A 88 éves amerikai írónő, Joyce Carol Oates új novelláskötete, a The Frenzy kapcsán adott Guardian-interjújában a művészet, az erőszak, a politika és a női tapasztalat összefüggéseiről beszélt. Bár szerinte kötete olyan témákról szól, mint az emberi életút, a barátság vagy a szavak nélküli kommunikáció, történeteiben visszatérően jelen van a hatalommal való visszaélés és az erőszak következményeinek kérdése.
Fekete, keretes szemüvegével, hosszú hajával és vékony alkatával Oates külseje legalább annyira védjegyévé vált, mint szikár, nyugtalanító írói stílusa. Bár a szerzőnek itthon nincs hatalmas rajongótábora, az angolszász országokban az egyik legnépszerűbb és legismertebb írónak számít évtizedek óta. Öt Pulitzer-jelölése van – eddig – és több, mint 60 regény és számtalan novella szerzője. A Marilyn Monroe életéről szóló, Szöszi című regényét ismerik a legtöbben, de a legfrissebb, The Frenzy című könyve is párbeszédet indított el az Egyesült Államokban. Tavaly novemberben azok az amerikaiak is róla beszéltek, akik nem olvasnak kortárs irodalmat. Ezt írta Elon Musknak az X-en.
„Annyira kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen gazdag ember miért nem posztol soha semmit, ami arra utalna, hogy élvezi vagy akár tudatában van azoknak a dolgoknak, amelyeket gyakorlatilag mindenki értékel, mint a természeti tájak, egy kutya vagy macska, egy film, zene vagy könyv (bár kétlem, hogy olvasna); büszkeség egy barát vagy rokon eredménye miatt; részvét valaki halála kapcsán; öröm a sportban, egy kedvenc csapat méltatása; történelmi utalások. Valójában teljesen műveletlennek és kulturálatlannak tűnik.
A Twitter legszegényebb felhasználói talán több szépséghez és értelemhez férnek hozzá az életben, mint a »világ leggazdagabb embere«”
– írta Oates Muskról annak saját platformján.
Azonnal kimondja, ami az eszébe jut, mégis egy hétbe telt, mire megértette a beszélgetésüket, főleg azt, hogy mi is volt annyira szokatlan benne, állítja a Guardian újságírója a Joyce Carol Oates interjúja után. „Nem lehet olyan témák felé terelni, amelyek nem érdeklik. Néha azonban a saját, magányos útját járva eljut egy olyan kérdéshez, amelyről éppen mindenki beszél, és akkor elejt egy megfigyelést, amely annyira tiszta, díszítetlen, mégis megfontolt, hogy a többi fecsegés egyszerűen elhal körülötte” – írja a Guardian.
Oates frissen megjelent kötete, a The Frenzy kapcsán beszél a gyászról (48 évig élt házasságban Raymond J Smithszel, aki 2008-ban halt meg, Charles Gross-szal 2009-ben házasodott össze, tíz évvel később halt meg), majd a gyerekkoráról.
Az interjúban azt mondja, hogy különösen közel érzi magához a kamaszok világát, mert a művész és a serdülő helyzete szerinte sok tekintetben hasonló: mindketten érzékenyen észlelik a felnőttek világának ellentmondásait és önámításait. „Természetes rokonságot, azonosulást érzek a kamasz lányokkal” – fogalmaz.
Bár Oates a kötet visszatérő témáit olyan általános fogalmakkal írja le, mint az emberi életút állomásai, a barátság ereje vagy a szavak nélküli kommunikáció, az interjú szerint a történetek jelentős részében meghatározó szerepet kap a férfi dominancia és az erőszak kérdése. Az írónő ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a női szerepek árnyoldalai, különösen az anyai mulasztások is foglalkoztatják. „Ha az anyád nem véd meg téged, védtelen maradsz” – mondja, utalva olyan nőkre, akik nem kapták meg a szükséges szeretetet és biztonságot.
Az interjúban Oates kitér a művészi lét és a kívülállóság kapcsolatára is. Nietzsche és Van Gogh példáján keresztül arról beszél, hogy az alkotók gyakran nehezen illeszkednek be a közösségbe, ugyanakkor ezt nem feltétlenül tragédiaként értelmezi. Úgy véli, a művészeket különleges érzelmi nyitottság jellemzi:
„Azt hiszem, sok író, művész és költő állandóan szerelmes. Vágyakoznak, szeretnek. De a világ nem mindig viszonozza ezt.”
Történeteiben visszatérően jelen van a hatalommal való visszaélés és az erőszak következményeinek kérdése. Oates visszautasítja azt a gyakran feltett kérdést, hogy miért olyan erőszakos az írása. Mint korábban fogalmazott: „Az írásaim általában nem kifejezetten erőszakosak, hanem az erőszak jelenségével és annak utóhatásaival foglalkoznak.” Szerinte a kérdés önmagában félrevezető, hiszen az erőszak és annak következményei mindenütt jelen vannak a társadalomban.
A jelenkori Amerikáról szólva Oates aggasztónak tartja a szélsőséges vagyonkoncentrációt és a pénz politikai befolyását. Az Egyesült Államok mai megosztottságát a vietnámi háború időszakához hasonlítja, míg a mesterséges intelligenciáról azt mondja, hogy a fiatal álláskeresők helyzetét súlyosbítja: sokan automatikus elutasításokkal és személytelen kiválasztási folyamatokkal szembesülnek.
Bár a nőmozgalom idején lett ismert szerző, sosem tartozott az aktivista szárnyhoz. Inkább megfigyelőként tekint magára, akit elsősorban az emberek és a köztük kialakuló drámai helyzetek érdekelnek. Saját bevallása szerint nem propagandát akar írni, és nem törekszik sem a férfiak elítélésére, sem a nők idealizálására.
Az interjú végén Oates egyik gyermekkori balesetének emlékét idézi fel, amely új kötetének egyik novelláját is inspirálta. A történet középpontjában egy menekülő lány áll, aki a felnőttek okozta csalódások elől próbál kitérni. Talán ez az a motívum – a „felnőttek okozta csalódás” –, amely Oates egész életművét összefogja: a világ kegyetlenségének feltárása, miközben megőrzi az egyes ember történetének egyediségét, véli a Guardian szerzője.
Joyce Carol Oates legutóbbi magyarul megjelent könyve a Vad éjszakák – Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai. Európa Könyvkiadó, 2024.
