Olykor a semmi különös is elég különös
Pár napra félretettem ezt a könyvet, mert úgy éreztem, nem tudok róla sokat mondani. Nem azért, mert rossz – a rossz könyveket mindig könnyű recenzálni; csak úgy jönnek az emberből a szavak, ez ezért nem volt jó, az azért nem volt jó, itt ez hiányzott, ott az volt felesleges, és hát na, ezen a megoldáson egyszerűen felhúztam magam. Keömley-Horváth könyve ezzel szemben jó. Igaz, nem úgy jó, hogy az olvasó csak egy elcsukló „wow”-t tud elrebegni, aztán már ragadják is az angyalok a mennyek országába. (Megjegyzem, ezekről a könyvekről is nehéz írni, de másért.) Úgy jó, ahogy egy pöpecül átgondolt és megvalósított első regény tud jó lenni, amitől azt érezzük, hogy most olyat láttunk, amit eddig nem.
Úgy jó, mint egy eredeti variáció egy sokszor vizsgált témára.
Ha az ember nem tud írni egy regényről, akkor még mindig ott van a története, amit elmesélhet. No most ez a kötet ilyen értelemben nem sokat segít. Van egy elbeszélő, harmincas nő, jogászként dolgozik. És közben csinál dolgokat. A dolgok csinálása négy részre osztja a regényt:
- küzdelem a szingliléttel
- megállapodás
- várandósság
- gyereknevelés.
És közben beúsznak a szövegbe a jól megrajzolt rokonok is, fordulnak egy-két kört, aztán kimennek a szövegből, de a sáros cipőnyom ott marad utánuk a parkettán. Minderre nem igazán kapjuk fel a fejünket, hogy hűha, ez aztán kecsegtető.
Budapesti regény
Legfeljebb akkor, ha a fülszöveg beveti a marketing-atombombát, a „Bridget Jones a négyes-hatoson” szókapcsolatot, amivel felkínál egy kontextust: egyfelől azt, hogy itt egy életrevaló, de kissé szerencsétlen nőt fogunk látni, aki megküzd a sorsával, és mindezt szórakoztatóan kommentálja. Ez az olvasat amúgy nem is téves, ha mindenképpen egy mondatba kéne sűríteni a cselekményt, nem lenne rosszabb a többi opciónál. Másfelől a „négyes-hatos” emlegetése sejtetni engedi, hogy ez az egész egyfajta hangsúlyosan budapesti közegbe van helyezve, ahol a szerző által elszórt helyrajzi adatok kifejezetten pontos mentális térképet rajzolnak ki azoknak, akik nem ismeretlenek Budapesten. Ez a míves háttér értéke a könyvnek, de itt nem merül ki a „budapestisége”.
A Naspolya, elipszilonnal valahogy a figuráin keresztül is budapesti: elbeszélője multinál végez valamilyen munkát (ami annyira nem érdekes, hogy a szerzőnek esze ágában sincs részletezni), próbálkozik a jógával (feltételezem, vesz bérletet is, de ellinkeli), az óbudai piacon keres egészségtudatos megoldásokat, amiket egy Reels-videóban látott, és tart „Treat Yo' Self” napot is – ilyenkor fogkövet szedet le. Anyagi problémái vannak, de nem úgy, ahogy egy Borbély Szilárd-regényben szoktak anyagi problémái lenni a szereplőknek. Hazai szinten tisztességesen kereső állampolgárról van szó, aki – ha összeköti az életét egy másik tisztességesen kereső állampolgárral – akár egy nem túl csicsás budai lakást is kinézhet magának (kertkapcsolattal!), igaz, egy kis hitellel meg kell támogatni a beruházást. Ez a hitel persze lehetetlenné teszi, hogy később kilépjünk a házasságból, de ez messze nem a védőháló nélküli nyomor, ezek másfajta problémák.
Ellen-traumairodalom
Átolvasva az előző bekezdést, attól tartok, ezzel nem távolodtam el a Bridget Jones-párhuzamtól, hanem éppen hogy megerősítettem. Holott a megvalósítás azért bőségesen elszakítja a két univerzumot egymástól. Ennek kulcsa a nyelv. Aranyszabály, hogy ha olyan történetet akarsz elmondani, ami voltaképpen köznapi, akkor használj olyan nyelvet, ami csak neked van. És Keömley-Horváth pontosan így tesz: a töredezett cselekményt egy mélyen önironikus nyelvbe csomagolja, amelynek humorában van valami kesernyés mellékíz, ugyanakkor némi rezignáltság is, mintha az elbeszélő hozzánőtt volna a keserűséghez. A keserűség, azt hiszem, abból ered, hogy a regény mellékszereplői – rokonok, férj, munkatársak, barátok – alig mutatnak fel érzelmileg átélhető kapcsolatokat a fő karakterrel, megmaradnak távolinak, mintha nem tudnának betörni az elbeszélő belső köreibe. Vagy az is lehet, az elbeszélő nem akarja megmutatni, hogy ott vannak, mert attól sebezhetőnek érezné magát. Mert igazából azt akarja megmutatni, hogy a dolgokat egyedül is el tudja végezni.
A statikus cselekmény megbolygatásának másik eszköze a trauma, amit az író gonosz kisistenként zúdít a szereplőire, hogy drámai jeleneteket csikarjon ki. Komplett irodalmi trend alakult ki az ilyen típusú könyvekből, ami egyfelől érthető, hisz annyi traumát tabusítottunk az elmúlt évszázadokban, hogy még mindig van mit felhozni a padlásról. Csakhogy traumával operálni a könnyebbik út – egy szörnyűség leírása az empatikus olvasóból önsúlyánál fogva erős reakciót vált ki, ennek kihasználásához pedig elég csak ügyesen, nem pedig kiválóan írni. Keömley-Horváth viszont mintha ennek a megközelítésnek az antitézisét próbálná kivitelezni: a regényt, amelynek főhőse egyszerűen és traumamentesen azt csinálja, amit a társadalom elvár tőle. Dolgozik. Férjhez megy egy megbízhatónak tűnő férfihoz. Gyereket szül neki, és azt a gyereket még szereti is. Közben hallgatja a szülők packázását, időnként felhívja az idegesítő nagynénjét, és mivel elvárják tőle, igyekszik kezdeni valamit a szülés után szétnyílt hasizommal. Ja, és persze rágja a körmét, összeveszik a férjével, de aztán... hát, nem annyira kibékülnek, mint inkább napirendre térnek fölötte. Ez pedig pont elég kemény menet, nem kell még traumákkal is megspékelni. A semmi különös is elég különös.
Azért egy ilyen könyvnél mindig felmerül, hogy mennyi a saját élmény, mennyi a saját hang a szövegben. Az áthallások ott vannak: az elbeszélőnek nincs neve, szóval akár Boglárkának is hívhatják. Multinál dolgozik, jogi végzettsége van, Budapesten él, satöbbi, satöbbi. De nyilván ez nem is érdekes, ha a szöveg megdolgozik magáért – nekem például eszembe sem jutott utánaguglizni, tényleg van-e gyereke a szerzőnek, mert hát mit számít az. Majd ha jön a második kötet, egy teljesen más hanggal és elbeszélővel, akkor lehet kérdés, hogy mennyi volt ebben a kötetben a fikció, és mennyi a személyes tapasztalat. Vagy akkor se. Ha simán tetszik.
Keömley-Horváth Boglárka: Naspolya, elipszilonnal
Magvető, 2025, 4999 Ft
