A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum idén is kiírta az Év Gyerekkönyve díj pályázatát, amelyre 2025-ben magyar nyelven megjelent műveket jelölhettek. Idén összesen száztíz alkotással pályáztak, ismert szerzők könyvei és magánkiadású művek egyaránt versenyre keltek. A legjobbaknak járó elismerést hét, különdíjakkal együtt tíz kategóriában adták át csütörtökön este a Wenckheim-palotában, Budapesten.
„Nagyon izgalmas volt az idei év döntős felhozatala, melyben kiemelkedő számú lírai kötet szerepelt.
Sajnos a kortárs magyar gyerekversekre, verses mesékre méltatlanul kevés figyelem irányul. Örülök, hogy idén reflektorfénybe kerültek, és több kiváló költő kapott ezáltal nagyobb publicitást, lehetőséget, hogy minél több olvasót szólíthassanak meg az alkotásaik”
– mondta Berg Judit, a HUBBY elnöke.
A 2016-ban alakult HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum a 80 tagországot összefogó nemzetközi gyerekkönyves szervezet, az IBBY hazai tagozata. A díjjal az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar gyermek- és ifjúsági irodalomra, és „egy rangos, nagy presztízsű elismerésben részesítsék a legjobbakat”.
A szakmai zsűri minden évben új, tapasztalt szakemberekből, alkotókból, pedagógusokból, könyvtárosokból áll össze, akik november és február között egy shortlistet, ezt követően pedig kategóriánként egy-egy győztes kötetet választanak ki az évről évre növekvő számú nevezett könyv közül. A kiválasztási szempontok között szerepel az irodalmi érték mellett az újszerű megközelítés, az illusztrációk művészi minősége, az olvasási élmény megteremtésének módja is.
2025 legjobbnak ítélt gyerekkönyvei:
- 0–6 éves korosztály
Molnár T. Eszter: Barker Karcsi színre lép, és ott is marad (Pagony Kiadó, Ill.: Máray Mariann, Szerk.: Kovács Eszter) - 7–12 éves korosztály
Vészits Andrea: Ábris és az azúrkék patkány (Pagony Kiadó, Ill.: Bölecz Lilla, Szerk.: Csobod Luca) - Ifjúsági (12+) korosztály
László Noémi: A mi iskolánk (Gutenberg Kiadó, Ill.: Hatházi Rebeka, Rostás-Péter Emese) - Illusztráció kategória
Máray Mariann: Így megy ez (Csimota Kiadó, Szerk.: Csányi Dóra) - Ismeretterjesztés kategória (szerző-illusztrátor szerzőpáros):
Návai Péter: Jöttünk, láttunk, itt maradunk (Pagony Kiadó, Ill. Herbszt László, Szerk.: Győri Hanna, Grancsa Gergely) - Műfordítás kategória
Pacskovszky Zsolt – Christelle Dabos: MI – Nous (Kolibri Kiadó) - Elsőkönyves kategória (szerző-illusztrátor szerzőpáros):
Győri Alíz: Hanitkai álmok (Cerkabella Kiadó, Illusztrálta: Száler Tímea, Szerk.: Nacsa-Soós Barbara) - FSZEK Gyerekkönyvtárosok Különdíja
Rádai Andrea: Rókazsolt és a csőposta (Pagony Kiadó, Ill.: Sipos Fanni, Szerk.: Győri Hanna) - HUBBY-díj kiemelkedő sorozatnak (szerző-illusztrátor szerzőpáros)
Szokács Eszter: Bibliai történetek-sorozat (Csimota Kiadó, Ill.: Nagy Norbert, Szerk.: Csányi Dóra) - A HUBBY életműdíját idén Molnár Jacqueline kapta kiemelkedő illusztrátori munkájáért.
Az Év Gyerekkönyve díj eseménysorozata nem zárul le márciusban. Az év elején jelentkező diákzsűricsoportok júniusig dolgozzák fel a shortlistre jutott könyveket, s választják ki közülük a nekik legjobban tetszőket. A diákzsűri díjkiosztójára a 97. Ünnepi Könyvhéten kerül sor.
Az Év Gyerekkönyve díj nemcsak szakmai elismerést nyújt a hosszabb ideje alkotó szerzőknek, illusztrátoroknak, műfordítóknak, hanem segíti az elsőkönyvesek elindulását, és kiemelt láthatóságot ad a szerzőknek.