2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Amit jó pillanatban olvastak (újra). Ami betalált.
Ezúttal Fabiny Tamás teológus, az Északi evangélikus egyházkerület püspökének válaszát közöljük.
„Visky András kétéves volt, amikor 1958-ban kitelepítették őket a Duna-delta környéki lágerbe. Már kisgyermekként megígérte édesanyjának, hogy egyszer majd megírja a fogságuk történetét: »mindent megjegyzek és majd mindent megírok, ha eljön az ideje«. Sokáig érlelte, formálta magában az írást, míg végül 2022-ben nem a fogság, hanem a szabadság történetét adta ki a Jelenkor Kiadó. A test fogsága ugyanis nem jelenti a lélek rabságát, sőt: a Kitelepítés megrázó hitvallás élni akarásról, belső szabadságról, a hit teremtő erejéről. Ferenc testvére kifejezésével az »András írása szerint való szent evangyéliom«.
Az egyetlen könyv, amit magukkal tudtak vinni a lágerbe, Visky Júlia 1908-as kiadású Károli bibliája volt. Ezt mindig magánál tartotta az édesanya, így lehetett nála akkor is, amikor kitelepítették őket. Naponta felolvasott belőle a gyermekeinek, belehelyezve a történetüket annak hömpölygő, nagy sodrába.
A Kitelepítés nem folyamatos elbeszélés, hanem epizódok sokasága. A gyermek András emlékezetében felvillanó képek sora áll össze egységes egésszé. Ráadásul a gyermek-elbeszélőt időről időre felnőtt narrátor váltja fel, és ez sem szakítja meg az elbeszélésfolyamot, egyáltalán nem zavaró, szinte észre sem vesszük a váltást, olyan természetességgel történik.
A kisfiú a lágerben eszmél önmagára, itt tanul meg figyelni, beszélni, és a beszéddel együtt a történetmesélés fortélyait is itt sajátítja el. Meghallja a levegőben vibráló történeteket – így őrzi meg magának a tábort és benne a családját.
A regényt az elsőtől az utolsó mondatáig átjárják a bibliai utalások, a család történetében minduntalan felsejlik egy-egy bibliai történet, és fordítva: egy-egy bibliai szakasz szinte megágyaz az ő történetüknek. Csakúgy, mint a Bibliának, a regénynek is számozott szakaszai vannak. A mondatok kisbetűvel kezdődnek, és nincsenek ponttal lezárva, ami szintén arra utal, hogy az ő történetük része kíván lenni a Biblia egyetemes történetének.
A regényben központi szerepet kap Júlia, a gyermekeit a lágerban élete kockáztatásával is óvó édesanya. A kisfiú álmainak állandó látogatója azonban az édesapa is. Amikor aztán a lelkipásztor édesapa hazatér családja körébe, ez a párbeszéd játszódik le közöttük »neked van édesapád?, kérdezte, van!, válaszoltam, akkor már nem is én, hanem a szép arcú férfi hangjának a visszhangja beszélt belőlem, ismered?, jött az újabb kérdés, erre a kérdésre nem lehet válaszolni, gondoltam, és hogy eddig nem ismertem, de most már ismerem, pontosan ezt gondolta bennem valami, eddig nem ismertem, de most már ismerem,«”.
A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.
