Újra megjelent az afrikai sertéspestis egy magyar állományban
„Újra megjelent az afrikai sertéspestis egy hazai házisertés-állományban” – írta a Facebookon Bóna Szabolcs agrárminiszter.
A Nébih augusztus 9-én egy Somogy megyei sertéstelepen, Lakócsán mutatta ki a vírust egy 1850 állatból álló állományban. „A szükséges intézkedéseket azonnal elrendeltük. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van, és megkezdődött a járványügyi nyomozás is, hogy a szakemberek feltárják a fertőzés lehetséges forrását és az esetleges terjedés kockázatát” – tájékoztatott Bóna.
A telep körül védő- és megfigyelési körzeteket jelöltek ki, ezekben járványügyi korlátozások léptek életbe, amik Somogy és Baranya megye több települését is érintik.
A miniszter és a Nébih közleménye is figyelmeztetett: az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, de a sertésállományokra komoly veszélyt jelent, és jelentős gazdasági károkat okozhat.
A hatóság felhívta a sertéstartókat, hogy tartsák zártan az állományaikat, akadályozzák meg, hogy a sertéseik – akár csak közvetve is – vaddisznókkal érintkezzenek, ügyeljenek a telepek be- és kilépési szabályaira, és szokatlan megbetegedés vagy állathalálozás esetén értesítsék a hatóságokat. A sertéspestissel kapcsolatos legfrissebb információkat a Nébih tematikus oldalán lehet követni.