„19 éves vagyok, azt hiszed, arra vágytam, hogy itt háborúzzak ellened? Minek jöttél ide?”
„Nem tudom!”
Elkeserítően értelmetlen válasz azután, hogy mennyien haltak meg azért a romos gödörért, ahonnan a tűzharc végén sikerül előhalászni a foglyul ejtett orosz katonát. Nemcsak a sokktól nincs válasza az egyszerű kérdésre, hanem azért sem, mert a fronton csődöt mond a Kreml propagandája az Oroszországot fenyegető Ukrajnáról, meg az emberevő náci ukrán katonákról. Főleg, ha vizet is kap azoktól, akiket pár perce még igyekezett megölni azon az alig kétezer méter hosszú erdősávon két aknamező között, amelyen át az ukrán katonák megpróbálják felszabadítani Andrijivkát. Vagyis az üszkös romhalmazt, ami megmaradt az egykori kis faluból.
Hagyjuk a filmes hasonlatokat
Nem egy játékfilm képkockái ezek, hanem a valóság, amellyel másodszor vág gyomron Msztiszlav Csernov. Az első gyomros a 20 nap Mariupolban volt, amellyel az AP 40 éves haditudósítója az operatőr Jevhen Maloletkával együtt mutatta meg az Oroszország által Ukrajna ellen 2022 februárjában indított totális háború első heteit, a civilek szenvedéseit a végül orosz megszállás alá került városban. El is nyerte vele az Oscar-díjat 2024-ben legjobb dokumentumfilm kategóriában.
Most pedig szó szerint a katonák szemszögéből, testkameráik felvételeiből, két aknatűz között a gödörben fekve felvett képekből mutatja a háborút a 2000 méter Andrijivkáig című dokumentumfilmben, amelyet Ukrajna ismét Oscar-díjra nevezett.
A dokumentumfilm az első másodperctől az utolsóig nem ereszt, fojtogat, földre ránt, szétlőtt pincébe kerget vagy futásra kényszerít, tűzharcba visz – ennél közelebb kamera nem hozhat háborút. Ott állunk az üszkös mezőn, menekülünk be a végre váltást hozó BTR-be, hogy aztán a sárba ragadt páncélosból kirohanjunk – miközben tűz alá kerül a csapat.
Méterről méterre haladunk Csernovékkal és a rohamosztagosokkal együtt. Ha játékfilm lenne, lelkesednék, hogy azta, tisztára mint az 1917, vagy a Ryan közlegény megmentése a D-napos nyitójelenettel, könyvből meg mint a Meztelenek és holtak. De hiába szülte azokat is a történelem, rosszul vagyok minden játékfilmes hasonlattól, hiszen itt a szemünk láttára tényleg meghal Gagarin. Aki meg nem most, majd később.
„Gagarin 200” – adja le rádión társa a központnak, ahonnan drónokkal és feltehetően műholdon keresztül kapott képekkel informálják őket, hogy merre, mennyi ellenség áll lesben. Végül megszerzik a lövészállást, az oroszok közül van, aki megadja magát, van, aki még gránátot próbál dobni, de időben likvidálják.
Nem azért harcolsz, mert háborúzni akarsz
Gagarin Nyugat-Ukrajnából jött, 970 kilométerre lakott attól a holdbéli, aknák lyuggatta földtől, ahol elesett. Kamionsofőr volt, akár külföldön is maradhatott volna. A képek elvisznek a temetésre is, az ötvenhatodikra az ő falujában. Önkéntesként ment a frontra, hogy megvédje a hazáját – neki volt értelmes válasza arra, hogy mit keres ott, ellentétben az orosz katonával, akik közül egy fogolytáborban leginkább nekünk is csak annyit tudtak mondani, hogy a fizetésért.
„Bevesszük a falut, aztán hazamegyünk. Le akarok fürdeni, enni és aludni, aludni” – mondja a harcok pillanatnyi csendjében a Freak hívójelű srác. 22 éves, Mirnohradból. Ezt a Pokrovszkhoz közeli települést éppen ezekben a napokban fogják harapófogóba az orosz erők.
Lelkes, derűs, pedig neki a háború kelet-ukrajnaiként tulajdonképpen már 13 éves kora óta tart. 2023 nyaránál járunk a felvételeken. Vidáman beszél, ukránul, mellesleg képet kapunk Vlagyimir Putyin hazugságáról is az orosz nyelv üldözéséről. „Jól beszélsz ukránul” – mondja Csernov Freaknek. „Megtanultam. Aztán a Politechnikumban tanultam Harkivban.” „Mi is harkiviak vagyunk, mi is úgy tanultunk meg ukránul” – ismeri be maga Csernov is.
Személyes tapasztalatból tudom, mennyire nem volt üldözve az orosz nyelv Ukrajnában, és azt is, hogyan távolodtak el tőle ukránok milliói önként, a háború miatt a Putyin, majd egyre inkább az egész Oroszország iránti őszinte megvetés jeleként. Vagy ha nem, hát tették nyilvánvalóvá, hogy az orosz nyelv használatának semmi köze a nemzettudathoz. A katonák közül a filmben többen oroszul beszélnek, még az egység parancsnoka is. Ez 2023-ban történt, azóta ez egyre kevésbé fordul elő.
Freak egyébként öt hónappal később meghal, holtteste sosem kerül elő – jelenti be Csernov a háborúval éles kontrasztban szenvtelen, nyugodt hangon, úgy, ahogyan a filmet is narrálja.
A kétezer méteres, egy békés világban futva is alig tíz percig tartó úton az idő lehetetlenül halad a háborúban. Az aknatűz miatt hol villámgyorsan pereg, hol várakozásra kényszerítve kínzóan lassan folyik. Ilyenkor a drónok elől egy gödörbe bújva cigit sodornak, miközben arról beszélnek, hogy a sodrás önmagában is esztétikus dolog – ekkor épp a közelben akna robban.
„Esztétika” – mondja ironikusan egyikük, mert eközben még keserű humoruk is van.
Ott van velük egy 47 éves friss nagyapa, ő arról beszél, mennyi erőt elvesz az aggódás az otthoniakért és tudni, hogy ők meg érte aggódnak. „Mindig mondja a feleségem, hogy menjek haza, amint lehet. Mire én, hogy tudod, hogy nem mehetek. Erre meg ő, hogy tudom, de azt is tudom, hogy ki kell mondanom”. Ő a kétezer méteres halálos utat végigcsinálja Andrijivkáig. De néhány hónappal később megsebesül és egy kórházban hal meg.
„Mit szabadítunk fel? Romokat, néptelen falvak maradványait, településneveket” – hangzik el a filmben, de az egységet vezető Fegya elmaradhatatlan optimizmussal hozzáteszi: újjáépítjük néhány év múlva, minden virágzó lesz, ezért csináljuk. „Nem vitatkozom” – narrálja Csernov. „De irigylem optimizmusát.”
1300 nap háború, és hol van a vége
„Mi van, ha ez a háború életünk végéig tart?” – kérdezi egyszer saját magától. Az élet egyelőre az ő aggodalmát igazolta: a felvételeket a háború ötszázadik napja körül készítette, azóta pedig még 800 háborús nap telt el.
De Oroszország sem nyert, rácáfolva azokra a híradásokból idézett nyilatkozatokra, amelyek szerint Ukrajnának nincsen esélye. Ezt a védekező Ukrajna nyugati támogatását háborúpártiságnak nevező Orbán Viktor is fontosnak tartotta elmondani a múlt héten Donald Trumpnak, aki visszakérdezett a Fehér Házba látogató kormányfőnél: „Úgy gondolja, Ukrajna nem nyerheti meg ezt a háborút?” „Csodák történhetnek” – mondta ironikusan Orbán, sok ezer kilométerre a harcoktól.
Márpedig aki a fronton van, mégiscsak hisz a csodában, és ha nem is az oroszok teljes visszaszorításában, de abban, hogy Oroszország nem győzhet,
ellentétben azzal, amit békepártiságként a magyar kormány részéről hallani. Lázár János építési és közlekedési minisztertől már például egyenesen azt, hogy a nyugati segítségnyújtás valójában azt jelenti, hogy „a németek és a franciák eldöntötték, hogy megszállják Ukrajnát”.
Miközben a békepártiként pózoló magyar kormány a védekezők támogatását háborúpártizza le, a valóságban nyilvánvaló, hogy a fronton járó Csernov filmje a békepárti. „Sosem képzeltem úgy, hogy katona leszek” – mondja Fegya a harcok közötti pillanatnyi csendben. Nem is volt hivatásos katona, békeidőben eszébe sem jutna munkahelyként a hadsereg. A háború azonban az ajtajához jött, nem érezte úgy, hogy volna választása.
2023 szeptemberében Andrijivkát sikerült bevennie a csapatnak. Kitűzték az ukrán zászlót egy inkább csak téglahalomnak nevezhető romra. De ez az időszak tette azt is világossá annak az évnek a nyarán a sehová nem vezető, áttörést hiába ígérő ellentámadás sikertelenségével, hogy a háború vége és a valódi béke tényleg messze van.
Andrijivka mégis elveszett
2025-re ugyanis az orosz hadsereg megint elfoglalta ezt a halott földet, és ezekben a napokban Freak szülővárosát keríti be – mármint azt, ami maradt Mirnohradból, amit a tavaly elesett fiú már nem láthat. Oroszország Ukrajna ötödét, 110 ezer négyzetkilométert tart megszállva, és a fronton valóban apránként, de nyomul előre több, az ukrán védelemnek stratégiailag fontos ponton.
Csernov filmje persze félelmei ellenére nem azt mondja, hogy minden harc, akár az Andrijivkáért folyó küzdelem felesleges volt, hanem éppen azt, hogy nem hiába haltak meg azok, akik örökre ottmaradtak a település felé vezető kétezer méteren végigfutó mezővédő erdősávban.
Nekik köszönhető, hogy a megszállók nem egész Ukrajnát uralják, hogy aztán további szomszédokat fenyegessenek.
De ettől még valószínűleg ugyanúgy igaznak érezné azt, amit Csernov az Oscar-díj átvételekor mondott a 20 nap Mariupolban győzelme után: boldogabb lett volna, ha ennek a filmnek sosem kellett volna elkészülnie. Viszont itt van, mert itt van a világ, amely megteremtette és muszáj vele szembenézni, legalább a filmen, hogy közelebbről ne kelljen.
A 2000 méter Andrijivkáig a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál műsorán látható. Több információt itt lehet erről találni.
