A Ryanair szerint a jelenlegi olajárak mellett a repülőjegyek drágulására kell számítani

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Ryanair szerint jövőre ugrásszerűen megemelkedhet az európai repülőjegyek ára, egyes légitársaságok pedig csődbe mehetnek, ha a jelenlegi magas szinten marad az olajár – írja a Guardian.

Az ír fapados légitársaság 216 millióról 214 millióra csökkentette az utasforgalmi célszámát a márciusig tartó üzleti évre vonatkozóan, hogy így csökkentse a kevés utast hozó veszteséges utószezonban a kockázatait az olyan kerozinnal szemben, amit korábban nem biztosított fedezeti ügylettel a cég. A fedezetlen kerozint ugyanis most rendkívül magas piaci áron, hordónként 140 dollárért tudják megvásárolni a légitársaság.

A Ryanair becslései szerint a téli menetrendjük lefaragásával 70 millió euróval csökkenthetik veszteségeiket, amik így már csak 100 millió eurót fognak kitenni. Mivel azonban a kerozin-szükségletük 80 százalékát a korábbi hordónkénti 67 dolláros áron fedezte, a társaság újabb nyereséges évet vár.

A vállalat szerint azonban ha a magas olajárak 2027 nyaráig fennmaradnak, jelentősen megemelkedhetnek a jegyárak a rövid távú európai járatokra. Ennek oka, hogy a magasabb olajárak mellett a kevesebb fedezett üzemanyaggal rendelkező versenytársaknak nehézséget fog okozni a kapacitásaik fenntartása, sőt, akár a közelgő téli szezon túlélése is.

A globális olajpiaci referenciaérték, a Brent nyersolaj hordónkénti ára szerdán elérte a 97 dollárt. Ezzel a legmagasabb szintre került július vége óta, amikor az Egyesült Államok és Irán közötti újabb összecsapások fokozták az ellátással kapcsolatos aggodalmakat. A Brent ára később visszaesett, jelenleg 95 dollár környékén mozog.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!