A milliárdos mínusz után idénre 400 milliós nyereséggel zárt Matolcsy Ádám központi cége
407,4 millió forintos nyereséggel zárta a 2025-ös évet Matolcsy Ádám vállalata, a Magyar Stratégiai Zrt. – írja az Mfor. A cég augusztus 8-án adta le a beszámolóját – amit a jogszabályi előírás szerint egyébként minden vállalkozásnak és civil szervezetnek május 31-ig kell közölnie.
A lap szerint Matolcsy cége eddig minden évben betartotta a május végi határidőt, idén viszont jelentős késéssel jelent meg a pénzügyi beszámoló. A Magyar Stratégiai Zrt. 2024-ben még mínuszos évet könyvelt el, akkori beszámolójuk szerint 1,6 milliárd forintos egyéb ráfordítás miatt 2,76 milliárdos mínusszal zártak. Az új, 2025-ös beszámolóban azonban már csak 370 millió forintos kiadás szerepelt ugyanebben a kategóriában.
A cég 2025-ös eredményéről az derül ki, hogy a társaság 407,4 millió forint adózott eredményt ért el. A tulajdonosi döntés szerint az adózott eredmény teljes egészében az eredménytartalékba kerül, osztalék kifizetésére nem kerül sor, tehát Matolcsy Ádám nem vett ki profitot a cégből.
Az egykori jegybankelnök Matolcsy György fiának érdekeltségében nem minden cég teljesített ilyen jól. A Balaton Bútor tavaly például 836 milliós veszteséggel zárt, az erről szóló beszámoló is nyáron jelent meg.