Alsó hangon 1,5 milliárd folyhatott be Sebestyén Balázs DJ-szettjének jegyeiből
Közel 1,56 milliárd forint folyhatott be Sebestyén Balázs augusztus 8-i szigetes fellépéséből a Pénzcentrum számításai szerint. A rádiós műsorvezető DJ Oti névre keresztelt, német DJ alteregója 4 órán át játszotta a 90-es és a 2000-es évek slágereit a hamarosan kezdődő Sziget Fesztivál nagyszínpadán, és erre nagyjából 65 ezer ember volt kíváncsi, nagyon hamar el is kapkodták a jegyeket, pedig a normál belépőjegy 23 990, a VIP 49 990, egy húszfős Sky Box pedig 1 999 990 forintba került.
Ha csak a normál jegyárral kalkulálunk, az is 1,56 milliárdos jegybevételt jelent. A Pénzcentrumnak megszólaló, koncertszervezésben jártas szakember szerint azonban az ilyen rendezvényeken a jegybevételek 40 százalékát is elvihetik az adók, a jegyértékesítési jutalékok és a szerzői jogdíjak. Ebben az esetben tehát ez nagyjából 620 milliós levonást jelenthet, így kb. 930-940 millió forint marad a koncert tényleges lebonyolítására, azaz színpadbérlésre, a technikára és a többi ilyenkor felmerülő költségre.
A Pénzcentrum úgy számol, hogy ha ebből a pénzből helyszínbérletet is kellett fizetni, valamint kifizették a rendezvényen közreműködő fellépőket, műsorvezetőket, háttérmunkásokat, biztonsági szakembereket és más szolgáltatókat is, akkor a tényleges nyereség óvatos becsléssel 3-400 millió forint lehetett. „A pontos költségvetés és a szerződések ismerete nélkül ugyanakkor nem lehet meghatározni a végleges összeget, azt pedig különösen nem, hogy ebből személyesen mennyi jutott Sebestyén Balázsnak” – írja a gazdasági lap.