Gryllus Dániel: Ez a könyv maga a bölcsesség, nyugalom

2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Mivel a sorozatnak nagy sikere volt, mi pedig továbbra is kíváncsiak vagyunk, a folytatás mellett döntöttünk. Mostantól olyan könyvekről kérdezzük az alkotókat, gondolkodókat, véleményformálókat, amik hatást gyakoroltak az életükre, vagy akár meg is változtatták azt.

A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, Gryllus Dániel válaszával folytatódik a sorozat.

„Weöres Sándor A teljesség felé című kötetét költői prózának szoktam mondani. Valamikor a hetvenes évek végén olvasgattam először. Igen, olvasgattam, mert ez nem olyan írás, amit gyorsan, az elejétől a végéig átfut az ember. Szinte bárhol fel lehet ütni és olvasni belőle néhány oldalt.

13 éves korom óta asztmás vagyok, ebből következően nagyon nem szeretem a feszültséget, a konfliktushelyzeteket, ez a könyv pedig maga a nyugalom, a bölcsesség, a befelé figyelésre ösztönző mű. Sokat voltam a kékesi szanatóriumban, ami nagyon békés hely volt számomra, éppen olyan, mint ez a kötet. Nem véletlen, hogy ott, Kékesen születtek dalok A teljesség felé mondataiból.

Weöres 30 éves volt, amikor írta a könyvet, és én is annyi, amikor rabul ejtett.

Akkoriban szerettem indiai vallásos dallamokat hallgatni és énekelni. Családostól kapcsolatba kerültünk egy indiai guruval, tőle tanultuk a dalokat. Ezek a dallamok és a könyv nagyon közel voltak számomra egymáshoz, így ezeknek a variációi is belekerültek a dalsorozatba. Nem véletlen, hisz Weöres művében is nagyon fontosak a távol-keleti eredetű gondolatok.

Bár többnyire fúvós hangszereken játszom, nagyon megkedveltem a citerát, és ha egy kicsit más módon is, nem autentikusan kezelve a hangszert, ha énekelek, citerával kísérem magam. Mondtam is Weöres Sándornak, szeretnék a kötet kiválasztott mondataiból egy dalsorozatot írni. Valami olyasmit mondott, hogy ő nem tudja elképzelni, de miért ne – mindig megengedő volt az ilyen dolgokban. Felvettem a citerás dalokat, rájátszottam furulyával, klarinéttal, pánsíppal és még pár fúvóssal, aztán 1988-ban, Weöres Sándor 75. születésnapjára megjelent a lemez.

Büszkén vittem el hozzá, meghallgatta, tetszett neki, és azt mondta: sok kimaradt belőle, de a lényeg benne van.

Itt viszont nem áll meg a történet, amit a könyvnek köszönhetek. 2010-ben, amikor 60 éves lettem, Samu fiam ajándékként meghangszerelte egy húszfős csapatra a dalokat. Együtt énekeltünk azokkal, akikkel közel álltunk egymáshoz: Sebestyén Márta, Sebő Feri, Szalóki Ági, Palya Bea, Bognár Szilvi, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi Gyuri, Both Miki és én. Kiváló muzsikusok kísértek bennünket. Akkor azt hittük, ez egyedi, ünnepi alkalom, de azóta, bár nem könnyű megszervezni, már túl vagyunk a huszadik előadáson. A dalok között minden énekes felolvas a kötetből egy oda illő idézetet. Nagyon szeretetteljes alkalmak ezek, a közönség is mindig szép hosszú csenddel és nagy tapssal jutalmazza az előadást.

Persze, ahogy Sanyi bácsi mondta, sok kimaradt belőle, így mára is maradt olvasni- és felfedeznivaló a könyvben. Úgyhogy manapság is olvasgatom.”