Várja a könyves szakma, hogy mielőbb eltöröljék a fóliatörvényt

„Köszöni szépen, jól van a magyar könyvszakma, mert jelentősebb állami beavatkozás nélkül is piaci alapon működik, de ugyanakkor még sincs jól, mert az elmúlt időszakban születtek olyan törvények, amelyek negatív hatást váltottak ki: nevesül a fóliatörvény és az árkötöttségi törvény”

– ezzel a sokatmondó felütéssel indult a Buksó legújabb, páros interjúja, amelyben Dian Viktóriával, az Athenaeum Kiadó igazgatójával és Vajna Ádámmal, a közelmúltban alakult Irodalmi Szakszervezet (IRSZ) elnökségi tagjával beszélgetett Nyáry Krisztián. Míg Dian korábban a Balassi Intézet munkatársaként a magyar irodalom nemzetközi jelenlétéért dolgozott – így egyszerre ismeri a hazai könyvpiac működését és a külföldi lehetőségeket –, addig Vajna Ádám költőként és szerkesztőként ismeri az irodalom intézményrendszerét, és most már azon is dolgozik, hogy az alkotók és az irodalmi dolgozók érdekképviselete megújuljon.

Rég volt ennyire aktuális a téma: a könyvszakma és az irodalmi közélet is forrásban van. Tucatszámra születnek az írásos javaslatok az új kulturális kormányzat számára, amelynek képviselői jelezték is, készek változtatni a könyvszakmát érintő szabályokon és intézményeken. Éppen ezért ősszel Berg Judit, a könyvszakmáért és irodalomért is felelős helyettes államtitkár lesz a Buksó vendége. Hogy legyen miről beszélgetni vele, előbb a szakma képviselői szálazzák szét a legfontosabb megoldandó problémákat.

Jó ötletek és borzasztó megvalósítások

Az epizód nyitó gondolatával erősen egybecseng Vajna Ádám álláspontja, amely egyben az előző kormány szakpolitikai intézkedéseire is reagál: „Voltak jó ötletek és borzasztó megvalósítások. Elindult valamiféle újragondolása a fordítástámogatásnak, és aztán gyakorlatilag homofóbia miatt be lett szántva az egész. Arra gondolok, hogy Demeter Szilárd azután oszlatta fel a Fordítástámogatási Kuratóriumot, miután kiderült, hogy támogatták a Meseország mindenkié című kötet észt fordítását és a könyv megjelenését. Ezek azért is tudtak megtörténni – még akár jó ötletekből is borzalmas kivitelezések –, mert nagyjából nulla egyeztetés folyt a többi szakmai szereplővel. Mindig felülről ki lett találva valami, és az rá lett kényszerítve erre a közegre anélkül, hogy rendes egyeztetéssel átbeszéltük volna, hogy tényleg jó-e ez az ötlet, tényleg így kell-e megvalósítani egy tehetséggondozó kft.-t, és így tovább.”

Vajna Ádám szerint pontosan a korábbi rossz gyakorlat miatt lenne fontos lépés a jövőre nézve, ha transzparensebb lenne a rendszer, és ha több idő jutna a szakmai egyeztetésekre. Így talán nem jönnének elő újra ugyanazok a problémák, amelyek az elmúlt tizenhat évet jellemezték. Vajna elmondta, a frissen megalakult Irodalmi Szakszervezet egyik legfontosabb feladatának azt látják, hogy a magyar kultúrpolitikai képzeletet felszabadítsák. Az elnökségi tag emellett azt is hangsúlyozta, hogy az IRSZ-nek nemcsak alapértékei, hanem konkrét javaslatai is vannak. Magától értetődően liberális szemlélet mentén igyekeznek majd működni, és egy erős támogatói hátteret kívánnak biztosítani a magyar irodalmi élet szereplői számára.

„Van közművelődéssel, közoktatással foglalkozó munkacsoportunk, ami azt a munkát fogja elvégezni a benne létező tagokkal, hogy végignézzük akár a nemzetközi, akár a Magyarországon már létező vagy korábban létezett jó gyakorlatokat, és végiggondoljuk azt, hogy milyen módszerei vannak annak, hogy az olvasáskultúrát és ez által természetesen az irodalomban dolgozó munkavállalóknak is a helyzetét tudjuk segíteni. [...] El kell majd végezni több olyan kutatómunkát is, ami azt méri fel, hogy ma egy szabadúszó szerző, egy szabadúszó szerkesztő vagy műfordító milyen helyzetben van, milyen ívdíjakért dolgozik, mik lennének azok a díjazások, amik egy megélhetést biztosíthatnának, mi lenne az az életpályamodell, ami lehetővé tenné, hogy aki a kultúra területén dolgozza végig az életét, annak rendes nyugdíja lehessen, annak legyen tb-je. [...] Ahelyett, hogy visszatérjünk azokba a gyakran rossz gyakorlatokba, amik a NER 16 éve előtt jellemezték a kulturális közeget, próbáljunk meg kitalálni olyan módszereket és olyan irányokat, amiket végre egyszer közösen tudunk végiggondolni, és nem egy felülről jövő elgondolás az, amibe belekényszerülünk kulturális dolgozóként.” Nem elhanyagolható szempont persze az sem, hogy a kultúrpolitikai kihívások nemcsak a szerzőket, a kiadókat, és a könyvszakma szereplőit, hanem az olvasókat is érintik.

Felpezsdült a szakma

Dian Viktória kiadóvezetői feladatai mellett a közelmúltban többedmagával részt vett egy a magyar irodalom intézményrendszerének átalakítására vonatkozó javaslatcsomag kidolgozásában. Kifejezetten örömteli szerinte, hogy felpezsdült a szakma, és egyre több javaslat és szakmai háttéranyag lát napvilágot. „Ebből kettő publikus, az egyik az Open Booksnak a javaslatcsomagja a magyar könyvszakma megújítására, a másik egy kisebb területet, egy szűk területet érintő javaslatcsomag, amit mi fogalmaztunk meg a magyar irodalom nemzetközi reprezentációjának javítása érdekében. A balatonfüredi műfordítóházat működtető alapítvány (Magyar Fordítóház Alapítvány – a szerk.) két vezetője, Orzóy Ágnes és Schein Gábor szervezett egy munkacsoportot, ennek a tagja voltam én is, és olyan szakemberek még, akik a magyar irodalom nemzetközi reprezentációjával foglalkoztak különböző intézményekben, különböző korszakokban.”

Amikor a magyar irodalmat Kertész Imre 2002-es Nobel-díja után végre ismét világszerte ünneplik Krasznahorkai Lászlónak és a Booker-díjjal kitüntetett magyar származású David Szalaynak köszönhetően, fatális hiba lenne nem élni a siker adta lehetőségekkel. Dian Viktória szerint azonban a szakma keze eddig mégis meg volt kötve a fordítástámogatási rendszer hiánya miatt. „Egy fordítástámogatási program [...] a mi háttéranyagunkban is szereplő feladat: ez azért fontos és azért sürgős, mert éppen Magyarországra, a magyar irodalomra irányul a dicsfény Krasznahorkai László Nobel-díja kapcsán, és nemcsak az ő műveire, hanem minden magyar író művére. Személyes tapasztalatom, hogy megkeresnek külföldi kiadók, hogy ajánljak magyar írót, magyar művet, mert annyira gazdag és sokszínű a magyar irodalom, és akkor küldözgetem a magyar nyelvű pdf-eket, mert évek óta nincs kiírva olyan pályázat, ami a magyar kiadóknak segítség, hogy a műveikből mintafordítást készítsenek. Megkérdezi a partner, hogy amúgy mikor lesz kiírva fordítástámogatási program, és erre két éve nem tudunk válaszolni. A dicsfény az most van, a varázslat az most van, hamar el fog múlni, és nagyon fontos lenne az, hogy ez a fordítástámogatási pályázat megszülessen.”

Sürgős lenne mielőbb eltörölni a fóliatörvényt

Jó hír, hogy elindult az új kormányzattal az egyeztetés a könyvszakma égető kihívásairól. A beszélgetésből egyebek mellett az is kiderül, hogy milyen azonnali, közép- és hosszú távú változásokra van szükség. Dian Viktória szerint – és ebben Vajna Ádám is egyetértett vele – az egyik legfontosabb feladat az olvasáskultúra ápolása, hiszen ha többen olvasnak, az a könyvpiac összes szereplőjére nézve gyümölcsöző. Legalább ennyire sürgős – már csak az európai uniós jogharmonizáció miatt is –, hogy mielőbb eltöröljék a fóliatörvényt, de az árkötöttségi törvény újragondolása is akut. Utóbbival az a legnagyobb baj, hogy a bevezetését nem előzte meg szakmai egyeztetés.

„Viki, te látsz ilyen sürgősen megoldandó kérdéseket?” – tette fel a kérdést a fentiek kapcsán Nyáry Krisztián. „A fóliatörvényről már kimondta az Európai Unió bírósága, hogy nagyon sok uniós jogot sért. Többek között az információhoz való hozzáférést, kisebbségi jogokat, tehát a jogharmonizáció jegyében azt várjuk, hogy ezt hamarosan eltörlik. A másik – ami egyébként nem egy ördögtől való dolog – az árkötöttségi törvény. Olyan törvény született, ami a vásárlókat a nagy kereskedelmi láncok felé tolta. Tehát például a kárvallottja az olyan típusú, középméretű kiadó, amelyik a Covid óta fejlesztett webáruházat, és tudta a saját közönségét közvetlenül is kiszolgálni, és nagyobb, rugalmasabb kedvezményeket is kiadni, mint a nagy kereskedőláncok. Ugyanúgy a kis kiadók, amelyeknek nagyon fontos a közvetlen kapcsolattartás a saját olvasóközönségével. Az ünnepi könyvhéten, könyvfesztiválon standot bérel, könyvbemutatókat tart, és az ottani eladások, amik után nem fizet kereskedői árrést, ott a nagyobb kedvezményekkel tudta a bevételeit növelni. [...] Az árkötöttségi törvény azt jelenti, hogy egy könyv a nyomdából kijön, aztán bekerül a boltokba, és onnantól kezdve egy évig maximum 10 százalék kedvezmény adható rá. Ugye, ha rugalmasabban lett volna kitalálva ez a törvény, vagy védelmet nyújtott volna a független, kis kiadóknak, vagy kedvezménykompenzációt adott volna, akkor talán életképesebb lett volna, de én igazából kiadóvezetőként azt mondhatom, hogy káros hatása volt a kiadókra.”

Vajna Ádám a beszélgetés során még arra is kitért, hogy az IRSZ tagjai egyebek mellett azon is dolgoznak, hogy egy országos irodalmi érdekegyeztető fórumot is létrehozzanak, amely a filmreformhoz hasonlóan egy javaslatalkotási felületként működne. Mindezek mellett Dian Viktória és Vajna Ádám is kifejtette, hogy szerintük milyen lehetne az ideális kulturális kormányzás a könyves szférában, és hogy hol húzódik az állam felelősségének a határa.

Struktúraváltásra van szükség

„Azt lehetett látni, hogy van négy-öt olyan központ, ami nagyon sok állami forrással rendelkezik, és ezeknek az elosztása, az nem feltétlenül volt igazságos. Vagy hát, ahogy a mostani újságcikkeket olvassuk, meg az NKA-botrányokat, […] azt láthatjuk, hogy önkényes is volt ezeknek a forrásoknak az elosztása, tehát mindenképpen egy struktúraváltásra van szükség – érvelt a kiadóvezető. – Talán nem ilyen megaintézmények kellenek, hanem kifejezetten kisebb területekre koncentrált intézmények. Az NKA esetében pedig a szakma szélesebb bevonása a kuratóriumokba. A Petőfi Kulturális Ügynökség esetében pedig irodalom és a zene egyben van, amit nem lehet érteni, hogy miért pont ez a két terület került össze. Rendelkezik ingatlanportfólióval, alkotóházat működtet, különböző világirodalmi folyóiratokat ad ki. [...] Amiért eredetileg elindult, hogy legyen egy irodalmi alap, ami a külföldi megjelenést segíti, arról már rég a hangsúly átterelődött. [...] Valószínűleg több kisebb, fókuszáltabb intézményre van szükség, egy egyenlőbb, igazságosabb forráselosztásra, és hogy háttérként legyenek jelen, egy alapként az irodalmi élet szereplői és a könyves élet szereplői mögött. Ne gyártsanak tartalmat például.”

Vajna Ádám az állam szerepéről azt mondta: „Európa elég sok országában a kulturális díjazásokba, a kulturális dolgozók díjazásába olyan szinten szól bele, hogy ajánlott díjszabásokat ad, mintaszerződéseket nyújt, vagy szabályozza azt, ha állami pénz van valamilyen projektben, akkor mi az a minimum díjszabás, amit fizetni kell az alkotóknak, tehát piacszabályozó lépéseket tud tenni az állam és egyébként tesz is Franciaországtól, Belgiumon át, Skandinávián keresztül egészen Szlovéniáig.”

Az epizód végén a Buksó vendégei összegezték, melyek a legsürgősebb feladatok a hazai könyvszakmában. Egyebek mellett

• egy nemzeti olvasásnépszerűsítő stratégia kidolgozását,
• a magyar irodalom külföldi reprezentációját elősegítő fordítástámogatási program bevezetését,
• a hangoskönyvekre és e-könyvekre vonatkozó áfa csökkentését, valamint
• a fólia- és az árkötöttségi törvény eltörlését

sürgetnék az új kormányzatnál.

Mindezek mellett Vajna Ádám azt is kiemelte, hogy a párbeszédnek intézményesített keretet kell biztosítani a jövőben. „Hogy soha többé ne legyen az, hogy annak lesz igaza és annak lesz finanszírozása, aki a jó ajtón kopogtat.”

A teljes adást itt lehet megnézni: