A Széchenyi család harcba száll a nevéért

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány közleményt adott ki, amiben arról írnak, hogy több mint tizenhárom éven keresztül próbálták tárgyalásos úton rendezni a Széchenyi név használatának jogi feltételeit, de ezek nem vezettek eredményre, ezért hivatalos lépéseket tesznek az ügyben. „A cél egyértelmű a nemzet egyik legfontosabb történelmi öröksége nem használható fel tovább rendezetlen jogi háttérrel a család megkérdezése és a tisztességes piaci játékszabályok betartása nélkül” – írták. Az alapítvány szerint a „SZÉCHENYI” megjelölés 2015 óta a magyarországi Gróf Széchenyi Család Alapítvány oltalma alatt álló és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által lajstromozott védjegy.

Felidézik, hogy az elmúlt évtizedekben állami gazdaságfejlesztési és hitelprogramok, illetve tőkealapok is ezt a nevet választották, azonban nem rendezték a Széchenyi név használatának kereteit. Ilyen program volt például a Széchenyi 2020, amiben önkormányzatok juthattak támogatásokhoz, vagy a Széchenyi Terv Plusz, ami vállalkozásoknak adott támogatást villanyautók vásárlására. „Azt tapasztaltuk, hogy jelentős gazdasági szereplők a leköszönő kormányzat, valamint a lazábban vagy szorosabban kötődő intézmények a névhasználatot egyfajta automatikus jognak tekintették.”

Az alapítvány szerint ez a helyzet uniós források elszámolhatóságát is veszélyezteti, mert a Széchenyi nevet használó gazdaságfejlesztési és hitelprogramok marketing- és kommunikációs kampányait jelentős részben európai uniós forrásokból finanszírozzák. Álláspontjuk szerint komoly elszámolhatósági anomáliákat okozhat, ha egy uniós forrásból finanszírozott program kommunikációja rendezetlen szellemi tulajdonjogi háttérrel, oltalmat sértő módon zajlik.

Hangsúlyozzák, nem a magyar vállalkozásokat segítő programokkal van bajuk, viszont határozottan fellépnek az ellen, hogy bárki a jogszabályok megkerülésével használja a Széchenyi nevet. „Az Alapítvány meggyőződése, hogy a Széchenyi név sorsa közügy és egy olyan korszakban, ahol a közbizalom helyreállítása mindennél fontosabb, a történelmi örökséggel való felelős gazdálkodás is a jogtiszta működésnél kezdődik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!