínvonalú táncos és operaénekes vagy, aki egyszerűen azért döntött úgy, hogy nem ezt a pályát választja, mert a színészet népszerűbb! A balett és az opera nem olyan kis hobbi, amit az emberek a hírnév kedvéért feladnak. Ezek olyan fegyelmezettséget igénylő művészetek, amelyekbe csak akkor lehet belépni, ha eleve rendelkezünk a ritka tehetséggel”. A bejegyzés leírásában egyébként azt írta, látta Chalamet sapkáját, a nővére pedig mindig ott van a próbáikon, ezért megbocsát neki.

A londoni táncosnő, Anna Yliaho Instagram-oldalán azt írta, „csak egy bizonytalan művész rombol le egy másik művészeti ágat, hogy sajátját emelje”. Martin Chaix koreográfus azzal érvelt, hogy „ha bármi, akkor egy olyan világban, ahol az MI gyorsabban alakítja át a mozit, mint azt a legtöbben gondolnák, a balett és az opera közvetlen emberi jelenléte nem kevésbé, hanem még inkább elengedhetetlen lesz”. A kanadai mezzoszoprán, Deepa Johnny azt írta, „csalódást keltő” volt Chalamet megjegyzése, a művészeknek ugyanis „több művészeti ágat átívelően össze kell fogniuk, hogy felemeljék a művészeti formákat”.

De nemcsak szakmabeliek szólaltak fel ellene, Jamie Lee Curtis Oscar-díjas színésznő Instagram-sztoriban tette fel a költői kérdést, hogy „miért támadnak egyes művészek más művészeket?”. Doja Cat a TikTokon reagált, az azóta törölt videóban a fürdőszobájában, egy törölközőbe csavarva elmélkedett arról, hogy a balett és az opera is több száz éves, „gyönyörű hagyomány”.

Timothée Chalamet még nem reagált a mondat utóéletére, az eddig legesélyesebbnek tartott színész azonban az elmúlt napokban a második helyre csúszott az Oscar-díj esélyeit latolgató fogadóirodák előrejelzéseiben. Hogy ennek mennyi köze lehet az opera- és balettművészek haragjához, nem tudni.

(Felhasznált források: BBC, Variety, Vanity Fair, The New York Times)