Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Összesen 180 millió forint pályázati pénzzel támogatja az NKA alá tartozó Könnyűzene Kollégiuma a Raktárplusz elnevezésű koncertsorozatot, amelyet az A38 és a Budapest Jazz Club bonyolít le. Az NKA honlapjára feltöltött pályázati elbírálásból kiderül, hogy a Raktárplusz koncertsorozat megrendezésére, valamint a koncertek nyilvános terjesztésére az A38 133 millió, a Budapest Jazz Club pedig 47 millió forintot kapott.
Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mit takar a Raktárplusz koncertsorozat, de a névválasztás alapján valószínűsíthető, hogy ez a hazai zeneipar megsegítésére kitalált, de meglehetősen furcsán lebonyolított raktárkoncertek folytatása lehet.
Magasan ez a két legnagyobb támogatási összeg. Ezen kívül 8 milliót kapott a Fonogram-díjátadó, 3 milliót a DJ Szövetség és 11 milliót a Kőbányai Zenei Stúdió. A teljes listát itt lehet elolvasni.
A raktárkoncertekkel kapcsolatban az egyik kritika éppen az volt, hogy semmi nem indokolta, hogy a járvány miatt kihasználatlan klubok helyett az Antenna Hungária egyik raktárában bonyolítsák le az ötmilliárdos kormányprogramot. Ezzel részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk.
Cikkünk megjelenése után a Budapest Jazz Club (BJC) az alábbi közleményt juttatta el hozzánk Susszer Zoltán, a klubot üzemeltető Jazzart Közcélú Alapítvány elnökétől:
„A járványügyi helyzet kapcsán hozott kormányzati kárkompenzációs intézkedéseket a BJC részéről üdvözöljük, mind az NKA, az EMMI és a Főváros részéről is sok segítséget kaptunk a magunk, illetve ezen keresztül a magyar jazz-előadóművészet korlátozott működésének fenntartására. Az említett pályázati keret Budapest Jazz Club részére juttatott támogatásának célja tudomásom szerint kifejezetten a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe került jazz művészek kieső bevételeinek – nyilvánvalóan korlátozott mértékű – kompenzációja. Mindez indokolja a megjelentek kiegészítését azzal, hogy a Budapest Jazz Club részére juttatott összeg 95%-a az előadóművészek, illetve a pályázatban előírt produkciók megvalósításához kapcsolódó költségek finanszírozását biztosítja, tehát átfolyik a klubon. A fennmaradó 5%, körülbelül 2.300.000 Forint marad a Budapest Jazz Clubnál, amelyből a club a megvalósításhoz kapcsolódó szállítási és catering költségeket fedezi. Ezt egyébként jelen helyzetben nagyjából rendjén valónak tartjuk, azonban fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ez a támogatás a klubon csak átfut, tehát a jazz klub a megítélt összegnek csak elosztója. Természetesen mindezt jó szívvel teszi a jazz műfaj előadóművészeinek irányába, ugyanakkor a támogatás a produkciók hátteréül szolgáló fenntartási üzemeltetés érdekében nem érvényesül. Ezt egyébként láthatólag a kulturális kormányzat és a főváros igyekszik más pályázatok formájában biztosítani, azonban ez a pályázat nem a kluboké, hanem ez előadóművészek és produkciók kárkompenzálásra szolgál.”