„A mai idők Állatfarmja”
– ezzel a meghatározással hívja fel magára a figyelmet a dublini Aisling Rawle első regénye, mely 2025-ben jelent meg, és idén már magyarul is olvasható. A frappáns megállapítást a New York Times tette a kötetről, de nagyon szoros kapcsolódásokat mégsem találunk az Állatfarmmal. Bár a disztópikus látásmód és a társadalomkritika alapvetően mindkét műre jellemző, Orwell klasszikusának kidolgozott allegóriája és határozott politikai mondanivalója hiányzik az ír szerző regényéből. Ha már mindenképpen jelentős irodalmi hagyományhoz szeretnénk kapcsolni a könyvet, akkor Golding műve, A Legyek Ura sokkal közelebbi relációnak tűnik.
Minden áruvá válik
A komplexum néhány hónapot felölelő, a közeli jövőben játszódó cselekményében is egy embercsoport belső dinamikáját figyelhetjük meg egy külvilágtól viszonylag elzárt helyen. Már az első oldalakon kiderül, hogy egy valóságshow kellős közepébe csöppentünk, és az itt zajló eseményeket az egyik résztvevő, Lily nézőpontjából követhetjük majd végig. Az énelbeszélő gyönyörű, huszonéves nő, akit elsősorban a tárgyak birtoklása és a szórakozás érdekel. Valódi jellemfejlődés nem is történik vele, sekélyes, unott szereplő marad a végéig, bár kiderül, hogy sokkal több erő lakozik benne (lelki és fizikai értelemben is), mint azt elsőre feltételeztük volna.
Valószínűleg az elbeszélői karakterválasztást is indokolja a könyv prológusa, mely egy hosszabb idézet a már említett Állatfarmból, méghozzá Mollie-t, a fehér kancát felidézve, aki fontosabbnak tartotta a sörényébe kötött díszes szalagokat a saját szabadságánál. És persze ugyanezt látjuk majd itt is: a tárgyakra vonatkozó birtoklási vágy, a fogyasztói társadalom alapvető ösztöne minden fontos értéket maga mögé utasít. A bent lakók mindent megtesznek, hogy különböző értékes(nek vélt) holmik birtokába jussanak, miközben saját titkaikat, kapcsolataikat, szabadságukat és méltóságukat is olcsó áruvá silányítják.
Az alaphelyzet egyszerű: vonzó fiatalok, tíz nő és tíz férfi kerül össze egy tágas birtokon, ahol együtt kell élniük. A hetek előrehaladtával aztán egyre fogyatkoznak, miközben az emberek egy műsorban éjjel-nappal követhetik őket a mindenhol jelen lévő kamerák segítségével. Változatos feladatokat, konfliktust gerjesztő kihívásokat kapnak, és a gyengén teljesítőket száműzik. De el kell hagynia a komplexumot annak is, aki nem talál párt magának:
„Csakis így maradhatott az ember a komplexumban: ezért nézték az emberek a műsort napról napra, és erről beszéltek a reklámszünetekben: csak úgy lehetett a komplexumban maradni, ha egy ellenkező nemű partner mellett ébred az ember reggel. Aki egyedül hál, napkeltére eltűnik.”
A kis birodalom lakói már a legelején szépség alapján sorba rendezik egymást, ezzel is egyértelművé téve, hogy a felszín és a megjelenés az, ami igazán számít ebben a közösségben. Kicsit leegyszerűsítve úgy néz ki a helyzet, mintha a Love Island és a Való Világ valamiféle elegyét követnénk nyomon, csak ezúttal nem a képernyőn, hanem könyv alakban.
Baljós háttér
A gördülékeny stílus mellett ez az egyik oka annak, hogy a regény nagyon olvastatja magát, alig lehet letenni. Már a megjelenése után röviddel hihetetlenül népszerű lett, köszönhetően feszes a tempójának, könnyen érthető és befogadható narrációjának, és nem várt fordulatainak. Aki szívesen néz valóságshow-t, az kedvelni fogja ezt a könyvet is. De a regény nem pusztán egy reality írott változata – ennél jóval többet akar, és ez részben sikerül is neki. Már maga a helyszínválasztás egy kis pluszt jelent, a komplexum és a hozzá tartozó kert ugyanis egy sivatag közepén található. A tágas tér azonban nem a szabadság érzetét kelti, sokkal inkább baljós hangulatot áraszt. Egyrészt azért, mert fullasztó a hőség, másrészt az ellenőrizetlen sivatag felől mintha folyamatosan valamilyen veszély leselkedne a játékosokra. Ezért is akarnak mindenképpen ajtót a házra, illetve a fenyegetettségre utal az is, hogy az egyik fiú (a férfiak a sivatagon át gyalogolva jönnek a komplexumba) összekarmolt mellkassal érkezik a birtokra, és a résztvevők szinte mindegyike retteg az őket körülvevő éjszakától.
A sivatag tehát a félelmek tere, de egyben kiváló metaforája lehet annak az érzelmi elsivárosodásnak is, mely a szereplőket jellemzi.
Tovább árnyalják a helyzetet azok az információk is, melyek kis mennyiségben, de beszivárognak a szereplők beszélgetéseibe, és melyek alapján képet alkothatunk a külvilágról. Úgy tűnik, hogy a műsor készítésének idején a komplexum körüli valóságban háború dúl, ahogy erre az elbeszélő is többször utal:
„Próbáltam elképzelni, hogy milyen lenne hazamenni. Elképzeltem a végeérhetetlen beszélgetéseket a háborúról, a gázálarcokat, amelyeket a fővárosokban és a nagyobb városokban viseltünk, meg a sivár, szürke égboltot, a televízió előtt töltött estéket.”
Ez a háttér azonban nagyon kidolgozatlan marad, az író nem bontja ki eléggé, pedig mélységet adhatna a regénynek, ha tudnánk, talán nem is megmutatni akarják magukat a reality szereplői, hanem a komplexumba menekülnek a valóság elől.
A csillogó felszín alatt
Ami szintén túlmutat egy szimpla valóságshow leírásán, az az utolsó harmad cselekménye – itt ugyanis elszabadul a pokol, és a kevés bent maradó mindegyike kivetkőzik magából. Olvasóként itt válik igazán nyugtalanítóvá a kötet, kiderül ugyanis, hogy az emberek radikális szituációkban mennyire megváltozhatnak: olyan viselkedési mechanizmusok, megküzdési stratégiák aktiválódhatnak, melyek a hétköznapi életben soha. A versengés, a bizonytalanság, a műsorkészítők drasztikus beavatkozásai olyan helyzeteket teremtenek, melyek néhol már életveszélyessé válnak. A megmaradt versenyzők egyre erőszakosabbak, aljasabbak lesznek, az emberben lakozó állat elszabadul, és láthatóvá válik, hogy a csillogó, vonzó felszín alatt nemcsak ásító üresség, de mérhetetlen önzés és agresszió is lapul. És miért folyik ez az egyre radikalizálódó harc? Azért, hogy a végső győztes néhány hétig luxuskörülmények között élhessen, haszontalan tárgyakat gyűjtsön össze.
A könyv persze semmi olyat nem mond, amit ne tudtunk volna eddig is: bizonyos helyzetekben az ember elveszítheti önmagát, teljesen kivetkőzhet emberi mivoltából.
A regény társadalombírálata világos, a ma emberében rejlő ürességbe próbál bepillantani, a felszín silánysága alatt azonban nem talál igazi mélységet, csak még több rosszat: állati ösztönöket és a birtoklás kielégíthetetlen vágyát. A szereplők a szerelmet, a barátságot, az összes emberi kapcsolatot képesek feláldozni, a létezés önzővé, kicsinyessé, erőszakossá silányul. A fogyasztói társadalom birtoklásvágyának és mindent áruvá váltó szemléletének kritikája mellett az emberi természet is bírálat tárgyává válik, hiszen a könyvben kendőzetlenül feltárul az én sötétebbik oldala. Mindez talán nem hat az újdonság erejével, hiszen olyan sok könyvben olvashattuk már, mégis szükség lehet rá, hogy újra és újra, más és más hangokon kimondják, hiszen attól, hogy ismerős, még nem kevésbé igaz.
Aisling Rawle: A komplexum
Fordította: Borbély Judit Bernadett
21. Század, 2026, 5990 Ft
