Azbeszt-mentesítési Alapot hoz létre a kormány
Hárommilliárd forintos költségvetéssel Azbeszt-mentesítési Alapot hoz létre a kormány – derül ki a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Az alap költségvetését azonnali hatállyal, a Központi Maradványelszámolási Alapból a Vidék és Településfejlesztési Minisztérium kiadásai közé csoportosították át.
Még januárban derült ki, hogy számos nyugat-magyarországi településen osztrák bányákból származó, azbeszttel szennyezett kőzúzalékkal szórták fel az utakat. Az azbeszt súlyosan rákkeltő, így 2005 óta tilos Magyarországon építkezésekhez használni.
Az Azbeszt-mentesítési Alap létrehozását még július 24-én jelentette be a kormány. Az alapban rendelkezésre álló pénzből az érintett önkormányzatok az egészségügyi határérték feletti azbesztszennyezés azonnali felszámolásához szükséges költségeiket fedezhetik.