Több száz milliárddal vállalt szerepet az Orbán-kormány a Türk Államok Szervezetében
Több száz milliárd forintot fektetett a magyar kormány a Türk Államok Szervezetében (TÁSZ) való szerepvállalásra 2019 óta, derül ki a HVG részletes cikkéből, amihez közérdekűadat-igénylés szolgáltatta a számokat a Külügyminisztériumtól. Az Orbán-kormány türk államokkal ápolt baráti viszonyáról korábban is beszámoltunk, ahogyan az ennek révén működő titokzatos Üzbég–Magyar Burgonyakutató Központ működéséről is.
Miután Magyarország megfigyelői státuszt kapott a Türk Államok Szervezetében (korábban Türk Tanács), 2019-ben irodát is nyitott a kormány az együttműködés kedvéért. A HVG adatigényléséből kiderült, hogy az iroda fenntartása azóta 4,3 milliárd forintba került, évente nagyjából félmilliárdos költséggel járt.
További költség volt a Türk Befektetési Alapba betett 33 milliárd forintnyi magyar tőke. Ott volt még a Magyar-Kirgiz Fejlesztési Alap is, ide 16,5 milliárd forint került. A magyar Eximbank is szerepet vállalt a gazdasági együttműködésben, 2019-ben 137 milliárd forintos hitelkeretet biztosított a TÁSZ-államoknak, derül ki a HVG cikkéből.
2020-ban a magyar kormány 233 milliárd forint Eximbankos hitelkeretet biztosított, ezúttal a magyar vállalkozásoknak, hogy a türk államokban ruházzanak be, és kereskedhessenek a TÁSZ-tagországokkal. A HVG teljes cikke itt olvasható.