Sarka Kata férjének cége lehúzza a rolót

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Alig egy évvel az alapítása után végelszámolás alá került Bessenyei István, Sarka Kata férjének egyik kevésbé ismert cége, a Mamut Power Crane Zrt. A korábban a Fidesz-kormány kedvenc őrző-védő cégeként emlegetett Valton egykori tulajdonosa több üzleti szálon is kötődik Habony Árpád és Rogán Antal környezetéhez, utóbbihoz többek között felesége barátnőjén és üzlettársán, Rogán-Szendrei Cecílián keresztül. Bessenyei 2025 szeptemberében két társával alapította az építőipari gépek kölcsönzésére létrehozott vállalkozást, amely azonban tavaly egyetlen forint árbevételt sem ért el, és 2,6 millió forintos veszteséggel zárt. A tulajdonosok idén augusztusban már a megszüntetéséről döntöttek, a végelszámolás pedig szeptemberben megindult.

A számoknál izgalmasabb a cég személyi háttere és kapcsolódásai: alapítói között Bessenyei mellett két olyan üzletember jelent meg, akik a paksi atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó üzleti lehetőségeket keresték. A részvények felét Balogh Csaba, a Mamut Daru Kft. tulajdonosa szerezte meg, míg Bessenyei és Schatz Róbert 25-25 százalékos részesedéshez jutott. Utóbbi annak a Schatz Péternek a fia, aki korábban a fideszes Ripost tulajdonosa volt, és Habony Árpád balkáni médiabefektetéseiben is szerepet vállalt.

Balogh és a Schatz család üzleti kapcsolata nem a Mamut Power Crane-nel kezdődött: tavaly a HVG mutatta be, hogy Schatz Róbert befektetési vállalkozása, a Multi Invest Zrt. 2024 őszén beszállt a Balogh által vezetett, nevében a Paks II. beruházásra utaló Mamut Daru Nuclear Power Plant II. Kft.-be. Ez a társaság már hónapokkal korábban megpróbált területet szerezni a paksi építkezésekhez kapcsolódó földmunkákhoz: Balogh 2024 áprilisában két szándéknyilatkozattal fordult Paks önkormányzatához. Az egyikben az atomerőműtől másfél kilométerre fekvő, összesen 26,2 hektáros, anyaggödörként nyilvántartott ingatlan egy részét szerette volna megvásárolni. A másik megkeresés a Paks I. homokbányához kapcsolódó jog megszerzésére irányult. A kitermelés ott már befejeződött, a bánya lezárásához azonban a terület visszatöltésére és helyreállítására volt szükség.

A területszerzési kísérletnek végül a Vertikál hulladékgazdálkodási vállalat korábbi megállapodása állta útját. A paksi képviselő-testület 2024 májusában tárgyalta volna az értékesítés előkészítését, Szabó Péter akkori polgármester azonban levetette a napirendről a javaslatot, mert a Vertikálnak már volt megállapodása az ingatlan használatáról. Az önkormányzat 2025 februárjában végül a Vertikállal szerződött a Paks II. építkezésén kitermelt föld és kőanyag elhelyezésére. Pedig a Mamut Daru Nuclear Power Plant II. Kft. komolyan készülhetett erre, közben ugyanis meglett az engedély is építési és bontási hulladék kezelésére is. A 2024 novemberében kiadott határozat évente legfeljebb 1,16 millió tonna nem veszélyes hulladék előkezelését és hasznosítását tette lehetővé.

Balogh másik cégével, Mamut Daru Kft.-vel az MVM Nukleáris Karbantartó Zrt. 150 millió forintos szerződést kötött az új paksi tűzoltólaktanya építéséhez szükséges toronydaruk telepítésére és üzemeltetésére.

A paksi történetben a Vertikál neve egy másik, Bessenyeihez és a Schatz családhoz kötődő vállalkozásnál is felbukkan. A New Establish Zrt.-t 2024 szeptemberében az a Martonicz Dániel alapította, aki a koronavírus-járvány idején a lélegeztetőgép-beszerzések egyik összeférhetetlenségi ügyének szereplője volt. Martonicz tulajdonában és ügyvezetése alatt állt a Pannon Cargo and Sped Trans Kft., ami több mint 6 milliárd forintos állami megbízást kapott a Kínából vásárolt lélegeztetőgépek üzembe helyezésére. Eközben a 4,7 milliárd forintért 500 lélegeztetőgépet szállító OTT-One Nyrt. felügyelőbizottságában is helyet foglalt. A kettős szerep nyilvánosságra kerülése után az OTT-One kezdeményezte a visszahívását. A New Establish még az alapítás évében Schatz Péter tulajdonába került, a cég paksi telephelyét a Vertikál Group egyik hulladékgazdálkodási létesítményének címére jegyezték be.

A New Establish tulajdonosai között később Bessenyei István és Schatz Róbert is megjelent: a 2025. decemberi és 2026. májusi iratok szerint a részvények felét Bessenyei, 25-25 százalékát pedig Schatz Péter és fia birtokolta. A cég tavaly átlagosan mindössze négy alkalmazottal több mint kétmilliárd forintos árbevételt és 916 millió forintos nyereséget ért el, bevétele a beszámoló szerint alvállalkozói szerződésekből származott.

A társaságból azonban már 2025 szeptemberében, alig egy évvel az alapítása után 945,2 millió forint osztalékelőleget fizettek ki – vagyis többet, mint amennyi a teljes éves nyeresége lett.

Az akkori iratokban még Schatz Péter szerepelt egyedüli tulajdonosként, Bessenyei és Schatz Róbert csak három hónappal később jelentek meg a részvényesek között.

A New Establish vezetésén keresztül egy másik, kormányközeli üzleti körhöz is eljutunk: vezető tisztségviselője, Takács Judit 2025 márciusában Lajos Tamással együtt megvásárolta a több mint 2,5 milliárd forint állami támogatást kapott 1242 – A Nyugat kapujában című film gyártócégét. Az eladó Farkas Dóra volt, akinek férje, Farkas Zsigmond korábban Rogán Antal apósával, Obrusánszki Zsolttal volt üzleti kapcsolatban, erről a 24.hu írt akkoriban.

Bessenyei István és Schatz Róbert egy másik, rövid idő alatt milliárdos forgalmúvá vált vállalkozásban, a Carambola Trade Zrt.-ben is üzlettársak. A cég az energiamegtakarítások piacán működik, ahol a vállalatok az energiakereskedők számára kötelező megtakarításokat igazoló tanúsítványokkal üzletelhetnek. A Carambolának 2024-ben még nem volt árbevétele, egy évvel később azonban már 4,97 milliárd forintos forgalmat és 435,6 milliós nyereséget ért el, mindössze két alkalmazottal. A 2025. júliusi iratok szerint Bessenyei 30, Schatz Róbert pedig 29 százalékos részesedéssel rendelkezett a cégben. A 2025-re vonatkozó beszámolóban azonban nem tüntették fel a tulajdonosokat, azóta pedig nem született olyan új dokumentum, amelyből követni lehetne a tulajdonosi arányok esetleges változását vagy a nyereségből való részesedésüket.

Az elmúlt hetekben több tulajdonosváltás is történt a Bessenyei Istvánhoz és Rogán-Szendrei Cecíliához köthető üzleti körben.

Kérdéseinket elküldtük a Mamut Power Crane Zrt.-nek és a Mamut Daru Kft.-nek, ha reagálnak, válaszaikkal bővítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!