Figyelmeztetést kapott a GVH-tól Whisper Ton

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A vizsgált közösségimédia-tartalmainak nagy részében nem jelölte megfelelően azok reklámjellegét, ezért figyelmeztetést kapott Whisper Ton a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) – derül ki a hatóság szerdai közleményéből.

A most lezárult eljárásban az influenszeren és vállalkozásán túl a vele partnerségben dolgozó influenszerügynökség, a PFR Group Hungary, illetve a reklámokat megrendelő három vállalkozás felelősségét is vizsgálta a versenyhatóság. Az eljárásban 49 Instagram- és TikTok-posztot vizsgáltak meg – a GVH szerint ezek közel háromnegyedében nem megfelelően, néhány esetben pedig egyáltalán nem jelölte az influenszer, hogy reklámról van szó.

A GVH, mivel kis- és középvállalkozásról van szó, figyelmeztetésben részesítette az influenszert és cégét, illetve egy megfelelési program kialakítására és végrehajtására kötelezte. Bírságot azon posztok esetében szabott ki, ahol a reklámjelleg feltüntetése teljesen elmaradt – így hirdetőként 5 millió forintos bírságot kapott a Coca-Cola Szolgáltató Kft. Az influenszerügynökséggel és a többi vizsgált hirdetővel szemben viszont nem alkalmaztak szankciókat.

A GVH 2023 novemberében online ellenőrzést tartott a hazai influenszerek
reklámozási gyakorlata miatt, ekkor kiderült, hogy csupán 20 százalékuk tartja be minden esetben a reklám feltüntetésére vonatkozó szabályokat. 2024 májusában aztán hat influenszerrel szemben indítottak eljárást – ebből már csak kettő van folyamatban, a Kása Rolanddal, a Halmi Bencével és a Forstner Csengével szemben folytatott eljárásokat már korábban lezárta a versenyhatóság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!