Romsics Ignác: Előbb-utóbb ki kell derülnie, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim

Hannibal harci elefántjaitól rég nem kell tartanunk, de akkor mi miatt érezhetik fenyegetve magukat a 21. századi Európa polgárai? Mi köze a spájzban lévő oroszokhoz annak a rettenetnek, amit az ókori Róma lakói éreztek, amikor a karthágói sereg közeledett, és mire jó egyáltalán, ha ismerjük a történelem eseményeit? Sok más mellett ezekre is választ kaptunk Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A budapesti Inga Kultúrkávézóban jártunk, ahol a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett.

Ha nem ismerjük a múltat, nehéz tervezni a jövőt

Hannibal ante portas! Amikor az ókor egyik legnagyobb hadvezére bő 2200 éve átkelt az Alpokon, a rémült római polgárok azzal riogatták egymást, hogy a rettegett karthágóiak már ott vannak a kapuk előtt, és megzavarhatják az öröknek gondolt nyugalmukat. A Hannibal ante portas kifejezés Romsics Ignác új, a Helikon gondozásában megjelent kötetének címében is szerepel. Arra utal, hogy a világpolitikai átalakulások közepette a 21. századi Európa polgárai ismét fenyegetve érezhetik magukat.

A kötetbemutató légköre azonban a legkevésbé sem volt fenyegető. Mint kiderült, Magyari Péter a kilencvenes években Romsics Ignác hallgatója volt az egyetemen, mi pedig végig úgy érezhettük magunkat, mintha egy szeminárium után kibontakozó mély, közérthető és fontos beszélgetésnek lennénk a tanúi.

Magyari először azt kérdezte: ha a történelem működésének nem lehet leírni a szabályait, legfeljebb ilyen-olyan szabályszerűségei figyelhetők meg, akkor miben segíthet, ha tanulmányozzuk a történelmi folyamatokat. Romsics szerint szabályszerűségek kétségkívül leírhatók? Az például általános tendencia, hogy a szegényebb térségekből rendszerint a jómódúbb régiók felé áramlanak az ambiciózusabb lakók. A történelemnek azonban olyasféle szabályai, mint az egzakt tudományoknak, nincsenek – mondta az akadémikus.

A múlt ismerete mégis segít megérteni a jelent. Az ókori görög történetíró, Thuküdidész által leírt alapelv például, mely szerint ha egy hatalom elég nagyra nő, szükségszerű támadóként fellépnie, különben őt kezdenék támadni, máig használatos az elemzők között. Ha nem ismerjük a múltat, nehéz tervezni a jövőt – zárta a válaszát Romsics.

Szorosabb integráció vagy nemzeti projekt?

Magyari ezután azt kérdezte: vajon kijelenthetjük-e, hogy a demokráciák jobban viselkednek a nagypolitika színpadán? Romsics szerint egy demokratikus hatalom szorosabban követi a globális normákat, mint egy autokrácia. A Clinton- és az Obama-adminisztráció működése például békésebb volt a történész szerint, mint Donald Trump törekvései.

Vagyis a vezetők személyisége sosem lényegtelen.

Hiszen bár minden politikai szereplőnek a földrajzi, gazdasági és fegyverkezési meghatározottságokkal kell dacolnia, a rátermett politikusok képesek fékezni vagy gyorsítani a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját említette, aki az első világháborúban harcolt a keleti fronton, jól ismerte tehát a terepviszonyokat, ezért próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról. Azzal érvelt, hogy a végtelen hómezők el fogják nyelni a katonáink javát, és bár a tanácsát a kormányzó nem fogadta meg, igaza lett. Nem hátrány tehát meghallani egy világlátott politikus szavát.

Mivel a Hannibal ante portas című szöveg az Európai Unió jövőjével kapcsolatban is felvet különféle forgatókönyveket, a könyvbemutatón szóba került az integráció kérdése is. Romsics ezzel kapcsolatban azt mondta: bár az unió elkövetkező évtizedeinek alakítása kívül esik a hatáskörén, ő maga a szorosabb integráció híve. Mi, idehaza arról dönthetünk, hogy egy szorosabb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai alakulatra adjuk az áprilisi szavazatunkat, vélekedett a történész.

Orbán és Tarr Béla országa vagyunk?

A Hírünk a világban című szöveg az Orbán-kormányzat nyugati-európai megítélését vizsgálja. Romsics a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche hetilapok Magyarországról szóló cikkeit nézte végig 2010-től napjainkig. Mint mondta, elsősorban amiatt írta ezt a szöveget, hogy kilépjen a hazai lapok véleménybuborékaiból, és első körben azt figyelte meg, hogy Magyarország méretén és súlyán felül szerepel az említett lapok hasábjain.

A történész a saját tapasztalatai alapján elmesélte, hogy míg évtizedekkel ezelőtt Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték a franciák, a közelmúltban már, amikor Franciaországban kávézott, és a pincér megtudta, hova való, Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel az ismert magyarok között.

Az elemzésében Romsics arra jutott, hogy míg az Economist, a L’Express és a Der Spiegel szerzői 2010-től egyre negatívabban ítélik meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírható Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként szerepel. Kétségtelen tehát, hogy a gazdasági potenciálunkhoz képest az ismertségünk abnormálisan magas, de megosztó a hírünk, és a többség inkább negatívan ítéli meg Magyarországot és az Orbán-rezsimet.

Előbb-utóbb ki kell derülnie

A kapuk előtt topogó Hannibal okozta rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot a Tizedes meg a többiek szállóigévé vált mondata foglalja össze, miszerint már a spájzban vannak az oroszok. Mint Romsics kifejtette, Orbán megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz reláció miatt negatív. Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim, mondta Romsics, és hozzátette azt is, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük, hiszen még a legbizalmasabb tárgyalásokról is készülnek feljegyzések, olykor pedig a tolmácsok is megírják a memoárjukat. Mindazonáltal az is valószínű, hogy nem mostanában fogjuk megismerni a részleteket.

Ha erre nem is kísérel meg tehát válaszolni a kötet, annak, aki szeretné jobban megérteni az ezredforduló világpolitikai erővonalait és konfliktusait, érdemes elolvasni a Hannibal ante portas szövegeit.