Gajdos László: Jövőre 25 százalékkal kevesebb fát termelhetnek ki az állami erdőkből

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az elmúlt harminc évben gyakorlatilag bányaként tekintettek az erdőkre, mindenki ott vágott fát, ahol akart, ennek pedig véget akarnak vetni – Gajdos László élő környezetért felelős miniszter így vezette fel egy keddi sajtótájékoztatón, hogy számos változtatásra készülnek az erdőgazdálkodásban.

  • Az állami kezelésben lévő erdőkben – az összes magyar erdő kicsivel több mint felében – idén 7,5 százalékkal, jövőre pedig 25 százalékkal (1 millió köbméterrel) kevesebb fa kivágására adtak/adnak engedélyt.
  • Jövőre átalakítják az állami erdőgazdaságokat: a profitorientált működést nonprofittá tennék. A 21 állami cég élére pályázattal keresnek új vezetőt, hogy a „megújult szemléletet” hatékonyabban tudják képviselni. Ideiglenesen, egy évre keresnek majd vezetőket, mert az „átalakítások végére nem kell majd 21 igazgató”, de erről több részletet egyelőre nem árultak el.
  • Hiába védett valamilyen szinten a magyar erdők 42 százaléka, jelenleg mégis vágják a fákat gazdasági céllal az erdők 90 százalékában. A minisztérium célja, hogy valamennyi védett erdőben megszűnjön a vágásos kitermelés. Így tehát négyszeresére növelnék azon erdők arányát, ahol nincs vágásos terület. Azt nem tudták megmondani, hogy ez mikorra valósulhat meg.
  • Az államilag támogatott, de környezetszennyező és kirívóan hatékonytalanul áramot termelő biomassza-erőművekről azt mondta Gajdos, hogy szeretnék, ha minden évben eggyel kevesebb biomassza-erőművet lássanak el fával az állami erdészetek.

Gajdos arról is beszélt, hogy miért nem hosszabbították meg a szeptember végén lejárt fakivágási moratóriumot a védett erdőkben. Korábban egy homályos posztban a lakossági tűzifára és hosszú távú szerződésekre hivatkozott, most ezek mellett azzal is érvelt, hogy 100 ezer faipari dolgozót „kellene utcára küldeni” a moratórium fenntartásával.

Bár a miniszter hosszú távon elfogadhatatlannak tartja, hogy fák elégetéséből termeljünk energiát, szerinte a biomassza-erőműveket nem lehet hirtelen leállítani, mert több városban is fontos szerepe van az itt előállított távhőnek. Ahogy írtunk róla korábban, a biomassza-erőművek valóban hatékonyan állítanak elő távhőt, több nagy erőmű – többek között a Habony Árpád-közeli Oroszlányi Erőmű – azonban beszámolója alapján nem erre, hanem áramtermelés miatt égeti el a beérkező fákat, ami rendkívül hatékonytalan.

Gajdos szerint szinte mindenben egyetértenek a radikálisabb lépéseket elváró civil környezetvédelmi szervezetekkel, csak „kifinomultabb módon, lépésről lépésre” haladnának, „nagyon hamar, de nem hirtelen”. Ennek megfelelően céljuk, hogy fásítással növeljék a magyar erdőterületeket, ezen belül növeljék a védett erdők mennyiségét is, valamint az is, hogy csökkentsék a külföldre exportált fa mennyiségét (az állami erdőkben kivágott fák 15 százaléka megy külföldre).

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!