A magyar irodalom nagy napja volt a csütörtök, Kertész Imre után 23 évvel újabb irodalmi Nobel-díjat kapott egy magyar szerző, Krasznahorkai László. Az író boldognak, nyugodtnak és idegesnek mondta magát első reakciójában, és persze kortársai is megszólaltak már Tarr Bélától a neki gratuláló politikusokig, ismert emberekig. A Telex péntek délelőtti élő műsorában még mélyebben beleástunk – az itt alaposan körbeírt – szerzői életműbe, a díj fogadtatásába és a magyar kortárs irodalomra gyakorolt hatásába. Két blokkunk vendége volt Dávid Anna, a Magvető Kiadó igazgatója és Szegő János, Krasznahorkai szerkesztője, valamint Ott Anna irodalomnépszerűsítő és Valuska László, a Margó Fesztivál vezetője.
Az első blokkban Dávid és Szegő beszélgettek a díj hatásairól. Dávid azt mondta, Krasznahorkait elsőre nem érték el telefonon a nagy bejelentés után, de visszahívta őket, „nagyon kedvesen megköszönte az egész kiadónak, név szerint minden munkatársnak, hogy vele vagyunk”. Szegő szerint „ránk szakad a boldogság” – reagált arra, mit érez. „A Sátántangó idén lesz 40 éves” – emlékeztetett Szegő, aki szerint Krasznahorkai „az egész világot beírja a mondataival”, jellegzetes emblémája a hosszú mondat, életművében sok műfaj van, és „nagyon rezonál” a világ válságaira.
Dávid Annáék régóta várták a díjat. „Évek óta – ilyen rituális dolog – mindenki a számítógépem köré áll” a Nobel-bejelentéskor, megvárják „a nagy szomorú ember” mondatait, hogy vajon Krasznahorkai kapja-e az elismerést. Nagyot „visítottak”, amikor kiderült a díj. Szegő szerint „beavatottságérzés”, hogy elsőként olvashatja az író műveit. Krasznahorkai szerinte rengeteg munkát tett ebbe, nem szerencse a díj.
„Partner, viszonylag jól tudja, mit akar csinálni”, Krasznahorkai megfontolja az ajánlásokat a szerkesztési folyamatban – ecsetelte Dávid a közös munka részleteit. Szegő hozzátette, nagyon pontosan elkészített kéziratokat ad le az író. Néha a műfordítói miatt vesznek ők is észre apró nüanszokat, hisz Krasznahorkai fordítása egy szétszerelési-összeszerelési folyamat. Krasznahorkai szerkesztésében például nagyon figyelnek arra, hogy a közlekedési részek pontosak legyenek, „jobbra menjen a villamos”, vagy a regény idejében épp hol állt meg a metrópótló busz.
Zsámboki Mária szerkesztette először Krasznahorkait a nyolcvanas években, majd a 2023-ban meghalt Morcsányi Géza igazgatása alatt jött vissza Krasznahorkai a Magvető Kiadóhoz, addig kisebb kiadókkal volt partnerségben. Rajtuk kívül Hafner Zoltán is szerkesztette az írót. „Nagy kérdés egy szerkesztőségben, hogy ki kit szerkeszthet”, egyesek örökölnek szerzőt – magyarázta a rendszert Szegő János. Morcsányi távozása óta sorra jelentek meg a Krasznahorkai-művek, nemsokára jön A magyar nemzet biztonsága. Szegő szerint ez egy különleges barátság szatirikus története lesz, ami egy lepkekutató tudós és egy író fura barátságáról szól.
Dávid Anna számít az érdeklődés növekedésre, csütörtökön már telefonálni kellett a szekszárdi nyomdába, hogy lekössenek kapacitást, sőt a gyomai Kner és az Alföldi Nyomda is bejelentkezett, hogy találnak kapacitást, ha kell. „A nyomdászok nagyon olvasós emberek, szeretnék, ha az ő nyomdájukban készülne Krasznahorkai utánnyomása” – mondta Dávid. Közben a raktáron lévő könyveket is elosztották a boltok közt. Az új nyomás új borítót és sok apró módosítást követel. „Ez a könyves szakma ünnepe” Szegő szerint, a kezdődő Margó Fesztiválon is mindenki boldog volt a díj miatt. Dávid hozzátette:
„Jövő héten van a frankfurti könyvvásár, ahol nem Orbán Viktorról lesz szó, hanem Krasznahorkai Lászlóról.”
A kilencvenes években nagy volt az érdeklődés a magyar irodalom iránt, amire rátett Kertész Imre 2002-es Nobel-díja. Most is nagy figyelmet kaphat a magyar irodalom külföldön. Szegő szerint az is jó irány lesz, hogy sokan kezdenek majd Magyarországon is kortársat olvasni.
Krasznahorkai „nagyon nehezen viseli ezt a légkört, ami itt van”, nem akar nyilvános térben élni, a regényein keresztül akar megnyilatkozni – mondta az író elbújásáról Dávid Anna. Szegő szerint ebbe illeszkedik, hogy rengeteget utazott, akár Mongóliáig, a hősei is menekülnek, „ebben azért van önéletrajzi motívum”.
A szerkesztésre visszatérve Dávid elmondta, a címek „carrarai márványba vannak vésve”. Szegő hozzátette, Krasznahorkainál egyfajta performansz a tördelés, a cím, a tipográfia. Mindez az avantgárdból jön Szegő szerint, a Nobel is a magyar neoavantgárd díja. Szilágyi Lenke fotóművész fényképei vannak mindig Krasznahorkai borítóin, a szerzőnek fontosak a társművészetek. És a társírók is, Dávid szerint az 1997-ben meghalt Allen Ginsberg nagy hatással volt rá, New Yorkban lakott is nála egy ideig. A hazaiak közül Oravecz Imrével, Spiró Györggyel, Kertész Imrével, Bodor Ádámmal és a Mozgó Világ sok alkotójával jóban volt és van. „Neki volt egy társas korszaka, mostanra lett izoláltabb” – magyarázta Szegő.
A Sátántangót vagy a Báró Wenckheim hazatért ajánlja Dávid Anna mint belépő szintet Krasznahorkai világába. Szegő a Herscht 07769-et ajánlja, ami napjainkban játszódik. „Elolvasni gyorsabb, mint megnézni” – mondta Szegő a Sátántangóról, illetve Tarr Béla maratoni hosszúságú filmfeldolgozásáról.
Krasznahorkai kiköveteli a figyelmet
Valuska László arról beszélt a második blokkunkban, hogy épp a Margó Fesztivál backstage-ében volt, és bekapcsolta a telefonját, hogy megnézze a Nobel-bejelentést csütörtökön. Eleve egy játék szerinte, hogy megértse „a szomorú skandináv férfi” bejelentésében a nevet. A „lazlót” sikerült, nagy ünnep volt a Margón utána. Ott Anna pont a Margó saját díjátadójára készült, és „az egész este hatalmas mosoly és eufória volt” emlékei szerint.
Valuskának a Sátántangó volt az első élménye Krasznahorkaival. Ő is az, aki „először hallott Tarr Béla filmjéről”. Évekkel ezelőtt egy egész napon át nézték, és élőben, írásban közvetítették Libor Anitával és Stöckert Gáborral a régi Indexen a filmet, ami közben Libor kiolvasta a regényt. Ott Anna már általános iskolásként találkozott a szövegeivel, de nem mert sokáig hozzányúlni, ahogy Esterházyhoz vagy Nádas Péterhez sem, „mert azt éreztem, ehhez kevés vagyok”. A Sátántangót aztán értette és élvezte is, később olvasókört is csinált belőle.
Az említett nagy írók berobbanásával nem tudott mit kezdeni a nyolcvanas évek mainstreamje. Krasznahorkai is ekkor futott be igazán, és mint sok kortárs szerző, azóta is virális jelleggel terjed, egymásnak ajánlják az emberek. A Nobel-bizottság Valuska szerint életművet díjaz, ehhez írni kell 40-50 évet. Tarr Béla hatása is fontos volt, ami miatt Susan Sontag és az amerikai média is foglalkozni kezdett vele. Ott Anna azt mondta az íróról, ő maga is hangosan szokta felolvasni a saját mondatait írás közben, ez az önvallomás is segített Ottnak a szövegek befogadásában. „Le kell bontani ezeket az elő… sztereotípiákat” – egészítette ki Ottot Valuska. Ott hozzátette, meg kell teremteni a figyelmet az olvasásra, annyi minden történik köröttünk, Krasznahorkai viszont „kiköveteli a figyelmet”.
A Nobel-díjról Valuska elmondta, nehéz belelátni a döntési folyamatba, de némileg a politika is belejátszik. Látszik, hogy az utóbbi évtizedekben elkezdtek figyelni a nem nyugati, illetve női szerzőkre. Valuska „hajnali hipotézise” szerint radikálisan megváltozhat az ember élete egy Nobel-díjtól, át kell alakítania sok mindent az életében. Azt mondta, spanyol, angol, német nyelven nagyon mennek Krasznahorkai művei, az író azért már kapott egy Man Booker-díjat is korábban, szóval nem a semmiből jött a Nobele.
Nádas Pétert is nagy Nobel-esélyesnek mondják régóta, Ott Anna szerint Krasznahorkai díja Nádasnak is jó lehet, és érdemes is levenni a polcról a könyveit. Valuska László azt mondta, „ez nem verseny”, hiába van eredményhirdetése. Hozzátette, „az ország méretéhez képest nagyon durva” 23 éven belül két irodalmi Nobel. Főleg ha azt vesszük alapul, milyen kevés könyvet fordítottak le más nyelvekre. „Ez egy több évtizedes folyamat”, hogy valaki Nobelt nyerjen, ez nem olyan, mint a foci-vb – magyarázta. Ott szerint „a nyelvünk elszigeteltsége” is különlegessé teszi a díjat, hisz Krasznahorkai világot teremt a magyar nyelvvel.
„Mekkora mázli, hogy mi ezt eredeti nyelven olvashatjuk”, és hogy vannak műfordítók, akik képesek ezt lefordítani – lelkesedett.
„Esélyed sincs mást tenni, magába szippant” – mondta még Ott Krasznahorkai hosszú mondatairól. Valuska szerint eleve nem „hosszú mondatról” kell beszélni, hisz élő szóban „sem tennénk ki a pontot”, szövegfolyamban kommunikálunk. A végén Krasznahorkai-könyveket ajánlottak a vendégeink: Valuska László a Sátántangót, az ázsiai országokban játszódó és a legújabb könyveit ajánlotta kifejezetten, Ott a Zsömle odavant, a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is az olvasó polcára tenné.
