Kihirdették a Booker-díj idei shortlistjét

Két korábbi Booker-díjas, Marlon James és Douglas Stuart regénye is szerepel a legtekintélyesebb brit irodalmi elismerés idei rövid listáján, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Londonban, számolt be az MTI.

Az öttagú zsűri értékelése szerint a 163 pályamű közül kiválasztott könyvek „meghatóak, tempósak, viccesek, erőszakosak, izgalmasak, borzalmasak és reményt keltőek”. Többségük már két olvasás után „régi barátnak” tűnt, és néhányuktól nehéz volt búcsút venni – mondta a zsűri elnöke, Mary Beard klasszika-filológus, ókortörténész.

„Meggyőződésünk, hogy ezeket a könyveket nem képes reprodukálni a mesterséges intelligencia; ízig-vérig emberi alkotások, ahogyan a megélt tapasztalatokról szólnak, és ahogyan eligazodnak bennük” – idézte a BBC Raymond Antrobus brit költőt, a zsűri tagját.

A rövid listán, amelyről a zsűri háromórás tanácskozás után döntött, szerepel Marlon James The Disappearers című műve, amely a 80-as évek Jamaicájában mesél egy ellenséges közegben élő, meleg férfiakból álló közösségről. Douglas Stuart John of John című regénye pedig egy távoli skót szigeten játszódó családi történet. James 2015-ben nyerte el a Booker-díjat A Brief History of Seven Killings (Hét gyilkosság rövid története) című művével, Stuart pedig 2020-ban Shuggie Bain című első regényével.

Korábban csupán négy író kapta meg kétszer is a Booker-díjat: J. M. Coetzee, Peter Carey, Hilary Mantel és Margaret Atwood.

Az idei díjesélyesek között van még a Pulitzer-díjas amerikai Elizabeth Strout a The Things We Never Say című regényével, amelynek szereplői ismét szülőföldje, New England lakói. Szintén döntős lett Rebecca Perry a középkortól napjainkig ívelő May We Feed the King című első regénye, a 81 éves M. John Harrison a The End of Everything című, közeli jövőben játszódó posztapokaliptikus regénye és Luke Kennard szatírikus regénye, a Black Bag.

Az elmúlt évtizedben most fordult elő második alkalommal, hogy a férfiak száma meghaladta a nőkét a döntőbe jutottak listáján. Az, hogy a shortlisten többségben vannak férfiak, „meglepő, mert általánosságban véve a férfiak által írt könyvek nem voltak olyan jók, mint a nők által írtak” – idézte a Guardian Jarvis Cockert, a Pulp zenekar frontemberét. Szerinte a férfiasság a férfi szexualitás témája talán abból fakad, hogy a férfiaknak át kell gondolniuk a szerepüket.

Az 1969-ben alapított Booker-díj tavalyi nyertese a magyar-brit író, David Szalay Test című regénye volt, amelyről itt írtunk hosszabban, a Bécsben élő szerzővel készült interjúnkat pedig itt lehet elolvasni.

A Booker-díjra a világ bármely részén élő szerzők 2025 októbere és 2026 szeptembere között Nagy-Britanniában és/vagy Írországban angol nyelven megjelent alkotásait lehet nevezni. A nyertest 50 ezer fonttal és az Iris Murdochról elnevezett Iris-trófeával jutalmazzák.

Kövess minket Facebookon is!