Visszakerült az államhoz a Mol részvényeinek több mint 15 százaléka
Átkerült a Mol Nyrt. részvényeinek 15,24 százaléka a magyar államhoz – tudatta a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Mol és a Pénzügyminisztérium. A tranzakció nem oktatási közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszűnése nyomán történt, augusztus 31-ével ugyanis a kormány felszámolta a többek között Mol-részvényeket is birtokló MCC Alapítványt és a Mol – Új Európa Alapítványt is.
Ettől a két entitástól összesen szedett vissza az állam most több mint 15 százaléknyi Mol-részvényt, a jövőben így az innen kieső osztalék ismét a központi költségvetést gyarapítja. Az Új Európánál a bent lévő vagyon fele-fele arányban ment az államhoz és a Molhoz a kekva felszámolásakor, a Mol korábban azt jelentette be, hogy a hozzájuk visszakerülő vagyonrészből továbbra is költenének „tehetséggondozásra, utánpótlás-nevelésre, fenntarthatóságra, gyermekgyógyításra, sportra, oktatásra, kulturális örökség védelmére és a közép-európai közösségek kapcsolatainak erősítésére”.
Utoljára 2020 előtt volt a magyar államnak érdemi közvetlen tulajdona az olajvállalatban, a mostani átalakulással ez tér vissza. A későbbiekben további Mol-részvények kerülhetnek át az államhoz, jövő nyáron ugyanis az oktatási kekvák is megszűnnek majd, így a 10 százalékos Mol-pakettet birtokló Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány tulajdona is visszavándorolhat.